2022.06.28.
Tomori világMiért a TPF?Nem csak a papok tanulnak holtig – avagy a lifelong learning a gyakorlatban

Nem csak a papok tanulnak holtig – avagy a lifelong learning a gyakorlatban

Azt, hogy a tanulás túlmutat az intézményes értelemben vett oktatáson, mindnyájan tapasztalhatjuk, akár  a fejlődésre való belső igényünk, akár a külső elvárások miatt. Manapság nehéz lenne már elképzelni, hogy úgy dolgozzunk végig egy egész életet, hogy csak azt a tudást alkalmazzuk a munkánkban, amit egyszer egy oktatási intézményben elsajátítottunk egy adott szakmáról. Folyamatos igazodás zajlik a munkaerőpiacon az újabb és újabb elvárásokhoz; továbbképzések, alkalmassági vizsgák, átképzések. Már nem csak a papok tanulnak holtig. A lifelong learning, magyarul az élethosszig tartó tanulás divatos kifejezés, de vajon mi van mögötte? Vajon hogy néz ki a gyakorlatban, és miképpen segítenek minket az oktatási intézmények a felnőttkori, akár időskori tanulásban? Vajon hogyan tud például egy családot fenntartó felnőtt a munka mellett tanulni, és önmagát fejleszteni?

A Tomori Pál Főiskolát sok olyan tanulni vágyó ember választja, aki munka, illetve család mellett végzi a tanulmányait. A könnyebben elérhető, alacsony ponthatárok, a relatív nagyobb létszámmal induló levelezős szakok, illetve a versenyképes tudás biztosítása egyaránt szimpatikus lehet az elfoglaltabb, a tanulás mellett sok kötelezettséget teljesítő, de tanulni vágyó hallgatók számára. Tomoris hallgatóként most Szőnyi Gabriella Krisztina hallgatótársamat fogom kérdezni, aki első évét sikeresen végezte el a főiskola Gazdálkodási és menedzsment levező alapképzési szakán. Tanulmányai mellett heti 40 órában a munka, illetve heti „168” órában a család elvárásainak kell megfelelnie. Beszélgetésünk alatt főleg arra voltam kíváncsi, hogy mi sarkallta, hogy a tanulásba fogjon, hogyan tudja összeegyeztetni a tanulmányait az elfoglaltságaival, illetve miben változott az élete a Tomorin töltött egy éve óta. Az interjú végére arra a kérdésre is választ kaphat az olvasó, hogy vajon lehetséges-e, hogy egy család különböző generációi, ugyanazon felsőoktatási intézményben tanuljanak egy időben?

 

Családos anyuka vagy, és jelenleg munka mellett jársz a Tomori Pál Főiskolára, ahol nemrég sikeresen fejezted be az első évet. Milyen érzés volt „gólyának” lenni?

Nekem, ez a második felsőfokú végzettségem lesz, de sajnos, se az előzőnél, sem a mostaninál nem éreztem át ezt úgy, mint egy nappalis, húszas éveit élvező hallgató. Ugyanakkor óriási izgalommal tölt el minden alkalom, amit a főiskolán tölthetek, nagyon jó érzés idetartozni.

 

Mi sarkallt arra, hogy újra az iskolapadba ülj?

Több, nyomós ok is terelgetett a továbbtanulás felé. 12 éve állami szférában dolgozom. Eleinte érdekes volt egy fegyveres testület tagjaként, nagyvállalati munkatapasztalatot szerezni, de az évek alatt egyre inkább azt tapasztaltam, hogy legkevésbé sem számít már a szakmai végzettség és a kompetencia, csak az, hogy milyen ismeretségi és támogatói háttérrel rendelkezik a munkavállaló.  Esetemben, a munkakörömhöz meg volt a megfelelő tapasztalat és végzettség, de nem vagyok egy érdekekért hízelkedő ember, így sajnos nem juthattam előrébb. Egyetlen kiutat láttam, ha továbbképzem magamat, és más ágazatban próbálok majd elhelyezkedni.  De mindez még nem adott annyi önbizalmat, hogy bele merjek vágni egy újabb felsőfokú tanulmányba, hisz már nem vagyok fiatal. Ami viszont komoly ösztönző erő lett, és hozzásegített ahhoz, hogy újra tanulásba kezdjek, az a lányom volt. Ő jelenleg Pénzügy és számvitel szakon tanul egy nagy egyetemen állami ösztöndíjjal. Úgy gondolom, hogy az első félévben az intézmény mindent elkövetett, hogy eltántorítsa a tanulmányi szándékaitól, ami majdnem sikerült is. A lányom – végső elkeseredésében – a vizsgái előtt nem sokkal  hozzám fordult, hogy segítsek neki, és magyarázzam el az elsajátítandó tananyagot. Három tárgyból segíttettem őt a felkészülésben, és mindhárom tárgyból sikeres vizsgát tett. Akkor gondolkoztam el igazán, hogy talán érdemes lenne megpróbálnom nekem is a felsőoktatásban egy hasonló képzést, hisz így a továbbiakban is tudnám őt segíteni a tanulásában, vagy akár ő engem.

 

Több mint tíz éve szerezted az első felsőfokú végzettségedet, és még régebben a középiskolait. Ennyi idő távlatából előjöttek a korábbi tanulással kapcsolatos módszereid, vagy esetleg új stratégiákat dolgoztál ki?

