2022.07.01.
Tomori világSzépirodalomHonnan hová? Disztópikus elemek Dragomán György Medvezsír című páros novellájában

Honnan hová? Disztópikus elemek Dragomán György Medvezsír című páros novellájában

Kelet-Európa XX. századi irodalma bővelkedik “átkelés történetekben”. Ezek előzményeit érdemes a XIX. század végén elhatalmasodó kivándorlási lázban keresni. A romló életkörülmények, a pogromok és a régióban egyre növekvő társadalmi különbségek együttesen vezettek oda, hogy a mai Lengyelország, Ukrajna, Szlovákia, Magyarország, Románia, Moldova, Szerbia és Horvátország területéről tömegesen indultak meg, főleg a fiatal, életerős férfiak, hogy Amerikában, a lehetőségek földjén alapozzák meg egzisztenciájukat. Mégis mi a különbség az ő történetük és a XX. század második felének kivándorlásai között?

 

 “A kivándorlók többségének fogalma sincs, hová küldik őket, senki sem kérdezi meg tőlük érkezéskor, hogy mit szeretnének, többnyire nem a földművelő államokba, hanem, akaratuk ellenére, az úgynevezett “kávéállamokba” viszik őket.”- írta Martin Pollack Az amerikai császár című könyvében. Míg nagyapáink menekülése magában hordozta az emberhez méltó élet reményét, ükapáinknak erre kevesebb esélye maradt. Hiába írták leveleiket a Brazíliában vagy az Egyesült Államokban a rögvalóságra ébredő emberek az otthon maradottaknak, a kivándorlási láz töretlenül nőtt egészen a XX. század elejéig. Igaz, a többség nem gondolt végleges elköltözésre, gyakran csak egy idegenben elhunyt szerettük miatt maradtak oda és volt, aki visszatért, földet vásárolt és boldogan vágott bele a végül borzalmakba fulladó huszadik századba.

 

 A múltról írok és ez nem egészen véletlen. Az utópiák a jövőbe helyezve mutatják meg a társadalmi változásokat, de mintha Kelet-Európa közeli múltja alkalmas lenne arra is, hogy disztópiaként szolgáljon a nyugati olvasók számára. A második világháború alatt, majd Kelet-Európában az azt követően kialakult kommunista diktatúrák idején a menekültek többé nem gondoltak, nem is gondolhattak a visszatérésre. Az ő történetük abban is különbözik a korábbiaktól, hogy az állam igyekezett megakadályozni az utazást, de ennek a célja nem volt más, mint az utazó megsemmisítése, akár fizikailag – mint a zsidóság, vagy más kisebbségek esetén a második világháború alatt -, akár lelkileg. Utóbbira jellemzően a kiépülő kommunista diktatúrák törekedtek. A végső cél a totális hatalom gyakorlása volt, akár azon az áron is – mint Orwell híres regényében, az 1984ben -, hogy az ember többé ne is tudja kifejezni az ellenvéleményét, ne maradjon rá szava, így gondolni se tudjon rá.

 

 Dragomán György novellái, melyek a Medvezsír cím alatt láttak napvilágot, azt az ismerős helyzetet mutatják be, amikor valaki illegálisan akar átkelni egy lezárt határon. A páros novella első darabjának (Fuvar) különös aktualitást ad (2004-ben jelent meg először) az elmúlt évek bevándorlási hulláma a Közel-Keletről és Észak-Afrikából Európába. A történetben adott egy hegyvidék, az országot ugyan nem nevezi meg az író, de Zeusz, a főhős egyszer magyarul szólal meg, a táj és a hegyek hangulata (a hideg vizű patak, a medvék, illetve az Unió, ami a túloldalon várja az átkelőket) pedig akaratlanul is azt a képzetet keltik, hogy Kárpátalján, a Tisza felső folyása mentén járunk. A táj ugyanaz, mint Jerzy Stempowski esszéjében (A csempészek könyvtára), melyben az elhagyatottan álló, kísértetjárta ház leírása mintha csak Bodor Ádám egyik novellájából lenne ismerős, a Sinistra körzet Borcan ezredese pedig mintha ugyanazzal a távcsővel meredne a keleti látóhatárra, mint Zeusz a c,hőc című második történet elején. A különbség csupán annyi, hogy amíg a medvészeteket végiglátogató Borcan ezredes talán a madarakat, vagy magát a halált várta a szemközti hegygerincen felbukkanni, addig Zeusz, a menekülteket a medvék hátán átcsempésző főhős munkatársait, az idomított medvéket várja vissza a határról. De amíg a Sinistra körzetben “a valóság pusztán a hatóságok koholmánya” , addig Dragomán novelláiban ez a hatóság a“túloldalon” jelenik meg, hogy lézeres mozgásérzékelőkkel, infrakamerákkal, mágneses lépésdetektorokkal és DNS követő robotkutyával akadályozzák meg az illegális bevándorlást. Az élet, amiből menekülnek az emberek, mivel nincs bemutatva, már az átkelés előtt álomszerűvé válik.

