A Tomori Pál Magyar-Angol két tanítási nyelvű Közgazdasági Technikum 9. A osztályos diákjainak egy csapata kalandos vállalkozásba kezdett. 2021 őszén jelentkeztek a Ludwig Múzeum által meghirdetett Van művészi vénád? című versenyre, amelynek idén a Választás szabadsága című téma állt a középpontjában. A zsűri olyan pályaműveket várt, amelyek képzőművészeti alkotásként kiállítva szerepelhetnek, és ugyanakkor a döntés és a szabadság témakörét járják körül.
Több ponton jelentett nagy kihívást a pályázat. A technikum profilja egyértelműen az idegennyelv-oktatás és a közgazdasági képzés, tehát igen messze vagyunk a művészeti vonaltól. Az elkészült pályamunkákat koncepciójukban és kivitelezésükben is megítélés tárgyáva tették. Mélyre kellett ásnunk, hogy megtaláljuk azt a gondolatot és technikát, amivel a kiírás feltételeinek sikeresen meg tudunk felelni.
Szaladjunk előre. A hat fős csapatot beválogatták a középdöntő 10 legjobbja közé, így alkotásukat kiállították a Deák 17. Galériában, és a munkájukról előadást tarthattak a Ludwig Múzeum előadótermében a zsűri és a többi pályázó előtt.
A téma meglehetően komoly, és a középiskolás korosztály számára egyértelműen fontos problémákat vetett fel. Annyi kérdés merült fel a csapatban a közös munka során, hogy a legnehezebb talán a téma szűkítése volt. Hosszas és a lelki élet mélységeibe vezető nyomozás után a tabu témája mellett tette le voksát a csapat. Ezt a nagyon összetett fogalmat próbálták magukra vonatkozóan értelmezni. A megvalósítás formája is nagy fejtörést okozott. Egyszerű, de mutatós technikát kellett találnunk. Végül egy falrészletet mintáztak meg gipszkartonból. Ezen három maszk látható, szájuk elé tett csitító kézmozdulattal. A fal többi részét a számukra a tabuhoz köthető feliratok töltik ki.
A közös munka nagyfokú szervezettséget és jó ütemezést igényelt, vagyis a projektmenedzsment elemeit. Ezen a téren rettentő sok tanulsággal szolgált a felkészülés teljes ideje, a kivitelezés, de az alkotás installálása is, hiszen meg kellett tanulniuk, hogyan tartják a határidőket, hogyan kell gipszmintát venni, meg kellett szervezniük, hogy hogyan jut el a kétméter magas gipszkarton tábla Budapest belvárosába, ráadásul egy olyan utcába, ahol nem lehet parkolni. A középdöntőben a Ludwig Múzeumban egy 5 perces prezentációt kellett tartaniuk az előadóterem színpadán, profi prezentációs technikával, mikrofonnal a kezükben, ami szinte minden csapattag számára új kihívás volt, és mindannyian derekasan helyt is álltak, legyőzték a lámpalázat, és zökkenőmentes bemutatót tartottak.
A mezőny egyik legfiatalabb induló csapata volt a miénk. Teljesen új terepen jártunk mindannyian. “Vállalkozásunk” közel fél évig tartott, amit tanárként hálás feladat volt végigkísérni a diákokat a nevezésétől a középdöntőig. A pályázat felépítése más volt, mint a tavaly sikeresen végigvitt Digitális Témahét projektje. A pedagógusi eszköztárunkat most végre annak szolgálatába állíthattuk, hogyan támogassuk a diákok spontán kibontakozását. A fókuszt a bennük rejlő kérdésekre irányíthattuk. Minden foglalkozásokon résztvevő fiatal – a nem pályázó osztálytársak is – magába pillanthatott. Történeteket, érzéseket osztottunk meg egymással. Továbbgondoltuk a felvetett problémákat, megoldási lehetőségeket. Kicsi közösségünk tagjaira büszkék voltunk magunkban, és nyíltan kimondva is. Érzékeny, egymásra odafigyelő csapattal dolgoztunk. A konfliktushelyzeteket is meglepő érettséggel kezelték. A hosszú, közös munka egyik legnagyobb eredménye ezért, hogy többet megtudtunk egymásról. Egy nagy létszámú csapatot egyértelműen nehezebb koordinálni egy projektben. Különösen igaz ez egy művészeti pályázatnál. Összehangolni a véleményeket, ízléseket sok kompromisszummal járt. Viszont, az igazán nagy értéket a folyamat során az jelentette, hogy mindenkiről kiderült, miben lehet rá támaszkodni. A tanárként kitűzött cél elérését mi sem mutatja jobban, minthogy többen kiléptek a komfortzónájukból. A magunk részéről igazi sikertörténetnek könyveljük el, hogy egyik kisdiákunk komoly lámpalázat küzdött le, másikuk meg tudott nyílni a társai előtt, valakiről pedig kiderült, hogy gyakorlatias, nagyvonalú és megbízható segítség.
Bár a művészi megvalósítás profizmusáig nem jutottunk még el, mégis elégedetten néztük meg a kiállított munkánkat a galériában. Igazán szívből jött. Minden szó mögött, amit a csapat tagjai a gipszkartonfalukra írtak, egy történet van. Magukat írták ki.
A csapat tagjai: Baleja Zina, Epervári Mira, Józsa Attila, Lengyel Zsófia, Pázmándi Lóránt, Sirmer Blanka, Stiller Noel
Felkészítő tanáraik: Makara Veronika, Csanádi-Bognár Szilvia
Köszönünk minden támogatást és türelmet, amit a felkészülés során a technikum tanáraitól, igazgatójától, az osztálytársaktól és a szülőktől kaptunk!
