Ezt hallva több dolog is felrémlik az emberben. Nekem elsőként a bátorságból merítés jut eszembe. Van, hogy szeretnénk valamit megtenni, kipróbálni, de nincs elegendő merszünk hozzá, aztán veszünk egy mély levegőt és – most, vagy soha alapon – belevágunk. Ehhez egy kis történet. Ausztriában voltunk egy kanyoning programon. Az út része volt két egymást követő kb. 30 méteres vízesés mellett való leereszkedés kötélen. Mi tagadás, féltem tőle. Egyrészt a tériszonyom miatt, másrészt láttam, hogy az előttem következőket a túravezető „ledobja”, azaz mielőtt leérkeznének elengedi a kötelet és ők a vízben landolnak. Mivel félek a zuhanástól, ezt nagyon nem szerettem volna. Kértem is a társaimat, akik beszéltek németül, hogy kérjék meg a fickót, ne dobjon le engem. A kötélen lógva szép lassan kerültem egyre közelebb a vízesés vájta tavacskához, ahogy engedett le az ember. Egyszer csak éreztem, hogy nem tart semmi, zuhanni kezdtem és kb. 6 méter magasból csobbantam a vízben. Úgy érkeztem, hogy becsúsztam a vízesés alá, így kicsit több időbe telt, mire a felszínre kerültem. Már indulni akartak a „kimentésemre”, amikor felbukkantam. Hatalmas élmény volt az egész! Utólag már nagyon sajnáltam volna, ha kimarad az életemből, ráadásul fontos dolgokat tudtam meg magamról. Hálás vagyok a társaimnak, akik elfelejtettek szólni, és a túravezetőnek is, amiért engem is „ledobott”. A második 30 métert már aggodalom nélkül vártam.
Eglesz Kálmán, a Tomori Pál Főiskola oktatója
Másodjára a halogatás jut eszembe. Aki szeret halogatni, de eljut egy ponthoz, ahonnan tovább már nem húzhatja, akkor jön az, hogy vagy most megteszi, vagy esélyes, hogy sosem fogja. Ez más helyzet, mint az előbbi. Ott adott volt egy szituáció, amiben azonnali, azaz nem halasztható döntésre volt szükség. A halogatás pont az ellenkezője. Éppen a döntést tologatjuk, amíg lehet és amikor már nem lehet tovább, akkor derül ki, megtesszük-e vagy kihagyjuk.
A harmadig eset, ami eszembe jut a „soha vissza nem térő alkalom”. Ez a mondat a most, vagy soha kissé marketinges ízű megfogalmazása, de legalább benne van a lényeg: ha kihagyod, örökre lemaradsz róla. Rengeteg ilyen van az életünkben, nem is gondolnánk, mennyi! Nemcsak azokra a szituációkra gondolok, amikor nem választjuk az egyedi, csak nekünk szóló és nem megismételhető ajánlattal kínált bármit. Ebből is akad szép számmal, de sokkal több van azokból, amikre ugyancsak igaz, hogyha most nem éljük meg, akkor nem ismételhető. Jöhetnek nagyon hasonló lehetőségek, de pontosan ugyanolyanok biztosan nem, mert az akkori pillanat a maga sajátosságaival, összetevőivel már elmúlt. Változik például az akkori, mentális, érzelmi és fizikai állapotunk is, már mások a gondolataink, érzéseink, érzelmeink. Időközben minden körülmény megváltozott, így gyakorlatilag nem valószínű, hogy újra létre tud jönni pontosan az a pillanat. Ha felidézzük egy korábbi felejthetetlen élményünket, ami egy adott helyen történt velünk és elviszünk oda valakit, hogy neki is része legyen benne, bármilyen nemes is a szándék, jó eséllyel csalódás lesz a vége.
Azért ragozom ennyit ezt, mert így működik a most. Pillanatról pillanatra kínálja a lehetőségeket számunkra, amelyekből lesznek, amiket megélünk, és lesznek, amiket kihagyunk, tehát többet már nem lesz rá lehetőségünk, és arra is van példa, hogy valamikor, egy későbbi most újra feldobja ugyan azt, csak más formában. Éppen ezért van jelentősége annak, mennyire vagyunk tudatában, mi van most. Átélhetjük tudattalanul is, és akkor csak töredéke jut el hozzánk belőle, vagy figyelhetünk rá, és akkor minden általunk felfogható része az élményünkké válik. Bármelyik változat valósul meg, mindenképpen egyedi élmény lesz, mert úgy, abban a formában, azzal a tartalommal senki más nem képes magáévá tenni, ahogy mi sem tudjuk magunkévá tenni mások élményeit. A most tehát mindenki számára mást tartogat, ilyen értelemben sem ismétlődik. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor nem állunk neki azon keseregni, hogy miről maradunk le, inkább örülünk annak, amiben részünk lehet. Egyik most sem értékesebb a másiknál. Ha mégis úgy tűnik, akkor az a hasonlítgatásnak köszönhető, és garantáltan szenvedést okoz. Amint megszületik bennünk a belátása annak, hogyan működik a jelen pillanat, máris szükségtelenné válik a viszonyítás.
Fotó: Joshua J. Cotten, forrás: Unplash
Hogyan kerül ez a téma egy önismeretről szóló sorozatba? Sokan vannak, akik azért maradnak le a most kínálta dolgokról, mert számos szokásuk, berögzült gondolatuk (amit elveknek is szokás hívni), hiedelmük nem engedi, hogy erre fókuszáljanak. Ezek az akadályok meghatározzák a prioritásaikat, amelyek alapján a figyelmüket összpontosítják, ami pedig eldönti, milyen életet élnek. Vajon hány olyan ember él közöttünk, aki azért boldogtalan, mert a prioritásai szenvedésre kárhoztatják? Ilyenek például azok, akik folyton a múlton keseregnek vagy azért, mert ami akkor jó volt, de már nincs velük, vagy a korábbi szenvedéseik miatt. Végsősoron sajnálják magukat. És ez csupán egy példa, számosat sorolhatnék még. A most-ban van egy konzekvensen ismétlődő lehetőség: bármikor változtathatsz bármin, egyik pillanatról a másikra. Eldöntöd és megteszed. Az előző pillanat már a múltaddá válik, a következőről pedig nem tudhatod mit fog hozni, ám a jelen pillanatban bármit tehetsz. Például feltárhatod, mi akadályoz téged abban, hogy a jelen pillanatra figyelj. Valójában nem tudsz nem a most-ban lenni, mert minden mindig csak most tud történni. Az a kérdés, hogy tudattalanul éled meg, vagy tudatosan. Akik tudattalanul élik át, azoknak vagy a múltban van a figyelmük, vagy a jövőre irányul. Az a gond, hogy egyik sem létezik: a múlt már nem, a jövő még nem. Csupán arra alkalmas ez a működésmód, hogy lehetetlenné tegye, hogy tudatosan jelen légy. A legutóbb arról írtam, hogy számodra minden tőled függ, hát ez is. Hatalmadban áll erről dönteni.
A kiemelt kép Tanja Zollner fotója, forrás: Unplash
