Szögezzük le rögtön itt az elején, hogy újat alkotni gyönyörű kihívás. A nem mindennapi alkotáshoz azonban a mindennapi életvitelünkön változtatni kell, manapság ezt úgy írják le, hogy ki kell lépni a komfortzónánkból. De mit is jelent ez? Én két szóval jellemezném, némileg sarkosan: érdektelen elmúlás. A 20-as éveik elején járók ezt még nem igazán érthetik, hiszen ebben az időszakban gyakorta jönnek változások, gyakrabban kell újhoz igazodni, legyen szó iskoláról, oktatóról, barátokról, helyszínekről. Majd 10-15 év múlva megállapodnak, családot alapítanak, igyekeznek a legjobb tudásuk szerint elvégezni a munkájukat. Kiépítenek egy napi rutint otthon, a munkahelyen, a mozgásban: létrehozzák a komfortzónát. Ez mind jó és szép, de óvatosnak kell lenni, nehogy felemésszen.
Rétfalvi Kornél
Változtatni, változni kell, újat kell alkotni. Meggyőződésem, hogy ez viszi előre az embert és a közösséget. Mi is újat alkottunk a Főiskolán sok évvel ezelőtt, amikor megalkottuk a Tomori Világot. Mi vett rá minket arra, hogy a napi rutin mellett olyat csináljunk, ami nem volt kötelező, de éreztük a szükségét? Egy közösségformáló és erősítő médiumot akartunk, amely sokat nyújt a hallgatóknak és a Főiskolának. Az alkotás közben kiléptünk a komfortzónánkból, olyan feladatokkal találtuk magunkat szembe, amellyel addig sokunknak nem volt dolga. Ez más megközelítést igényelt, más gondolkodást. A legszebb az volt, hogy erőt adott nekünk, szerettük csinálni.
Rengeteg dolog történt azóta, például hogy csak a legfontosabbat említsem, elváltak az útjaink a Főiskolával. Egy korszak lezárult és másik kezdődött, mégis amikor elkezdem átolvasni a cikkeket, előjönnek az emlékek, de kizárólag pozitív gondolatok. Büszke vagyok ma is arra, hogy megcsináltuk. A temérdek feladatunk mellett találtunk időt és erőt a megvalósításra. Brainstormingokat tartottunk, volt úgy, hogy teljes cikkek kerültek újraírásra, hogy a végeredmény még jobb legyen. Ez maximalizmus? Nem, ez az ember saját magával szembeni igényessége. Az, hogy meg tudtuk csinálni, még ma is erőt ad a feladataim elvégzéséhez.
Az életben rengeteg kihívással kell szembenéznünk, egyik könnyebb, másik nehezebb, de minden egyes kihívás teljesítésével erősebbek leszünk. Az ember a kihívások révén fejlődik. Aki nem hajlandó kilépni a komfortzónájából, az lemarad, nem fogja tudni befogadni az újat, a mást. Kicsit talán túlozva, de az ilyen ember ma az érdektelen elmúlásra van ítélve. Fogadjuk hát meg magunknak, hogy mindent megteszünk azért, hogy alkossunk, jelentsen ez bármilyen kihívást. Képesek vagyunk rá, úgy teremtettünk, és ebben a hitben ne ingasson meg bennünket soha semmi. Mint ahogy abban sem, hogy képesek leszünk másokat is ösztönözni az alkotásra, mert az igazán nagy dolgok a közösség alkotó erejével jönnek létre.