 

 A medvére amúgy azért van szükség, mert “a barna medve az Unióban védett állat, arra nem lőhetnek”, így ha a menekülők testhőjét lecsökkentik – a történetben erre egy lehűtött neoprén ruha szolgál -, akkor a hőkamerák csak a medvéket érzékelik. A módszer egyszerű, a medvék napok óta nem kaptak inni, a patak pedig a határ túloldalán van. A medvén lovagló menekültek bekenik magukat medvezsírral – innen a novellák címe -, hogy kibírják a hűtött ruhában az utat, a túloldalon leszállnak, a medvék isznak és mivel idomítva vannak, visszatérnek Zeuszhoz, az embercsempészhez. A Fuvar c. első novella végén, mintegy megelőlegezve a 2015 óta zajló migrációs válságban történteket, felmerül az is, hogy a csempész a hamis papírok mellett AIDS vírussal is megfertőzi kuncsaftjait (felárért!), mert úgy automatikusan kapnak betegjogi menekültstátuszt az Unióban. A második történet (Hőc, hőc) szomorú keretbe foglalja az eddig csupán a levegőben lógó sztorit. Zeusz ezúttal a saját, tizenöt éve nem látott fiát és barátnőjét juttatja át a határon. A kellékek hasonlóak, a tét azonban sokkal nagyobb. A fia megijed, Zeusznak pedig nem marad más, mint a lelkiismeretfurdalás. “De mégis, akkor se kellett volna elővenni a busz alá mágnesezett tokból a csőtáras sörétest, nem kellett volna csőre tölteni, nem kellett volna a fiára fognia, nem kellett volna úgy bánjon vele, mint egy egyszerű beszari menekülttel, nem kellett volna rászámolnia, hogy másszon már fel abba az istenverte nyeregbe.” A végül visszatérő medvék látványa örömmel tölti el a főhőst, de még így is eszik egy nyugtatóval bekent almaszeletet az állatoknak szánt tálból, hogy megnyugodjon. A fiának – valószínűleg – sikerült átjutnia, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy soha az életben nem fogja viszontlátni többé. Az idegesség az egyetlen jele annak, hogy Zeusz talán szereti a fiát, aggódik érte, de ezt nem fogja tudni elmondani neki.

 

 Bár a novella egyes elemei megvalósultak a megjelenése óta, a kérdés továbbra is adja magát. Vajon csak a kelet-európai olvasó képes ezeket a történeteket a valóság részeként elfogadni? Dragomán György kötetének (Rendszerújra, Magvető, 2018.) hősei valamilyen formában mind szabadságra vágynak és ezért megtesznek szinte bármit. Fennáll azonban a veszélye, akárcsak a szerző világhírű regénye, A fehér király esetében, hogy a nyugati olvasóktól ezek a tapasztalatok már annyira távol állnak, hogy kizárólag holmi disztópikus sci-fi részeként tudják elképzelni a leírtakat, ahogy ez ki is derült a könyvből forgatott filmből. A Medvezsír csempésze még nem járt “odaát”, maradásra ítéltetett, hogy legyen, aki elmeséli a történetet, a múlt pedig óvatosságra inti a kelet-európai olvasót, nehogy a jövőben ő maga kényszerüljön – szinte észrevétlenül – ugyanebbe a szerepbe.

 

(A kép forrása: Fortepan, Schermann Ákos, 1935)

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.