Gondolatok egy képzelt koncert margójára
Hivatalosan nem tanultam zenét. Ha bárki megkérdezi: nem tudok semmilyen hangszeren játszani. Ez a hivatalos álláspont. Ugyanakkor személyiségfejlődésem fontos állomásai közé tartozott, amikor kb. hatéves koromban a boltba sétálva édesapámmal, az utcán kerékpározott el mellettünk az általános iskolai énektanár. Amikor elhaladt, megkérdeztem apámat:
-Józsi bácsi is zenész?
-Igen – hangzott a válasz.
-De ő más zenét játszik, mint Te – ragaszkodtam a témához.
-Igen, komolyzenét –hangzott az újabb válasz.
-Te pedig könnyűzenét –ezt már ekkorra megtanultam, még ha a megértés csak ez után következett is.
-A könnyű zene nem is olyan könnyű… – mondta apám a témát lezárva, majd betértünk a boltba.
Édesapám B-kategóriás minősítésű előadóművész volt 1976 óta, szaxophon, klarinét és fuvola hangszereken. Bár zeneiskolába nem járatott minket, a zene iránti érdeklődést vagy örököltük testvéremmel, vagy Ő adta át – talán már nem is lényeges – de mindkettőnkben megvan. Magasan képzett zenészként néha magántanítványokat fogadott és néha nekünk is igyekezett átadni tudását: már ami az elméleti részét illeti, hiszen a gyakorlati elsajátításhoz nem gyakoroltunk eleget. Így nem lettem zenész. Ugyanakkor a könnyűzene iránti érdeklődésem és lelkesedésem lankadatlan a mai napig és ennek köszönhetően alakultak ki bennem az alábbi gondolatok. Hangsúlyozom: reneszánsz értelemben vett dilettánsként foglalkozom a témával.
A könnyűzene kapcsán régi kérdés, a könnyűzene sikerének titka. Előre bocsájtom, nem tudom a receptet. Amit bátorkodom felvázolni, az egy szerkezet, a saját szemszögemből, a megfigyeléseim alapján, amely talán segíti a megértést. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy a könnyűzenének a sokat emlegetett „mágikus hármastól” eltérően négyes szerkezete kell legyen:
- struktúra
- melódia
- szemantika
- fonetika
Rögtön megfigyelhető, hogy a négyes első tagja egy általános értelemben is sokat használt kifejezés, az utolsó kettő pedig inkább nyelvészeti, mint zenei szakszó. A szóválasztásom szándékos, hogy tágabb gondolkodási teret engedjen az olvasónak – röviden kifejteném, mit értek az egyes kifejezések alatt.
A struktúra alá tartoznak a zeneszám szerkezetét meghatározó elemek. A felütés, a felvezetés, a verze-refrén viszony, a váltakozása, a szólók, a hangszerválasztás, a hangszerelés szerkezete (pl. a 20. század második felében kibontakozó magyar rockban jellemző volt az orgona használata, míg ez nem tekinthető világszerte elfogadott eljárásnak). Ide tartozik a szólók hossza, váltakozása. A könnyűzenei számok szerkezetére vonatkozóan érdekességnek említem meg, hogy a bakelit lemezek történeti fejlődéséből kitűnik, hogy 2×23perc = 12 szám szerkezet nagyban meghatározta a mai napig a könnyűzenei számok jellegzetes: 3-5 perc közötti hosszát ( a fenti szám 3 perc 50 mp-et ad ki.)
A melódia a leginkább zenei szerkezetre vonatkozó elem, a hangok egymásutánja, a dallam, a hangnem, a ritmus. Az elcsépelt téma, hogy a mollos hangnemek szomorkásabbak, és a magas hangon éneklő férfi lassú száma romantikusabb, mind ide tartozik.
A szemantika az a megközelítés, amellyel a zene a legközelebb kerül hozzánk – laikusokhoz. Ugyanis s szöveg megértése emocionális élménnyé alakíthatja a zenét akkor is, ha esetleg zenei jellegéből adódóan, a struktúra-melódia-fonetika hármasából eredően nem lenne az. Jellemző a magyar könnyűzene 1989/90-es rendszerváltást megelőző időszakában a szövegek másodlagos jelentésének fontossága. (Egyesek szerint a szólásszabadság ilyen irányú felszabadulása nagy hatással volt a korábbi zenekarok 1990 utáni sikerének csökkenésére – nem volt már szükség virágnyelvre hazánkban, ha mindent ki lehetett mondani.) Érezhető: fontos elem, de erősen szubjektív a nyelvi kötöttség. A zeneértésünk része az is, hogy az egyes nyelvek zenei szófordulatait még az anyanyelvi szinten beszélőknek is nehéz lehet megfejteni, hát még ha nem anyanyelvi szinten értjük.
A fonetikáról. A nyelvi rendszernek ezen a szintjén még a jelentés vizsgálata nem merül fel – ám mégis szükségünk van a feltárására, ha komolyan vesszük, amit John Lennon mondott (nem kizárt, hogy némely tudatmódosító szer hatása alatt): „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” Azért, hogy a blaszfémia vádját sikeresebben kerüljem el, mint Lennon, nyomban le is szögezem, hogy a fonetikai tartalmak szempontjából érdekes elsősorban ez a gondolat. Könnyen megfigyelhető ugyanis, hogy vannak nehezebben énekelhető, megjegyezhető prozódia elemek, illetve, hogy ezekben jelentős szerepet játszanak a képzett hangok egymásutánjai: ezen a szinten valóban nem kap jelentőséget a szöveg elsődleges, vagy másodlagos tartalma. És mivel a tartalomtól elválasztható némileg, a nemzetközi kifejezést is elősegíti. (Érdemes megfigyelni, hogy az operákat nem is feltétlen fordítják le, vagy ha lefordítják is, nem meghatározó. – A hangsúly elsősorban nem a szavak jelentésén van.)
Természetesen az általam emlegetett négyes egymással szoros kapcsolatban áll minden irányban. A ritmus például egyaránt meghatározó elem mind a négy szempontból. Kapcsolódási pontok találhatók közöttük, mégis egy-egy elemnek kirajzolódik a helye a rendszerben és ez a szerkezet talán segít kicsit közelebb kerülnünk némely általunk is kedvelt zeneszámhoz. Hiszen biztosan sokunk fejében megfordult már a gondolat, hogy egy-egy zenekar miért nem lett híresebb, vagy miért nem írt több slágert.
Persze minden fent leírt gondolat fikció: mióta a szórakoztatóipar teljesen iparággá nőtte ki magát, sokkal kevésbé meghatározóak a fenti „minőségbeli” elemek, mint két-három évtizeddel ezelőtt.
