Nem vagyok ínyenc alkat, boldogan elélek egyszerű ételeken. – Ez nem valami jó kezdőmondat egy gasztronómiai témájú cikkhez, de legalábbis őszinte. Természetesen azért nekem is volt részem néhány olyan kulináris élményben, amelyek mint magas hegycsúcsok élnek máig az emlékeimben. Ezeket három nagy csoportra osztanám. A szakirodalom nyilván sokkal több kategóriát ismer, de egy nem-ínyenc számára három is bőven lefedi a tapasztalati valóságot.
Az első ilyen csoportot a gasztronómiai emlékeim közül azok az esetek teszik ki, amikor halálosan éhes voltam, ezért volt frenetikus élmény az étel. Az egész napos koplalás és gyaloglás után az isztambuli kikötőben evett halas szendvics így marad felejthetetlen, amíg csak élek. Nem tudom objektíven mérlegelni a gasztronómiai minőségét, de itt az íze a számban.
Az emlékezetes ízélmények második csoportját azok az ételek alkotják, melyek egzotikusak, távol állnak attól az ízkultúrától, amiben szocializálódtam. Avokádó dióolajjal Franciaországban, az első thai étterem, vagy tintahal Athénban. Persze, hogy különleges élmény mind, hiszen addig nem ismertem.
Számomra azonban a harmadik csoport a legizgalmasabb, ami sokszor egyben spirituális tapasztalattá is vált. Olyan ételekre gondolok itt, amelyek teljesen hétköznapi, untig ismert hozzávalókból készülnek, de annyira újszerű, friss összeállításban, hogy az ember elámul és megrendül: nahát, ez ilyen is lehet? Ez tényleg ugyanaz a zöldség?
E harmadik csoport ételei ráadásul a legtöbb esetben megfelelnek annak a hármas elvárásnak is, amelyeknek szellemében népes családomra húsz éven át főznöm kellett: legyen olcsó, az elkészítése gyors, és a legnehezebb: a gyerekek is megegyék. A legtöbb ínyencségnél ez a három így együtt, valljuk be, ritkán teljesül.
Impozáns listám van már ilyen csoda-ételekből, amelyeket felfedezésük óta én is hálásan készítek rendszeresen, de most e cikk keretében csak kettőt osztok meg (igény esetén persze a többit is szívesen).
RÉPAKRÉMLEVES
Mind ismerjük a sárgarépa ízét és állagát a húslevesben. Meg persze rágcsáltuk eleget nyersen gyerekkorunkban. Sőt a répatortában is megszoktuk. De a répaleves, az valami lényegileg más minőség! Aromás párája, gazdag zamata, selymes állaga, vidám színe felmelegíti a lelket a legszürkébb téli napokon is. És nem kell hozzá más, mint a sarki zöldségesnél kapható leveszöldség-csomag, kiegészítve némi plusz sárgarépával és egy kis bazsalikommal. Krémlevesnek nevezik, mivel pürésített, de nem kell bele tejszín, mint az igazi krémlevesekbe, így tejérzékenyek vagy vegánok számára is tökéletes. Megjegyzem, rántás sincs benne, így gluténmentes is. Alig van ennél egyszerűbb leves, gyakorlatilag csak zöldség és fűszer, de épp az benne a lenyűgöző, hogy mégis kivételesen finom és tápláló.
Hozzávalók
5-6 kanál olaj
egy kis fej vöröshagyma
6-8 szál közepes répa
egy negyed zellergumó vagy zellerszár vagy 1 fehérrépa
1 leveskocka (vagy más ételízesítő)
néhány levél friss bazsalikom
A felhevített olajon egy kis fej felaprított vöröshagymát megfonnyasztunk, majd belerakjuk a karikára vágott sárgarépát és a feldarabolt negyed zellert (lehet zellerszár vagy egy szál fehérrépa is, ha nincs zellerünk). Átforgatjuk, pirítjuk kicsit, felöntjük vízzel, hozzáadunk 1 zöldségleves kockát (vagy más ételízesítőt, ki milyet szeret), bőven szórunk bele friss vagy szárított bazsalikomot, lefedjük és kis lángon puhára főzzük. A végén botmixerrel összeturmixoljuk, és ha kell, még sózzuk. Tálalásnál friss bazsalikomlevelet, citromlevet, vajat, tökmagolajat is tehetünk a tányérokba szedett levesre, de ezek nélkül is fenséges. Mellé frissen pirított kenyérszeletet érdemes készíteni. A gyerekek eleinte bizalmatlanul nézték és gúnyolódtak, hogy mi ez a bébipapi, de kóstolás után a leves győzött.
INDIAI ALMAKOMPÓT
Az indiai receptekben többnyire szerepel olyan hozzávaló, ami nálunk ismeretlen/ nehéz hozzájutni/ méregdrága. De nem ebben! Aki szereti az almakompótot és a gyümölcssalátát, az odalesz ezért a felturbózott változatért is, ami valahol a kettő között foglal helyet. Ez a desszert a hétvégi süteményt is simán kiváltja, különösen meleg nyári napokon. Hűvös, frissítő, roppanós, vitamindús. Ráadásul csak olyasmi kell hozzá, ami nagy eséllyel minden háztartásban megvan.
Hozzávalók
2 dl krémes tejtermék (natúr joghurt, tejföl, tejérzékenyeknek vegán szója- vagy kókusz joghurt)
2 dl narancslé (lehetőleg frissen préselve)
1-2 kanál méz
egy csipet fahéj
5 dkg mazsola
5-6 nagyobb alma
A kompót alapja valamilyen krémes tejtermék. A legjobb a natúr joghurt, de ha az épp nem áll rendelkezésünkre, a tejföl is megteszi, tejérzékenyeknek vegán szója- vagy kókusz joghurttal is kiváló. Ebbe öntjük a narancslevet, a legjobb persze frissen facsart narancsból, de a bolti 100%-os narancslé is megfelel. Menjen még bele egy kevés méz, néhány csipet őrölt fahéj, egy maroknyi mazsola. A végén pedig hámozott, kockára vágott alma, annyi, hogy a lé még befedje az almákat. Éééés kész is a varázslat, ennyi az egész! Összekeverjük, majd néhány órára a hűtőbe tesszük.
Az alma-fahéj kombinációt, amit jól ismerünk, csodásan egészíti ki a citrusos aroma és a joghurt. Nincs, ismétlem nincs üdítőbb élmény, mint kánikulában ezt a savanykás, gyümölcsös finomságot kanalazgatni üvegtányérkából a teraszon.
