A bíbor a császárok színe, Bizáncban a ruhájuk és a cipőjük is e színben pompázott. Aki már hámozott céklát, az tudja, hogy még a tenyerünket is alaposan bíborra festi, és reszelni csak kötényben szabad, ha nem akarjuk, hogy a ruhánkat apró, kimoshatatlan bíborcseppek pettyegessék be. Az életmód-és egészség-oldalak nem győzik ajánlgatni a céklát, mint az egyik legegészségesebb zöldséget, aminek még a rákkal való megküzdésben is fontos szerepet tulajdonítanak. Méregtelenítő, májtisztító, immunerősítő, vérnyomáscsökkentő, zsírégető, gyulladáscsökkentő, magas antioxidáns- és vastartalmú: tehát valóságos csodanövény. Ennek ellenére, valljuk be, kevesen szeretik. A céklalé általában szomorúan árválkodik a gyümölcs- és zöldséglevek között, nem tudom, akad-e egyáltalán olyan, akinek ez lenne a kedvence.
A magyar konyha jóformán csak ecetes savanyúságként kínálja ezt a mediterrán eredetű gyökérzöldséget, bár a szláv konyha kedvelői levesben is szívesen fogyasztják a borscs különböző változataiban. Én személy szerint pirog-töltelékként is szeretem. A cékla nagy előnye, hogy megfelelő tárolás mellett jól eláll, nem túl drága, és kisebb és nagyobb méretű darabokat is válogathatunk belőle a piacon, annak megfelelően, ahogy el akarjuk készíteni. Én általában az első hűvösebb őszi-téli napokon kezdek el vágyódni a céklasaláta után, és a következő piacnapon már be is szerzem a kedvenc kistermelőmnél.
Van egy rövid és egy hosszú elkészítésű cékla-saláta, és mindegyik több más zöldséggel variálható is. Ha a piacról hazatérve a friss, hamvas cékla ízét azonnal a számban akarom érezni, akkor 5 perc alatt kész a nyers céklasaláta.
Nyers céklasaláta
Hozzávalók:
2 nagyobb cékla (esetleg alma, zeller, sárgarépa)
olajbogyó
1 mokkáskanálmustár
1 dl olaj
félcitromleve
só
durvára vágott dióbél
A céklákat meghámozom, nagy lyukú reszelőn lereszelem. Kizárólag céklából is teljes értékű ez a saláta, de ha egy kisebb savanykás almát, egy sárgarépát vagy egy fél zellert is belereszelünk, még jobb. Jó minőségű, magozott olajbogyót szórunk bele, majd ráöntjük a franciák által vinegrette-nek nevezett alapszószt: a dijoni mustárt kikeverjük az olívaolajjal, a sóval és a citromlével. Az egészet jól összekeverjük, majd a végén megszórjuk dióval.
Ha valaki szeretné megszelídíteni az ízeket, vagy eddig idegenkedett a cékla aromájától, azt ajánlom, tegyen bele 1-2 kanál joghurtot is. Viccesen rózsaszín lesz tőle a saláta, és sokkal lágyabb az íze.
Amikor viszont nem olyan sürgős a dolog, mert csak vacsorára szánom a céklát, akkor bevállalom a hosszabb elkészítési idejű, de aromákban még gazdagabb sült céklasalátát. Ez csak a sütés és a lehűtés ideje miatt hosszabb, maga az összeállítás gyors és egyszerű.
Sült céklasaláta
Hozzávalók:
4-6 szem közepes vagy kisebb cékla
1 mokkás kanál mustár
1 dl olaj
fél citrom leve
só, bors
fenyőmag vagy mandula
A céklákat alaposan megmosom, a zöldjüket levágom, és a sütőben rácsra vagy tepsire helyezve egészben puhára sütöm. 200 Celsius fokon ez 40-60 perc. Tűvel vagy villával megszúrva lehet ellenőrizni, hogy belül is puhák-e már. Ezután pillanatok alatt meghámozom (a sült cékla héja nagyon könnyen leválik), majd kockára vágom. Ráöntöm az előző receptből már ismert vinegrette-szószt, jól átkavarom, majd hideg helyre teszem. Tálalás előtt újra átkavarom, és a tetejére fenyőmagot, darabolt mandulát, vagy napraforgómagot szórok.
Aki eddig hadilábon állt a céklával, azt javaslom, hogy ezzel a sült céklasalátával kezdje a barátkozást. A jellegzetes cékla-íz itt egészen kifinomult, ínyenc gazdagságú, amit nagyon jól kiegészítenek az olajos magvak. Egy-két vékony szelet pirított rozskenyérrel remek vacsora.
Én sosem bántam meg, hogy ismét a császár trónjára helyeztem ezt a remek zöldséget!
