Nagy Henrietta, egyetemi docens, tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes
A térségek – köztük a vidéki térségek – leghatékonyabb fejlesztését felülről lefelé, illetve alulról felfelé irányuló fejlesztések kombinációjaként kell elképzelni. Azaz szükséges jól átgondolt, az ország területi sajátosságait figyelembe vevő nemzeti szintű stratégiák megfogalmazása és alkalmazása (egy stratégia/szakpolitika nem elegendő, hiszen a komplex fejlesztések a gazdaság, a társadalom és a környezet számos területét érintik), valamint ehhez igazodó, a keretrendszerbe illő, de a helyi viszonyokat, feltételeket szem előtt tartó helyi kezdeményezések rendszere. Utóbbi esetében a rendszeren nagy hangsúly van, hiszen egymáshoz nem illeszkedő, a lehetséges multiplikátor hatásokat nem kiaknázó, egymással párhuzamosan, de egymástól függetlenül működő, egymáshoz nem kapcsolódó fejlesztések nem feltétlenül hozzák meg a várt pozitív hatást és elmozdulást a térségben, így ezek erőforrás-pazarlást, nem hatékony együttműködéseket eredményezhetnek, melyek sok esetben nem jelentenek motivációt a helyi szereplők aktív és elkötelezett részvételére. Mivel nincs egységes megoldási séma a területi különbségek mérséklésére, így fontos a hátrányos helyzet kialakulásának ismerete, elemzése, ami nem nélkülözheti a természeti és a gazdasági tényezők mellett a társadalmi folyamatok részletes vizsgálatát (Káposzta, 2014).
A hagyományos értelemben vett gazdaságpolitikákkal szemben a helyi gazdaságfejlesztés számos előnyt hordoz magában. Rodrigues-Pose (2001) szerint a helyi gazdaságfejlesztés ösztönzi és biztosítja a helyi szereplők részvételét, azaz a helyi lakosság aktívan közreműködhet saját jövője megtervezésében. A helyi gazdaságfejlesztés azt is biztosítja, hogy a helyi vállalkozások szerepet kapjanak a folyamatban és nyitottabbá váljanak a helyi közösségekkel való szorosabb együttműködésre. Mivel a helyi gazdaságfejlesztés – nevéből adódóan – a lokalitásra, az endogén erőforrásokra épít és a komparatív előnyök kihasználására törekszik, ezért a hely gazdaságok számára rugalmasságot biztosít, hozzájárul a helyi munkahelyek és lehetőségek megteremtéséhez. Ezeknek köszönhetően javítja a vidéki élet minőségét. Természetesen a munkahelyteremtés, a helyi szereplők aktív részvétele, a minőségi változásra való törekvés csak akkor valósul meg, ha általában az ott élők és az ott működő vállalkozások biztonságban érzik magukat, tehát az általános biztonságérzet megfelelőnek tekinthető. Azonban a helyi fejlesztésben résztvevők szerepe és felelőssége megkérdőjelezhetetlenül komoly, hiszen nekik kell kijelölni a rövid-, közép- és hosszútávú célokat, helyesen megválasztani a prioritásokat, a megvalósítás eszközeit, valamint a résztvevőket. Az Európai Unióban a szubszidiaritás elvén alapuló helyi gazdaságfejlesztés a lehetőségek tárháza, de ugyanakkor jelentős kockázatokat magában hordozó kezdeményezés is lehet. Számos esetben egyetlen elkötelezett, a helyi viszonyokat jól ismerő személy (polgármester, helyi vállalkozó, egy civilszervezet tagja vagy akár egy helyi lakos) elegendő ahhoz, hogy elinduljanak a helyi életminőség javulását eredményező fejlesztések, de ugyanúgy egy személyen múlhat az is, ha mindezek elmaradnak egy térségben. A humán erőforrás – véleményem szerint – a legfontosabb tényező a helyi gazdaságfejlesztés tervezési és megvalósítási folyamatában.
Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az európai uniós források jelentős része nem a kedvezőtlen humán erőforrással bíró vidéki térségekben került felhasználásra, ahol a leginkább szükség lett volna a fejlesztésekre, a felzárkóztatásra – ami még messze nem a versenyképesség fokozását jelenti – hanem a képzett humán erőforrással bíró vállalkozásokat tömörítő közép-magyarországi régióban.
A tanulmány teljes terjedelemben itt található:
Nagy Henrietta: A helyi gazdaság szereplőinek együttműködési lehetőségei a vidéki térségek versenyképességének fokozására
http://studia.mundi.gtk.szie.hu/sites/default/files/upload/studia/2018-vol5-no1/studia_mundi_vol_5_no_1_3.pdf
