INTERJÚ LAKATOS ANDOR FŐISKOLAI DOCENSSEL, A KALOCSAI FŐEGYHÁZMEGYEI LEVÉLTÁR VEZETŐJÉVEL
Azt gondolom, vitathatatlanul hiteles és a hallgatók számára különösen hasznos azoknak az oktatóknak a munkája a főiskolán, akik a tanítás mellett gyakorlati szinten is foglalkoznak szakmai kérdésekkel. A bölcsészet területén ez leginkább a kutatást jelenti, egy-egy téma elmélyült, forrásokat feldolgozó ismeretét. Lakatos Andort a munkája az oktatás mellet nemcsak a kutatáshoz, hanem a források kezeléséhez, a levéltári munkához köti a pályája kezdete óta. Nem csupán kutat, de forrásfeldolgozásokat vezet, forráskiadványokat szerkeszt, és más kutatókat is támogat a levéltári anyagok közötti eligazodásban.
Lakatos Andor, levéltárvezető, a Tomori Pál Főiskola oktatója
Ha valaki a bölcsészet iránt vonzódik, akkor természetes, hogy érdeklődik az irodalom, a történelem, a nyelvek, a művészetek iránt, de azt hiszem, nem jut eszébe automatikusan, hogy ehhez a levéltár is hozzá tartozik. Hogyan kerültél levéltár szakra?
Nem volt könnyű a választás, a középiskola végén nem tudtam, merre tovább, és tanáraim tanácsára kezdtem el a biológus szakot Szegeden. Úgy gondolták, illik hozzám a „kutató életforma”. A mikrobiológa, a kémcsövek és laborok világa mégsem kötött le igazán, így végül kiiratkoztam. Bölcsész felvételim előtt volt lehetőségem levéltárban dolgozni, és a régi dokumentumok világa már jobban tetszett, gyorsan megszerettem a raktárak csöndjét és a „levéltár-szagot”, ez utóbbi az iratokra rakódó évszázados, finom por eredménye. A levéltár immár harminc éve a források közelségét jelenti számomra, úgy gondolom, ez nagy lehetőség egy bölcsész életében. Egykori tanáraimnak pedig tulajdonképpen igazuk lett, a „kutató életforma” maradt, csak a közeg változott.
A beszélgetésünk apropója, hogy idén neked ítélte a főiskola az idei év legjobb publikációjáért járó elismerő oklevelet. A tanulmányod Haynald Lajosról szól. Minden kutatás mögött van egy személyes érdeklődés, ami sokszor a tudomány nyelvén nem kerül megfogalmazásra. Egy személy iránti érdeklődés esetében ez talán még egyértelműbb. Mi keltette fel az érdeklődésedet Haynald iránt?
Ez valóban így van, a biográfia, az életrajzi kutatás teljesen más, itt lehetnek akár életre szóló „barátságok” is, annak minden lehetőségével és nehézségével. Haynald 25 éve kutatási téma az életemben, először közéleti-politikai, majd főpapi tevékenységét vizsgáltam, az utóbbi években inkább mint tudós, mecénás és a művészek barátja volt fontos számomra. Ennyi idő alatt sok-sok kortárs szemüvegén keresztül láthattam, szinte már nem is emlékszem, hogy is kezdődött az érdeklődés. Talán azzal a döbbenetes ellentmondással, hogy lehet valaki a 19. században egyike a legismertebb, legnépszerűbb magyaroknak, és mégis teljesen elfelejtheti a 20. század. Egyébként Haynald bíboros szenvedélyes tudós, botanikus is volt, és a már emlegetett „kutató életforma” a család több nemzedékén át jellemző volt a hosszú 19. században. Sajnos sok hasonló, szép ívet tört derékba a 20. század a háborúkkal és forradalmakkal.
Milyen témákon dolgozol most?
Nem annyira konkrét témákat, „címeket” sorolnék, mint inkább szemléletet, azt, hogy milyen irányban szoktam a különféle témákat „kisajátítani”, saját érdeklődésemnek megfelelően formálni. Mostanában főként az érdekel, hogy a vallás és az egyház (mint gondolkodás, életmód, intézmény- és kapcsolatrendszer) hogyan formálta az emberi közösségek életét-működését a 18-20. században. A hatás természetesen nagyon sokoldalú volt, területileg pedig főként a Duna-Tisza köze forrásaival dolgozom, ezek vannak a kezem ügyében. De levéltárosként az is feladatom, hogy az említett forrásokat minél hatékonyabban elérhetővé tegyem az érdeklődők számára. Tíz éve, a magyarországi levéltárak között elsőként hoztuk létre az online E-kutatás szolgáltatást Kalocsán, mely azóta is sikeres, és kutatóink ma már több mint 1,6 millió képfelvételt böngészhetnek. Mindez rendszeres tartalom-fejlesztést és szerkesztést, ill. kutatói munkakapcsolatokat is jelent. Olvasom az eredményeiket, látom a nehézségeket, és megtapasztalom az érdeklődés változásait.
Nagyon érdekes lehet ez a tapasztalat, hiszen a források iránti érdeklődés azt mutatja, hogyan változik a történelemhez való viszonyunk. Milyen elmozdulásokat látsz a levéltári vizsgálódás terén?
