A mai világ azt tanítja nekünk, hogy dolgozzunk keményen, akkor sikeresek leszünk, és ha sikeresek vagyunk, akkor leszünk boldogok. Ezt a gondolatmenetet nagyon könnyen magáévá teszi mindenki, hiszen már egészen kicsi gyermek kortól ezt plántálja belénk szűkebb és tágabb környezetünk egyaránt. Teszi mindezt azzal a felkiáltással, hogy jót akarnak nekünk, és ezt mi el is hisszük, miért is kételkednénk. Tessék kicsit belegondolni, mi is ez a „jó”?
Eglesz Kálmán, A Tomori Pá Főiskola oktatója
A képlet első fele tehát az, hogy dolgozz keményen és sikeres leszel. Erre láthatunk számtalan példát. Sokan megtapaszthatták már azt az élményt, hogy megfeszített munka eredményeként elértek egy vágyott eredményt vagy pozíciót, rangot, stb. Úgy is mondhatjuk, hogy sikerben volt részük. Valahogy úgy működik a dolog, hogy ha elérek valamit, akkor az lesz a norma, amit túl kell teljesítenem, ahhoz, hogy továbbra is elismerjenek, sikeresnek érezhessem magamat, vagy mások annak tartsanak. Ennek a képlet szerint az az ára, hogy még többet, még jobban kell dolgozni. Ez egy furcsa mókuskerék. Ha gyorsabban tudom pörgetni a kereket, akkor sikeres leszek, de csak akkor maradok az, ha ezt követően folyamatosan tudom fokozni a sebességet. Előbb utóbb el fogok érkezni a teljesítőképességem határához. Eddig tehát a képletünk első része.
A képlet második része azt mondja, ha sikeres vagy, boldog leszel. De mikor? Ha az energiáimat, az időmet az tölti ki, hogy folytonosan jobban teljesítsek, mikor fogom elérni a boldogságot? Erre rendszerint az a válasz, hogy minden alkalommal, amikor sikerül túlteljesítenem az előzőleg elértet. Ebbe érdemes kicsit belegondolni. Valójában ez nem a kérdésre adott válasz, ugyanis a sikeres túlteljesítés nem boldogsággal, hanem öröm érzéssel jár és e kettő nem összetévesztendő! Valami tehát igencsak sántít. Amíg keményen dolgozom a siker érdekében, nincs időm boldognak lenni, csak átmeneti örömeim lehetnek. Gyanús, hogy itt egy jókora átveréssel van dolgunk. Olyasmit ígér a képlet, aminek a teljesülése eleve képtelenség. Egyfelől a folyamatosan növekvő leterheltség miatt, másrészt pedig a boldogság szó tartalmának erőteljes manipulálása miatt.
Valójában ez az ígéret, amit a képlet tartalmaz, csupán mese, aminek nem sok köze van a valósághoz, egy csapda, amibe önként belesétálunk. Ezt a csapdát sikerült megetetni a társadalommal, engem is beleértve. Ezért nem hibáztathatók a „jóakaróink”, akik eszerint neveltek minket, hiszen ők is így nevelkedtek és mint a többség, ők is elhitték, hogy ez a jó módszer. Pedig – ahogy remélhetőleg az eddigiekből már kiderült – nagyon nem. Igazából annak a képnek a gyakorlatba ültetéséről van szó, amikor a szamár hátára felkötnek egy hosszú botot, amelynek a végén egy répa lóg a szamár feje előtt jól láthatóan. A képből világosan kiolvasható, hogy bár nagyon csábító a répa és időnként úgy leng, hogy már-már bele lehetne harapni, de szegény szamár sosem fogja elérni, hacsak rá nem jön arra, mit kell tenni ahhoz, hogy megkaphassa.
fotó: Rui Xu, forrás: Unplash
Ha szeretnénk kilépni ebből a csapdából nekünk is rá kell jönnünk arra, hogyan lehetséges ez. Ráadásul úgy lenne érdemes kilépni, hogy közben a boldogsággal kapcsolatban ne kelljen újabb kétes kimenetelű alkut kötnünk. Létezik a megoldás és a fejéről a talpára állítja a képletet! Kutatások is bizonyítják és valljuk be tényleg így tűnik reálisnak, hogy azok az emberek, akik boldogok, sokkal jobb teljesítményre képesek bármilyen területen. Ennek az az oka, hogy a boldog ember teljesen másként látja a világot, mint aki elérni igyekszik a boldogságot. Az egyik számára a tevékenység a boldogságának egy kiegészítője, de nem meghatározója, a másik pedig úgy tudja, hogy kemény munka nélkül esélye sincsen boldognak lenni. Nem a munka határozza meg a boldogságot, hanem a boldogság határozza meg a munkát!
Vannak módszerek is arra, hogyan tudjuk átállítani az agyunk látásmódját. Shawn Achor A boldogság, mint versenyelőny című könyve erről is szól. Van azonban valami más, valami több, amitől ez a téma igazán önismeretivé válik. A boldogság valójában az alaptermészetünk. Tessék megfigyelni egy csecsemőt, egy kisbabát. Mindenre nyitott, mindent olyannak lát, amilyen, mindent úgy fogad el, ahogy van, és mindenre úgy reagál, ahogy éppen tud. Megéli a kellemeset és a kellemetlent is, összességében pedig ezt az egészet természetesnek tekinti, azaz boldog. Aztán elkezdődik a nevelése, és néhány év alatt sikeresen elfelejti, milyen boldognak lenni. Elkezdi külső dolgoktól függővé tenni. Ez történt velünk is. A boldogság pedig nem külső dolgoktól függ, hanem belső dolgoktól. A jó hír az, hogy – ha mélyen magunkba temetve is, de – tudjuk, milyen. Megéltük. Nincs más dolgunk, mint visszatalálni ehhez. Nincs erre egy igaz módszer. Mindenki más úton vált azzá, ami jelenleg, így a saját visszavezető útját is csak ő maga tudja megtalálni.
Vannak köztünk olyanok, akik nem a mainstream hitrendszer alapján nőttek fel, a szüleik hagyták őket boldognak maradni, és segítettek ellensúlyozni az ezzel ellentétes külső hatásokat. Közöttük nagyságrenddel több a sikeres ember, mert nem mások véleményétől, elvárásaitól teszik függővé a sikerüket. Ha lehet egyálalán receptet adni ehhez, akkor talán ez lehet: szabadulj meg mindentől, ami elfedi előled az igazi természetedet. Ne felejtsd el kedves Olvasó, számodra minden tőled függ!
A kiemelt kép Alex Alvarez fotója, forrás: Unplash