Azt gondolom, hogy a tanulmányok során mindenkinek kialakul valamiféle módszere, ez nálam is így történt, és többnyire ezek tértek vissza most. De az új tanulmányok, új módszereket is igényelnek, így menet közben, amióta a Tomorin tanulok, újak is kialakultak. Régebben a szóbeli vizsgákat részesítettem előnyben, mert úgy éreztem szóban több a lehetőségem a gondolataim kifejezésre. Az elmúlt egy évben a vírushelyzet miatt, rengeteg vizsgát írásbeli beadandóval kellett abszolválni, és ezeket a legnagyobb meglepetésemre eléggé élveztem. Azt tapasztaltam, hogy több időm van arra, hogy a témával kapcsolatban folytatott kutatásaimat összegezzem, és úgy érzem, így letisztultabb gondolatokat vethetek papírra, mintha szóban kellene számot adnom a tudásomról. Számomra ez egy új stratégia, ennek köszönhetően az elmélyültebb tudáshoz kerülhettem közelebb.

 

Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást a család, illetve a munka elvárásaival? Hogyan változott meg az életed a főiskola óta?

Talán a kérdés első fele lényegesebb számomra, hiszen ami mindenek előtt az életemben a legfontosabb, hogy két csodálatos gyermek édesanyja vagyok. Semmiképpen sem szerettem volna, hogy a gyermekeimmel való törődésem háttérbe szoruljon a tanulmányaim miatt. Nagyon érdekes számomra, hogy a felsőoktatási intézményekbe járó gyermekeimmel együtt tanulok. Talán ez, az egyébként is kitűnő kapcsolatunkat még jobban elősegíti. (Erről őket is meg lehetne kérdezni – A szerző). Én úgy érzem, hogy a generációs különbségek nálunk eléggé eltörpülnek. A párom is aktívan támogat, minden alkalommal elkísér, és ott van velem az előadásokon. Mivel ő is diplomás ember, a tanulmányaimban is a segítségemre tud lenni.

A munkáltatómmal már nem olyan könnyű összeegyeztetni a továbbtanulást, ugyanis sajnos tanulmányi szabadságot nem kapok, illetve semmilyen más hozzájárulást, vagy segítséget, így a saját erőforrásaimra, valamint egyéni megoldásaimra támaszkodva igyekszem helytállni a kialakult helyzetben. A saját erőforrásaim esetében például a finanszírozásra gondolok. A péntekre eső tanítási napokon való részvételemet pedig az éves szabadságom terhére tudom megoldani.

Ha az életemet nem is, de az életvitelemet mindenképpen megváltoztatta a Tomori, átrendeződöttek a prioritások. A főiskolán nagyon sok érdekes emberrel találkoztam, új ismertségeket kötöttem. A tőlem 20-30 évvel fiatalabbak szívesen fordulnak hozzám, illetve kérnek tőlem segítséget. Látom rajtuk, hogy őszintén érdekli őket a véleményem, ami jól esik, és ez engem is nyitottságra bátorít. Nagyon jó a hallgatói közösség, hatékony az együttműködés is, jellemző a segítségnyújtás. Nagyszerű előadókkal is találkoztam, aminek szintén nagyon örülök, hisz sokat tesznek hozzá a fejlődésemhez.

 

A Gazdálkodási és menedzsment alapképzésen tanultok közgazdaságtani, módszertani és üzleti alapozó ismereteket, illetve társadalomtudományi alapismereteket. Milyen hatással vannak a gondolkozásodra a tanultak?

Azt gondolom, hogy az ember minél több dolgot tanul, annál szélesebb lesz a látóköre. Közel ötven évesen sok tapasztalaton vagyok túl, a készségeim már régen kialakultak, ennek ellenére az elmúlt egy évben tanultak nagyon sokat adtak nekem a tudásom és a képességeim fejlesztésében egyaránt.

Jótékony hatással van az iskola a gondolkodásmódomra is, de úgy érzem az emberekbe vetett hitemre van a legnagyobb mértékben befolyással. Nagyon sok jó és pozitív tapasztalat ért a Tomorin, így kezd visszatérni a hitem az emberek jóindulata iránt. Például az első levelezős tanítási nap után a főiskola kertjében tánc és zene fogadott. Kötetlenül ismerkedhettem a hallgatótársaimmal, az oktatókkal, vagy az intézmény vezetőivel is. Még veled is táncoltam akkor.

 

 

Zárásképpen egy olyan kérdést tennék fel, amely lehet kissé Örkényt idéző lesz, de amelyet úgy gondoltam, hogy a kettőnk kapcsolatának megfelelően fogalmazok meg: gondoltad volna-e anyu, hogy ugyanazon a főiskolán leszel egyszer gólya, ahol a fiad (én – A szerző) már másodéves hallgató?

Megható és megindító ez a kérdés! Nem, soha nem gondoltam volna. De végtelenül jó érzéssel tölt el. Sokat számított a döntésem meghozatalában, amikor a Tomorira jelentkeztem, hogy te már a hallgatója voltál a főiskolának, amit rajtad keresztül így már a tanulmányaim előtt is megismerhettem. Jó érzés volt tudni, hogy nem leszek egyedül, mert te ott vagy nekem és bátorítasz. Rengeteg emlékünk van, amit ezzel is tovább gazdagítunk, és majd együtt meséljük az unokáimnak a közösen megélt főiskolai élményeinket. Ezért köszönet a sorsnak, köszönet mindenkinek!

 

 

 

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.