2021.07.27.
Tomori világTesztelve!A lakótelep-örökség – könyvajánló

A lakótelep-örökség – könyvajánló

 

Örökségnek hívom. Egy örökség, amely nem várt hagyatékkal lepi meg az embert. A nem várt juss természetének megfelelően néha nem tudjuk, hogy mit is kezdjünk vele. Néha egyszerűen csak megszabadulnánk tőle, mert gondozását számszerűsítve túl nagy költséget, terhet, időt venne igénybe és egyszerűbb lenne magára hagyni. Olykor meg úgy érezzük, hogy kötelességünk megtartani, megóvni, és halhatatlanná tenni.

 

Pár éve voltam már a főváros lakója, és nagy élvezettel ízlelgettem a lakótelep mikrotársadalmának szubkultúráját, amikor örömömre meglátogatott a családom az unokaöcsémmel, akinek ez az utazás volt az első nagy felfedező kaland a mi kis falunkból a nagyvárosba, mondhatnánk úgy is, hogy Guliver utazása az óriások földjére. Szóval a méretek, a színek, az ízek és formák másságának világa ösztönösen alkotott a még ártatlan, a nyers igazság és összefüggések kimondásának igényére berendezkedett kobakjában olyan gondolatokat, amely nem várt hatással voltak rám. Az őrületes kaland második napján láttam rajta, hogy valami foglalkoztatja, de nem szól egy szót sem róla. A kicsi, barna szemekben kételyt érzékeltem csupán, és ez nem hagyott nyugodni. A vacsora előtti dupla adag fagyi muníciójának bevetésével tehát neki láttam kideríteni, hogy mi bántja. A hűs és édes jégkrém már majdnem a pálcikáig elfogyott, és már kezdtem azt gondolni, hogy ma ez nem fog menni, amikor meghallottam az első kérdést, hogy itt miért vannak… összenőve a házak. Ó, hát ez nem olyan vészes kérdés, gondoltam, és elmondtam, hogy azért, hogy viszonylag kis helyen többeknek is legyen hely, ahol élhetnek, hogy minél több embernek legyen otthona, ha úgy dönt, hogy egy nagyvárosban akar élni, és legyen lehetősége, hogy ezt az álmát megvalósíthassa. Az erkélyen, a karosszékében látott ezernyi fény háttérdíszletebén, öcsi diadalmasan felmutatta a pálcikát, megjegyzem nyertesként, amelyen már egyetlen vaníliafagyira emlékeztető folt sem volt, és kérte a beígért másodikat. Az ígéret az ígéret, így hát hoztam a második mandulás csokibevonatú ragacsos vaníliarudat. A csokibevonat roppant és én a diadalmas felnőtt tudatomban rá kellett jöjjek, hogy ez a kérdés, nem az a kérdés. Ebben legalább nem tévedtem. Igaz a mondás, hogy a gyermek lelke olyan, mint a kulcsra zárt ajtó, és ádázul kell keresni a megfelelő kulcsot, ha ki akarod nyitni. Éppen egy mentőautó húzott el a körúton, amikor megkérdezte, – vagy nem is tudom, inkább csak kijelentés volt… Ha a házak összenőhetnek, akkor az embereknél is lehet ilyen? És azokkal fogsz összenőni, akik ilyen nagyon közel laknak? Miért aggódsz ezen, kérdeztem… Mert akkor el fogsz felejteni engem – válaszolt, mert én nagyon messze vagyok tőled, és mi ezért nem tudunk összenőni. Elgondolkodtató volt, hisz soha senki emberfiát nem éreztem még távol magamtól annyira, mint az egy ajtóval mellettem élő szomszédomat. És soha senkit nem láttam még annyira magányosnak sem.

 

Miskolc, Kilián-dél, Benedek Elek utca a Gagarin utca felé nézve, 1965, fotó: Váti, forrás: Fortepan, Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ

 

A lakótelepek problémáját az elefánt problémájához hasonlítanám. Az elefánt magasztos, felsőbbséges, és ereje vitathatatlan. Képzeljük el, hogy ráül valamire. Úgy gondolom, hogy amire ráül hosszú időre és egészében láthatatlanná válik. Nos hát, ha jól megnézzük, elég sok ücsörgő elefántot fedezhetünk fel a lakótelepeinken. Meglátásom szerint a jövőben a hangsúly azon kell legyen, hogy a szocialista építészet legmarkánsabb építészeti szimbólumaként a betontelepek innovatív fejlődése ne csak utópia legyen. Lakókörnyezetünk minősége, látványa felmérhetetlen környezetesztétikai jelentőséggel bír, hiszen tájképként hat a pszichikumra, és megvan az a kettős szerepe, hogy inspirálhat és rombolhat.

A 60-as, 70-es, 80-as években épült betontömbök kapcsán mindenkinek megvan a maga véleménye. Mint mindennek, ennek is van jó és rossz oldala, és e kettő időnként indulatosan összecsap. Úgy gondolom, egy bizonyos, hogy a közel fél évszázad alatt a lakótelep megalkotta a maga valóságát, egy olyan világot, amely elemi erővel bír, és maradandó emléket jelent sok ezer gyermek memoárjában, és később, a felnőtt emberként élt élet részévé válik. De mit is jelent ez a valóság? Lehetőség? Vagy inkább stigma? Hol, és mely nézőpontban rejlenek a legfontosabb szemantikai kérdések?