Nálunk az utóbbi évtizedben tömegessé vált a kutatás, a korábban jellemző „hivatásos” kutatók ma már kisebbségben vannak. Ezzel együtt előtérbe kerültek a mikrotörténeti kutatások, az „élettel teli” történeteket keresik a személyes sorsok, a családtörténet kutatói, így mondhatjuk, hogy az alulról építkező történetszemlélet vált elsődlegessé. Ezt figyelembe kell venni levéltárosnak és tudományos kutatónak egyaránt, hiszen építenünk kell az emberek érdeklődésére. Egyre több intézményes projekt, adatbázis kapcsolódik ehhez, pl. fogságba esett katonák sorsáról vagy éppen az árvák helyzetéről, ezek a történelemórákon nem kerülnek szóba, mert ott a politikai-, közéleti események állnak a középpontban. A kétféle történelemszemlélet, az alulról építkező (jellemzően családtörténeti megközelítésű) és az „akadémikus”, intézményes kutatók világának találkozása, közeledése nagyon hasznos lehet, mindkét fél tanulhat, profitálhat. A családtörténeti kutatók erőforrásaira építeni lehet, hogy csak egy példát említsek, emberek százezrei, talán milliói végeztettek az utóbbi években DNS teszteket rokonok keresése, ill. családkutatásuk segítése érdekében, s ez az óriási „mintavétel” máris hatással van a genetikai kutatások vagy akár az őstörténet fejlődésére. Ekkora vizsgálatot a tudományos kutatóintézetek sosem tudtak volna finanszírozni, példátlan módon megnőtt a feldolgozható információk mennyisége. Az autodidakta kutató ma már nincs egyedül, civil szervezetek, klubok, internetes kommunikációs csoportok segítik egymást, érdemes élni ezekkel a lehetőségekkel.
A hallgatók talán nem mindig érzékelik, hogy az oktatók előadásai mögött bizonyos területeken saját kutatások is állnak. Hogyan kapcsolódnak a te tárgyaid a forrásfeltáráshoz?
Az egyházi levéltár élettel teli, eredeti forrásai nagyon hasznosak lehetnek akár vallási néprajzból, akár műemlék története kapcsán, de önmagában az egyházszervezet és a szerzetesség fejlődésének, változásainak információi is nagyon fontos társadalomtörténeti hátteret, alapot jelentenek a folyamatok megértéséhez. Az egyház építőként és műalkotások, iparművészeti tárgyak megrendelőjeként is folyamatosan jelen volt, ennek konkrét megnyilvánulásait szintén jól tudom hasznosítani az építészettörténet vagy iparművészet órákon, vagy akár a barokk művészetének oktatásában, a néhai főúri udvarok életmódjának-működésének érzékeltetésében.
Mi volt a legmegdöbbentőbb dokumentum, ami megfordult a kezedben?
Erre nehéz válaszolni. Inkább azt mondanám, hogy sok döbbenetnek vagyok tanúja, amikor a kutatóknak segítek. A családtörténeti kutatások sokszor azért okoznak meglepetést, mert a családi emlékezet gyakran elhallgat bizonyos dolgokat, például közeli rokonok házasságát, betegséget, fogyatékosságot stb. Ilyenkor a kutatás során döbbenetes a ténnyel való szembesülés, sokszor megható is.
A saját családom történetének egyébként még sajnos nem mentem utána, ez talán amolyan szakmai ártalom, mint amikor nincs bevakolva a kőműves kerítése. A saját házunk tájára már sajnos nem mindig jut idő. Egyéb kutatásaimban különleges élményt jelentett néhány megsemmisítésre ítélt, de mégis megmaradt dokumentum felfedezése. Haynald bíboros pl. még életében igyekezett arról gondoskodni, hogy Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter kifizetetlen váltóit, pontosabban az érsek által kiegyenlített adósságainak nyomát eltüntessék. A selejtezést végző hivatalnok azonban összesítette a számlák értékét, és egyet-kettőt mintaként, eredetiben is csatolt az utókor számára. Vagyis rosszul végezte feladatát, viszont egy fontos „nyomot”, adalékot produkált a miniszter és az érsek viszonyának megértéséhez.
Miért tudod ajánlani a levéltári kutatást a hallgatóknak? Hogyan változik meg egy szakdolgozat karaktere, ha van benne ilyen jellegű forrásfeldolgozás?
Egy hasonlattal élve: főzni lehet félkész anyagokat, konzerveket felhasználva vagy fagyasztott árut felmelegítve is, de mennyire más élmény a minden elemében megválogatott, gondosan elkészített gasztronómiai kompozíció. Az egyedi, kéziratos források kezelése mindig nagyobb munkát és több előkészületet igényel, de cserében ott van az eredetiség varázsa, az egyedi utak-vizsgálatok választásának sok-sok lehetősége. Manapság sokat panaszkodunk, hogy a X, Y vagy Z nemzedékeket már alig értjük, nos, a korábbi korok is beszélték a maguk nyelvét, amelyet meg kell fejtenünk, nem könnyű megértenünk. De ha elsajátítjuk, egy újabb nyelvvel leszünk gazdagabbak, új világok tárulnak fel előttünk, s ez minden bizonnyal érződni fog gondolatainkon, írásainkon, és valószínűleg nem lesz nehéz lekötnünk olvasóink figyelmét.
