amerikai romantikus dráma, 2019
Érintés, csók, kötődés, odaadás… Folytathatnám a felsorolást, de azt hiszem, mindenki ugyanarra a fogalomra asszociál ezekből a szavakból: a SZERELEMRE. Robert J. Steinberg 1986-os elmélete szerint a szerelem három tényezőből épül fel: az intimitásból, ami a közelség érzését jelenti, a szenvedélyből – ez foglalja magába a fizikai vonzalmat, és az elkötelezettségből.
Amikor két ember szerelmes, akkor az „Én” és a „Te” „Mi”-vé válik, testünk és lelkünk is egybeolvad. Ebben az érzelmi állapotban elképzelhetetlennek tartjuk, hogy ne érintsük, öleljük meg a szeretett másikat. Egészen addig, amíg nem nézzük meg a Két lépés távolság című amerikai filmet, amit 2019. május 2-án mutattak be Magyarországon. A mozi két 18 éves, cisztás fibrózisban szenvedő tinédzser szerelmét mutatja be. Ez a gyógyíthatatlan, genetikai eredetű betegség a 7. kromoszóma hibás működésére vezethető vissza, a szervezet mirigyei a normálistól eltérő, sűrű váladékot termelnek, így tüdőfertőzések, emésztőrendszeri problémák alakulnak ki.
A két főhős, Stella és Will szerelmes lesz egymásba a kórházi tartózkodásuk során, azonban a kórkép sajátossága miatt nem mehetnek egymáshoz két lépés távolságnál közelebb, csak kesztyűben foghatják meg a másik kezét.
Empedoklész tézise jutott először eszembe. Az V. századi filozófus szerint a világban megtalálható négy alapelem a szeretet és a gyűlölet ereje által rendeződnek el, azonban ha az elemek helytelen kombinációba kerülnek, akkor a betegség, a káosz elkerülhetetlenné válik.
Ideális esetben nem betegséggel párosítva képzeljük el a szerelmet. A hétköznapokban nem gondolunk arra, hogy a levegővétel mekkora kihívás lehet. Nem jut eszünkbe, hogy egy kórházi szoba az otthonunkká válhat, hiszen csak akkor értékeljük az egészségünket, ha már elvesztettük és beteggé váltunk. A mindennapokban nem foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy milyen lenne az élet a társunk érintése nélkül. A szerelmünk közelsége megszokottá válhat, és itt követjük el a hibát.
Ez az alkotás – főként a dialógusokon keresztül – arra mutat rá, hogy nincs tökéletes boldogság. A szerelem két olyan ember között is kialakulhat, akik soha nem érinthetik meg egymást, akik a biztos halál tudatával élnek egyik orvosi kezeléstől a másikig.
A Két lépés távolság című film megnézése után hálát éreztem, hogy a férjemmel egy szobában, kezünket összekulcsolva tölthettem el ezt a 135 percet, ezért ajánlom mindenkinek, aki volt már szerelmes és annak, aki nem, annak, aki egészséges és annak, aki nem…
Kecsmár Szemenyei Kitti