2021.09.25.
Tomori világTesztelve!Nézőpontok a Balaton partjainál

Nézőpontok a Balaton partjainál

 

Az ember a bolygó bármely területén, mindig megteremti a maga kötelékeit, és a mindig más és más kapcsolatok összefonódottságot hoznak létre, amely mindenkinek a sajátja lesz, és ami a külső bíráló számára sokszor érthetetlen, mert a saját szempontjait próbálja alkalmazni. Nos, mindezt tudni azért fontos, hogy megelégedjünk azzal a kevéskével, amelyet meg tudunk érteni mások életéből, s viszonzásképpen, talán hálásak lesznek ezért.

Sokak számára lehet ismerős az az életérzés, amelyet egy balatoni nyaraláskor tapasztalhatunk. Egy árnyékos fekhelyen a fák között átszűrődő napfény melege, a kiterített törülközőn át érezhető föld közelsége, a testünkön száradó fürdőruha, a bőrünkön a tó illata és emléke. Az ember valahogy azon kapja magát, hogy gondolatai sem a megszokott ösvényeken járnak. Olyan helyekre is ellátogatunk, mint a tűnődés erdeje vagy a képzelet fellegvára.

Efféle történt velem is, amikor egy csobbanás után, jóleső lustasággal heverésztem a gyékényemen. Vajon miért szeretjük a Balatont évszázadok óta töretlenül? Mi a titka? Mi teszi különlegessé? Vajon hány ismeretlen történet őrzője?

Ahogy néztem a víz csillogó hátterében a keresztlányaim mosolygós arcát, önfeledt pancsolását, elképzeltem, ahogy rejtelmes kékségünk egy apró homokja megkezdi történetét. Biztonságát és fejlődését otthona, a kagyló biztosítja. A kagyló vasakarattal védi lakóját, és legtöbbször – sikeresen ellenáll a környező víz nyitogató erejének. A kagyló tudja, hogy a gyöngyöt, amit hosszú éveken át vigyáz, egyszer a szabadba kell engednie, annak minden veszélyével, hiszen a víz sokszínű. Lehet égkék, tisztán átlátszó, türkizzöld, kicsit zavaros, és lehet éles zafír, átláthatatlan. A kockázatok ellenére tudja, hogy a kemény héjú kaput egykor szélesre kell, és szélesre is fogja tárni. A kagyló életének ellentmondása, hogy bezártan él, elhatárolva a kötelékektől, amelyekkel önmagunkat a világhoz kapcsoljuk. A kapcsolatok és kötődések kvalitása az idő által meghatározott, de alakulását befolyásolják a vágyak és az ezekre való emlékezés. Talán igazuk lehet azoknak, akik előttem már olyan szépen megfogalmazták, hogy az effajta emlékezés lehet maga a művészet.

Események/Sajtó - GyulaiART

Gyulai Attila tárlatából

 

Úgy gondolom, erre láthatunk szép példát Gyulai Attila festőművész Női princípiumok című kiállításán, amely együttesen jeleníti meg a múltat, a jövőt és a jelent. A művész maga azt mondja munkájáról: „az alkalmazott eszköztár minden esetben azonos célt szolgál: bemutatni a nő ezer arcát…, amelyek ezernyi titkot őriznek”. Frida, Coco Chanel, Monroe, Miss Gatsby a múltból tekint vissza ránk. Felfedezhetjük a 20-as, 30-as évek gesztusait, arckifejezéseit, amelyeket ezen időszak civilizációjának törvénykönyve írt elő. Van, amelyik ezek közül a képmutatást szolgálja, van, amelyik a kényszeredettséget oldja. De ezek mellett felfedezhetjük az írott és íratlan törvények rabságától és konvencióitól való mentesség vágyának, akaratának csúcsait, amelyet ezek a nők jól-rosszul, de megmásztak, bátorságukkal pedig, örök változást hoztak. A változás pedig előkészíti a jövőt. Pontosabban, a jövő „alapelveit”, az egészen apró elvektől a globális hatótényezőkig. Nem csak a ruházatot vagy a hajviseletet kell tehát értenünk a hatásukon, ahogyan velük kapcsolatban többnyire szoktuk, hanem az általuk képviselt eszméket is, amelyek nem ismernek távolságot, hiszen érezhetem, láthatom és átélhetem én is, sok ezernyi kilóméterre attól a helytől, ahol ezek a történetek életre keltek. A portrékat szemlélő a jelenben próbálhatja megfejteni a „a lelki titkokat”, amelyről a művész azt mondja: „nem felfedni, sokkal inkább sejtetni igyekeztem, rábízva a szemlélőre a megfejtést”. Nőalakjai rejtvényben tárják a külvilág elé „belső világuk történésit”. Az ő belső világuk ez, esetleg a miénk, vagy mindannyiunké?

