Amikor valaki könnyen kezelhető, szelíd és simulékony, akkor illik rá a fenti kifejezés. Nem tudom magamban eldönteni, hogy pozitív vagy negatív csengésű-e ez a jelző, mintha lenne benne egy cseppnyi lenézés is.
Ha szendvicskrémről mondják, akkor viszont egyértelműen pozitív!
Mit is kenjünk a kenyérre? Amíg az ember megszorítások nélkül étkezik, számos lehetőség közül választhat: vaj, zsír, tojáskrém, halkrém, kenőmájas, tepertőkrém vagy kőrözött, hogy csak a mi vidékünkön legelterjedtebbeket említsem.
Nehezebb viszont olyat találni, ami megfelel azok számára is, akik diétáznak, böjtölnek, vegetáriánusok vagy vegánok. Marad a margarin (nem valami egészséges), a zöldségkrém (padlizsánból vagy paprikából, de a gyerekek egyiket sem szokták szeretni), vagy valami méregdrága kicsiny tégelynyi kence a bio-boltból (szokatlan az íze, de reméljük, nem árt).
Ebben a bejegyzésben két olyan szendvicskrémet mutatok be, amelyek otthon is elkészíthetők, zamatosak, laktatóak, egészségesek. Ha farkaséhség ellen kell gyorsan bekapni valamit, ezerszer jobbak, mint egy margarinos kenyér reszelt sárgarépával vagy pár karika uborkával (noha én ezeket is kedvelem, de tény, hogy hamar meg lehet unni).
Az egyik kifejezetten a megszokott magyar ízvilágba illeszkedik, a másik mediterrán alapétel, ami szerencsére egyre elterjedtebb nálunk is.
Növényi “libazsír”
1 dl kókuszolaj
1 dl napraforgó olaj
1 csészényi darált mandula (5-8 dkg, nem kell a barna héjat lehúzni, lehet azzal együtt darálni)
fél citrom leve
1 teáskanál só (persze a végén érdemes megkóstolni, hogy elég-e ennyi)
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál tökmagolaj
A kókuszolajat és napraforgó olajat felhevítem, és megfonnyasztom benne az apróra kockázott hagyma és fokhagyma felét.
Kissé hűlni hagyom, majd hozzáadom a felaprított hagyma- és fokhagyma másik felét, belekeverem a sót, a tökmagolajat (ez biztosítja a telt aromát), a citromlevet, valamint a mandulát (ettől lesz a libazsír “ikrás”). Várni kell, míg kicsit megdermed, aztán elő a pirított rozskenyeret, és már lehet is kóstolni. Zöldhagymával, paprikaszelettel teljesen nosztalgikus, gyerekkori érzéseket ébreszt. Jól záródó üvegedényben a hűtőben sokáig eláll.
Hummusz
25 dkg száraz csicseriborsó
6-8 evőkanál szezámmag-krém (tahini)
2 dl extra szűz olívaolaj
2 teáskanál só
1 egész citrom leve
2-3 nagy gerezd fokhagyma
A hummusznak számtalan verziója létezik. Előre elnézést azoktól, akik mediterrán országban születtek vagy ott éltek huzamosabb ideig, ez itt biztos nem az a bizonyos tuti recept, amit ők ismernek. Vegyük úgy, hogy ez a leegyszerűsített, házi, magyaros verzió kezdőknek.
A csicseriborsót (népiesen bagolyborsó, nagyszerű fehérjeforrás, Cicero neve is ebből a szóból ered egyébként) leöblítem, majd áztatom legalább 12 órán át, de ha egy teljes napig úgy marad, az sem gond. Ezután bő, sótlan vízben puhára kell főzni, ez körülbelül fél óra. Vigyázat, habzik. Amikor kész, leöntöm a főzővizet, de nem teljesen: annyit hagyok rajta, hogy a borsót félig ellepje.
Rövid hűlés után belekeverem a többi hozzávalót, és tetszőleges konyhai robotgéppel simára pürésítem. Én botmixert használok, azzal jó néhány percbe telik.
Csavaros üvegben tárolom a hűtőben, legalább 2 hétig jól eláll.
Fogyasztáskor lehet még olívaolajat és citromlevet hozzáadni. Kenhetjük kenyérre, de mártogatósnak is tökéletes. Telt ízű, laktató, de könnyű étel, én még kirándulásra is szoktam csomagolni (kis üveg hummusz, kis doboz hámozott, felcsíkozott répa, uborka vagy zellerszár), túrapihenőben a legideálisabb frissítő.
Jó kísérletezést és ízfelfedezést kívánok!
