2022.12.06.
Tomori világBlogElvarázsolt magyarság

Elvarázsolt magyarság

Dömötör Tekla:
A magyar nép hiedelemvilága
Corvina, Budapest 1981.

Max Weber már a tizenkilencedik század végén a világ varázstalanításáról beszélt, de szerencsére ez a magyar nép kis közösségekben élő tagjait csak a huszadik század második felére érte el maradéktalanul. Szerencsére, mert ennek köszönhető, hogy Dömötör Tekla a múltszázad közepén még kutathatta és rögzíthette azokat a jelenségeket, amelyek az akkor még nem teljesen varázstalanított („elvarázsolt”) magyarság körében fellelhetőek voltak a vallás és egyéb transzcendens hitek kapcsán. Így született meg Dömötör és munkatársai keze nyomán az a terjedelmes irodalom amely a teljességre törekvő részletezettséggel dolgozza fel a magyarság néprajzát. Ezek után született meg A magyar nép hiedelemvilága című kötet, amely a vallási elemeken túl a magyarság hiedelmeivel, néphitekkel foglalkozik.

A könyv két részre tagolódik: egy rövid bevezetés („Előzmények”) után szisztematikusan tárgyalva halad végig a néphit elemein. E rövid írásban nem szándékom sem összefoglalni a mű tartalmát, sem analitikusan feltárni annak szerkezetét, inkább kiemelnék pár figyelemre méltó részletet, hátha az olvasó is kedvet kap kezébe venni a könyvet.

A nyugati kereszténységhez kapcsolódott magyarság történetének időrendi sorrendjében haladva az első érdekes adalék, ha elgondolkozik az ember, hogy vajon miként lehetett olyan nagy számú boszorkány per a XV-XVII. században, ha Könyves Kálmán királyunk már a XII. században Dekrétomainak Első Könyve 57. fejezetében kiadta: „A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen.”  A könyvből megtudjuk, hogy ez azért alakulhatott így, mert Kálmán király Dekrétomának szerkesztője ismerte a germán törvényeket, amelyek már a VII. században büntették a boszorkánynak titulálást – történetesen a repülő boszorkányok (Strigák) tekintetében. Így a többi boszorkány még felkutatásra és elszámoltatásra várt a későbbi századokban.

A XVI. századra visszavezethető szervezett boszorkányperek már komoly jogi formulákat követtek, teljesen hivatalosan zajlottak – bár a reformáció után egyre több felvilágosult egyházi személy próbálta kiölni e téves hitet az emberekből.

A néphit kapcsán felmerülő misztikus jelenségek a mindennapok részévé váltak, és valljuk meg, ki ne lett volna kíváncsi a vádlott válaszára, az egyik 1745-ös kapuvári perirat vádpontjai esetén: „…Tömjén Györgyhöz mikint tudott macska képibe járni, és mikint tudott Simon György Házához Estve bémenni?”

Megtudjuk azt is, hogy volt, aki úgy vált boszorkánnyá, hogy megevett valakit, és azt is, hogy a lidérc bizony esetenként elég pajzán lény hírében járt, de az ajtó elé szórt liszt felfedte kilétét… Nem hagynám ki azt sem – hiszen a könyvet épp egy egri hétvége után vettem a kezembe -, hogy az egri Szépasszony völgy a néphitben szereplő negatív képzetekkel társított ártó lényről kapta a nevét. Ha előbb olvasom, az esti pincelátogatás után talán én is láttam volna szépasszonyokat táncolni a környező hegyek ormán.

Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel találkozhatunk Dömötör Tekla könyvében, amely könnyed, izgalmas, olvasmányos és didaktikus – az egyes fejezetek akár Örkény egypercesei, egymástól függetlenül is olvashatók, este elalvás előtt, vagy a buszon pár megállót olvasva, de végül úgyis mind sorra kerül.

 

A kiemelt képen: Boszorkányábrázolás a 17. századból

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.