2022.01.25.
Tomori világVégzett diákjainkrólMindig újabb kérdésekkel

Mindig újabb kérdésekkel

 

Olekszik Dorottya a tavaszi félévben végzett szabad bölcsészeten a Tomori Pál Főiskolán. Azt hiszem, óriási lendülettel él, egyszerre mindig számos projekt foglalkoztatja, ami párhuzamos vállalkozásokat és vállalásokat is jelent. Egyszerre idegenvezető, teaszakértő, családanya és diák, nem fukarkodik a vállalkozókedvvel akkor sem, ha kutatási témák között kell válogatni, minden kutatási kérdése meglehetősen szokatlan, a járatlan utak valahogyan vonzzák. Idén szeptemberben a Károli Gáspár Református Egyetemen folytatja mesterszakon a művészettörténeti tanulmányait. Az interjúban a Tomorin töltött évekről, a tanulmányai és a szakmái közötti összefüggésekrők faggattam.

 

Milyen tervekkel érkezett a Tomorira, és mennyire teljesültek az elképzelései?

Mindig is a vágyam volt művészettörténetet tanulni, ám a megélhetés miatt mégsem ezt választottam. Az idegenvezetés kapcsolódott ehhez az érdeklődéshez, de szerettem volna mélyebb ismereteket szerezni, és levelezőként ez beilleszthetőnek tűnt az életembe. Már olyan sok tanulási tapasztalaton voltam túl, közöttük külföldi tanfolyamokon is, hogy őszintén szólva nem számítottam valami átütő élményre. Épp ezért ért nagy meglepetésként, hogy a képzés magas szintű, és úgy éreztem, fontossá válik számomra. Tehát elmondhatom, hogy sokkal többet nyújtott, mint amire számítottam, és ennek az előnyét élvezem most is a mesterképzésben.

 

Korábban idegenvezetőként dolgozott, ami azt jelenti, sok műalkotásról, városról, épületről rendelkezett ismeretekkel. Változott a szemléletmódja a tanulmányai hatására?

Most más összefüggéseket mondok el az idegenvezetések során, másra világítok rá. Inkább a nagyobb rálátás érdekel, és a vendégek nagyon hálásak ezért, mert kontextust is kapnak, nem csak részadatokat. Most legutóbb Madeirán voltam a hétvégén, és próbáltam a barokk templomok kapcsán a manipulálásra felhívni a figyelmüket, a meggyőzés képi technikáira, hogy kapcsolni tudják a kortárs kultúrához. Rácsodálkoztak, hogy tényleg van összefüggés.

 

Teaszertartások szervezésével, teakóstolással is foglalkozik. A tea témakör maga is a művészet körébe tartozik, még ha távolabbról is, bár ez a felvetés még mindig provokatívan hangzik. Hogy látja ezt a kérdést?

Jártam Ázsiában teaültetvényen és szertartásokon. Lenyűgözött, hogy milyen gazdag, amit találok, úgy éreztem, kinyílt egy kapu, és onnan száz másik, amin egyszerűen be kell mennem. Ezután Európában holland és német területeken végeztem tanfolyamokat, Indiában voltam teaültetvény-gyakorlatokon és Kínában is, végül Sri-Lankán tettem vizsgát egy japán mesternél, így teasomelier lettem. Itthon az általam alapított Teaakadémia keretein belül, amit a Ceylon Tea Board támogat, vannak tanfolyamaink és szertartásaink is.

Azért nehéz nyugaton a teáról művészetként beszélni, mert kell hozzá egy nyelvezet. Ahhoz, hogy a teát értsék, kell egy komplex kulturális ismeret. Sokan azt hiszik, hogy ez valami felületes dolog, és ezért nem is vágnak bele, hogy megismerkedjenek az összefüggésekkel. A tárgyi kultúra, ami ehhez kapcsolódik, a porcellán, a máz, az agyageszközök, vagy Japánban az írás is része ennek, a szimbólumok, amikkel díszítik az eszközöket, mind újabb gazdag kulturális tartalmat tár fel. A teaszertartásokat, itthon bármilyen furcsán is hangzik, kommunikációs eseményeknek tekintik, figyelembe veszik a vendégek korát, társadalmi helyzetét. A nyugatiak számára ez a nyelvezet ismeretlen, ezért szinte lehetetlen közvetíteni.

A teakóstolás maga nem annyira nyelvfüggő. A vizsgán 80 teát kellett tudni megkülönböztetni. Sokáig nem éreztem a különbséget, de egyszer csak megnyitotta ez a terület magát, a sok kóstolás meghozta az eredményét, mondjuk kellett hozzá 9 évnyi tapasztalat. A képzés csak a meglevő tapasztalatot mélyítette el. Mindenképpen művészetnek tartom a teát, amiben ugyanúgy el kell mélyedni, mint az európai hagyományban, ahhoz, hogy valamelyest értsük.

 

Nagyon széles az érdeklődése. Belevágott egy TDK-ba is a tavalyi félévben egy kifejezetten merész témával kapcsolatban. A perui barokk festészet európai áthatásait, a két kultúra keveredését vizsgálta. Ez a téma egyrészt azért nagy vállalkozás, mert Európából nézve alig kutatott, másrészt azért, mert a jelenkor kulturális keveredésére másként látunk rá, ha korábbi példákat is szem előtt tartunk. Lesz folytatása ennek a témának, vagy másfelé kanyarodik?

Abban biztos voltam, amikor a TDK-hoz témát választottam, hogy nem szeretnék az európai művészettel kapcsolatban kutatni, mert azt olyan sokan teszik. A TDK nagyon megerősített abban, hogy magabiztosan zárjam a dimplomavédést és az államvizsgát, ezért utólag úgy érzem, jó döntés volt. Utána úgy gondoltam, hogy nyitni szeretnék más területre, de a cuscói festészet témájában is sok lehetőség van még, ezért nem zártam le egészen magamban ezt a témát sem, több olyan szempont van, ami tovább vihető, főként ikonográfiai szempontból. A barokk templomok perui jellegzetességei is érdekelnek, a kulturális keveredés, az átvételek alakítása itt is izgalmas. Valóban a kulturális átvételek korát éljük, ez Ázsiában, és az egész világon ma meghatározó, és a globalizált világban mindez kereskedelmi, gazdasági kérdés is. Mindenképpen ennek mentén haladok tovább, de még nem döntöttem, hogy Dél-Amerikával vagy Ázsiával kapcsolatban. A jelenlegi kulturális élet nemzetközi prezentálásának, úgy hiszem, nagy akadálya, hogy ez a kitekintés nincs meg. Ahhoz, hogy a kortárs művészetet eladjuk külföldön, kell látni a külföldi összefüggéseket, kell mérni az életkörülményeinket a nemzetközi helyzethez, ehhez pedig ki kell lépni a megszokott kontextusokból.

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.