2022.06.25.
Tomori világSzabadegyetemFényképezőgéppel Afrikában és itthon – Interjú Zács Ágoston, senior hallgatónkkal

Fényképezőgéppel Afrikában és itthon – Interjú Zács Ágoston, senior hallgatónkkal

Ezeket a képeket nézve az az érzésem támad, hogy a készítőjük egyszerre látja a kívülálló szemével a szereplőket, idegenként, aki végtelenül kíváncsi, és ugyanakkor jó ismerősként, együttérző barátként, aki ismeri az idegen országok lakóinak hétköznapjait. Zács Ágostont, aki a Senior Akadémia látogatójaként gyakori vendégünk, hobbijáról, a fényképezésről és nem éppen átlagos utazásairól kérdeztem.

 

Mikor kezdett el fotózással foglalkozni?

Gyermekkoromban édesapám hobbiként foglalkozott fényképezéssel. Akkoriban az analóg eljárásnál az előhívás, a nagyítás kézzel történt, ezeket a technikákat mind megtanultam tőle. Főiskolásként az egyik kutyás fotómat egy pályázaton díjazták. Apukám egy öntöttvas kondért felszerelt a falra, és abba tettük bele a kutyát, a megvilágítás olyan jó volt, hogy a kép nagyszerűen sikerült. Ez az eredmény ösztönző volt a továbbiakra nézve, bár sokáig nem fotóztam művészi igénnyel. Édesapám halála előtt a régi képeim elvesztek, csak néhány maradt meg dia formájában. Eddig azokat nem digitalizáltam, de mostanában készülök erre is, már csak azért is, mert közöttük van olyan, amit Afganisztánban és Nigériában készítettem.

 

Hogyan jutott el ezekbe az országokba?

Külkereskedelmi végzettséggel a TeSCo (Technical Scientific Cooperation) szakosított külkereskedelmi vállalatnál kezdtem dolgozni. Ez az állami vállalat tudományos-technikai licenszek cseréjével foglalkozott, a 60-as évek végétől műszaki és tudományos együttműködési megállapodások keretében kapcsolatba léptek a fejlődő országokkal. Több mint 50 országgal volt ilyen megállapodása Magyarországnak, a szakmai segítségnyújtás, a műszaki-tudományos együttműködés és a külföldi továbbtanulás érdekében volt cserekapcsolat az országok között. 1971-ben kerültem ehhez a vállalathoz, a beosztásom hivatalos megnevezése üzletkötő volt, de gyakorlatilag a megállapodások szövegeit készítettük elő, illetve munkaprogramokat egyeztettünk és készítettünk az ösztöndíjasoknak és a szakembereknek. Szakközépiskolai képzéssel és az egyetemi képzést követő tanulmányok szervezésével foglalkoztunk, ennek kapcsán utaztam is ezekbe az országokba. A későbbiekben Líbiában több száz magyar szakember dolgozott, ezért a helyi iroda vezetője lettem. 1978-tól 83-ig éltünk kint a feleségemmel, a fiunk is ott született, a magyar szakemberek által működtetett egészségügyi intézmények egyikében. 1989-ben Irakba helyeztek, de ott egy év múlva megszűnt az iroda. 1990-ben ismét Líbiába küldtek, és csak 7 év múlva költöztünk haza. 

 

Hogyan vált összeegyeztethetővé a fotózás a hivatali munkájával?

Ez alatt az idő alatt sajnos keveset fotóztam, mert Líbiában szigorú szabályokkal korlátozták a fényképezést. A szűk óvároson kívül, szinte semmit sem lehetett lencsevégre kapni. Az ókori műemlékek mellett készültek képeim, de itt is korlátozták, hogy mit lehet és mit nem. Azokat a képeket, amiket Líbiában fotóztam, inkább már a 2000-es évek elején készítettem, amikor még rövid szakmai utak miatt visszajártam. Amikor nyugdíjba mentem elkötelezettebbé váltam a fotózás iránt, mint előtte. A digitális eljárás és számítástechnika már korábban is elkezdett foglalkoztatni, de csak 8-9 éve járok fotós klubokba. Kezdetben a Budapest Bank Fotóklubbját, aztán a csepeli Stemmer Ferenc Klubot látogattam, most pedig a Budafoki Fotóklubba járok. Ez azért fontos, mert itt véleményt tudtunk cserélni a képekről, szerveznek fotótúrákat, önképzőköröket, ahol az eszközök használatát lehet elsajátítani, illetve kiállításokat is rendezünk.

 

 

Milyen témákat kedvel? Milyen technikákat használ?

Az az igazság, hogy mindent szívesen fotózok. Egyedül talán a makrofotózáshoz nincs türelmem. Kedves témáim a portré-, a természetfotózás, a streetfotó, de készítek képeket épületek külső homlokzatáról és belső tereiről, és rendezvényeken is szívesen előveszem a gépet. Kutyakiállításokon is szeretek fotózni, mivel korábban kutyaküllem-bíróként is dolgoztam a Magyar Ebtenyésztők Egyesületénél.

Amikor digitális géppel rögzítek egy képet, úgy érzem, még nincs készen. A régi laboros kidolgozást a digitális fotózásnál felváltja a számítógépes munka. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy a fényképezőgép elkészíti a képet, és itt a munka véget is ért. Éppen ellenkezőleg, a megfelelő végeredményhez még sokat kell dolgozni. A Lightroom és a Photoshop segítségével a kompozíció kialakítását támogatva változtatok a képeimen. A programokkal a kép kivágását, a megvilágítási viszonyokat, a színek hangsúlyát, tompítását tudom állítani, hogy a néző figyelmét a kép főtémájára irányítsam.

 

Úgy tudom, az elmúlt években megtisztelő elismeréseket is kapott. Melyek voltak ezek?

Az utóbbi évtizedekben nagyon sokan fotóznak hobbifotósként. Sokan részt vesznek tanfolyamokon, és a jó gépek is széles körben elérhetővé váltak. Egy amatőr fotósnak az is elismerésnek számít, ha egy fotópályázaton kiállításra válogatják ki valamelyik képét. Ilyen sikerem sok volt, a Budapesti Művelődési Központ minden évben szervez pályázatot, és az utóbbi három évben ott mindig kiállították a munkáimat, sőt 2018 őszén harmadik díjat kaptam. A Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett, “A munka világa” című pályázaton szintén díjazták az egyik képem, amelyik a Dunai Vasműben készült. A Klauzál Ház Budafok természetfotósa pályázaton az elmúlt évben különdíjat kaptam.

 

Miért fontos az Ön számára ez a hobbi?

Nagyszerű elfoglaltság, ami egyúttal sok sikerélménnyel jár. Persze különösen jól esik, ha szakemberek ismerik el a munkáimat. Közben a fotóstársakkal barátságok alakulhatnak ki, ami szintén sokat jelent.

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.