 

Interkönyv - Nemzeti sugárútJaroszlav Rudis Nemzeti sugárút hőse egy lakótelep tősgyökeres lakója, hiszen apja és nagyapja is itt lakott már. Az ő szemszögéből ismerhetjük meg azt a világot, ahol szülei leélték tragikus életüket, és ahol ő is éli mindennapjait (kicsit sem tragikusan). Ő bunyós Vandam. Megvannak a saját szabályai és megállapításai. „Csak azt akarom mondani, hogy én békében akarok élni mindenkivel, de főleg önmagammal, mert az a legfontosabb… Saját magaddal kell megkötnöd a nagy és híres vesztfáliai békét, ami egykor megmentette Európát. Egy pillanatra. Úgyhogy eddz. Koncentrálj.” Nyelvezete pimasz, olyan nyers és erős, mint a valóság. A sokat megélt lakótelepi lakos, akinek élete és munkája is itt zajlik, sokszor tőmondatokban beszél, de ez cseppet sem farag le a vaskos mondandóból. A főhős ismeri a lakótelep magatartását, szagát, elvárásait, és ismeri a lakótelep csendjét is, ami semmit sem hall meg. A lakótelepi élet mélyéről indulunk, megtapasztalhatjuk, hogy a mindennapok rutinja egyáltalán nem unalmas, hiszen minden nap rejteget valami újat, épp úgy, mint a Sarkcsillag nevű sarki kocsma. Bunyós Vandam az arcunkba vágja a telep utcáinak nyers igazságát. Ugyanott ül, ahol apja is ült, aki „kihányta a belét”, vagy hogy a nők azt akarják, hogy lenyomják őket, „egy csaj sem akar rendes vagy puhány félfaszit”. A könyv az élet párharcáról mesél, az emlékekkel és démonokkal való örök küzdelemről, amelyben az ember és az épület olykor szövetségesek, olykor pedig ellenségek.

 

Budapest, Békásmegyeri lakótelep, 1979, forrás: Fortepan/Bojár Sándor

 

Könyv: A telepi szentek élete (Lidia Amejko)

Lidia Amejko A telep szentek élete a következőképpen indít: “Kezdetben vala a nemlétnek betonja…. Mivel az Úrnak már nem volt semmilyen ötlete, sehol egy forma vagy értelem, kiborította a maradék szürke masszát a világ végén, amikor nem látta senki. Így keletkezett a Telepünk…” A kezdet nem ígér sok jót. Mégis. A lengyel írónő látásmódjában az emberi történetek legendává válnak, az emberek pedig szentté, azaz Hurkoló Szent Luca, Fűtő Szent Kaprolal, Pénztárosnő Szent Edit, Nyugdíjas Szent Egon és a többiek. Telve iróniával és játékkal, egyre mélyebben ismerhetjük meg a telep lakóit, akik talán mi magunk is lehetnénk. A szereplők a Jerikó kocsma vonzáskörzetében élik a mindennapi életüket, miközben választ keresnek a nagy kérdésekre. „Egyáltalán minek vagyok én”. Vajon lehet-e a széthullott életből boldog, önazonos létforma. Felkelthető-e a lelkiismeret, és lehetséges-e megszabadulni a zavaró gondolatoktól. A novellafüzér jól ütközteti az elvontat a nagyon is kézzel foghatóval, és a hasonló történetek ellentmondásai joggal keltenek bennünk frusztrációt. Az egyik személyes kedvencem Szent Spanglis legendája, aki nem izgatja magát semmin, és „szeles napokon is füvezget a saját terméséből”. Aki nem szereti az emlékeket, mert azok „telezsúfolják minden kacattal a bennünk lévő Ürességet”. Mi magunk az emlékezet börtönében vagyunk, és az emlékek fajtától függően kapják a letöltendőt pl. „a gyerekkoriak életfogytiglant kapnak, mert azok igazi gyilkosok, őrjöngenek meg ordítoznak a cellában, ezek mindig gonoszak lesznek, és sose változnak meg – te pedig, hülye smasszer, kénytelen vagy mindennap a szemükbe nézni…” Ezen segít a Spanglis. Segít mindenkinek, aki tiszta lelkiismerettel érkezik hozzá, nem sajnál senkitől semmit, és ha valaki mégsem tudja az emlékek makacs cérnáját széttépni, az csak azért van, mert „ő nem tüdőzte le rendesen”.

A panelek népe Magyarországon is sajátos háttérrel bír, különös univerzum ez, amely telve van szép, de kegyetlen történetekkel. Úgy gondolom, hogy a lakótelep pompásan példázza – bármennyire is nem tudjuk elfogadni –, hogy a sok kis négyzetbe bizony a kör is beleférhet. Erről a világról olvashatunk e két sajátos hangvételű, eredeti regényben.

 

A kiemelt képen: Budapest, József Attila Lakótelep, 1968, forrás: Fortepan

Megosztás

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.