A kiállításnak otthont nyújtó, különleges hangulatú villában úgy éreztem, hogy bizony, ha egy kevéskét is tudni akarok a titokból, ki kell lépnem a saját nézőpontomból.

A festményeket „kagylólakó” kísérőimmel közösen néztük meg, akik – spontán ötlet mentén, kitalált közös játékból – csatlakoztak egy rejtvényesdihez. Bármiféle háttérismeret nélkül gurultak a kis gyöngyök mellettem portréról portréra a „ szép színek”, a zavarba ejtő tekintetek és a szokatlan formák kavalkádjában. A játék kedvéért a megállapodásunk az volt, hogy azt képzeljük, a tárlat egy rejtvény és a megoldás egyetlen szó lehet, amelynek kockái tetszőlegesen bővíthetőek, és a szó csak egyetlen szótagú lehet. Éppen a fényárban úszó, gyengédséget árasztó Monroe és a szigorú tekintetű, mérhetetlen erőt sugárzó Frida előtt szemlélődtünk, amikor meg lett a megoldásunk.  A kockákba az a szó került, hogy istennők. Nos, az istennő teremt, működtet és irányítja világunk történéseit, megismerhető arca pedig, nagyon is emberi. Így tehát, a hatalmas különbözőség ellenére (egy istennőhöz képest) mégis talán a hasonlóság mentén találhatok rá az igazságra. Hasonlóság a közös vágyak, célok, remények és esendőség miatt.

A számtalan értékes látnivaló, az élménydús, ám kimerítő programok mellett üdítőleg hathat ránk egy könyv csöndes nyugalma, ezért a kiállításajánló mellé egy napozóra való könyvet is hozok.

Kiss Noémi - BalatonA helyszín miatt, és a fentiekben feltett kérdésekhez kapcsolódva a szabadság művészetéről, a szabadság művészetéről, a szabadság művészetéről, pontosabban a „szabadságvágyról” olvashatunk Kiss Noémi Balaton című novelláskötetében. A kötet írásai a gyermekkor kötődéseit, továbbá az ezek mentén megélt jelenkori tapasztalatok egybefüggő láncolatát dolgozzák fel. Örömök, traumák és belátások keverednek a Balaton vizének mélységeiben. A novellákban olvasható emberi sorsok a víz tajtékos hullámaiban néha tovasodródnak, néha a felszínen maradva, lágyan ringatóznak. Ebben a ritmikus mozgásban kapunk hírt titkokról, bűnökről, hazugságokról, de igazságról is. A Balaton hívószó. Rövidsége ellenére, hiszen nehéz összefoglalni és elmondani, hogy mit is jelent számunkra ténylegesen, mégis, ha kimondjuk: Balaton – értjük egymást.

Az írásokban egyrészt, a mindenki szívéhez közel álló nosztalgia, a felvonultatott balatoni tárgyak, eszközök, életérzések, mint a „reccsenő dinnye héja”, „a sör habjának szürcsölése”, a lángos és a kiterített gyékény szaga, kellemesen elringatják az olvasót a matracon, másrészt viszont, nagyot borulva az úszó fekhelyről, megláthatjuk a Balaton világának (és nem csak annak) egyáltalán nem vidám mélységét is. A kicsinyes felszínesség, a látszat világa, a ki nem mondott rossz vízi szörnyé válása, mindaz, amit a tó fenekének iszapjából felkaparhatunk, és amelyet az írónő nyelvi kifejezése különösen feszült atmoszférában jelenít meg.„A parti nádas előtti agyagos föld szürke, síkos a békanyáltól. A tócsák vonalai térképet rajzolnak rá, amiben az egész tó tükröződik, a bodorfelhők és az ég vörös alja. Naplemente van. A horizontra húzzák a fények a szemet, naplemente és földszag, sárillat(…) Ha kikaparom az agyagot (…) csupa fekete lesz a körmöm alatt, a hónom alatt, az egész karom, lábam. Az agyagot napokig nem lehet rólam lemosni. Szétkenem mindenhol, új bőrbe bújok. Kitinpáncél nő a bőrömön, és egy rejtőzködő kis bogárrá változom. Az agyag alatt bármi megtörténhet.”

A történetek nem hagyják a külcsín mögötti világban elveszni az olvasót, mert Kiss Noémi novellái elsősorban a szembenézést szolgálják. „Nem az a lényeg, hogy kisiklik valami az életünkben, hanem az, hogy megtaláljuk a kapaszkodót” – halljuk az írónő szavain keresztül a nagypapa gondolatát, amely egyszerűsége ellenére bőven hagy gondolkodni valót a Bakony szélére kimenekült óriás asszonyok könnycseppjeiből keletkezett tó partján.

 

Gyulai Attila kiállítása megtekinthető Balatonfüreden, a Gyetvai Villában, augusztus 31-ig.

Balatonfüred, Deák Ferenc u. 23.

A kiemelt kép a szerző fotója.

Megosztás

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.