Magaménak vallom a Bartha Ágoston népzenész által megfogalmazott véleményt, hogy az iskolák és ismeretek alapot adhatnak, de ettől még lehet valaki „…értelmes, de nem intelligens”. Mert a tudás csak az egyik fele az igaz emberré válásnak, a másik a lélek. És a lélek fejlesztője a művészet. Ezen belül pedig – szerintem – a népzene. 17 évesen vettem egy gitárt, amelyet kerek egy éven keresztül őrizgettem kollégiumi szekrényemben Jászapátin. Nem találtam tanárt, anélkül pedig – éreztem – nem boldogulok, ezért eladtam a hangszert. Kerek 30 év elteltével újra eszembe jutott, hogy valamilyen hangszert kellene venni és ekkor már nem volt kérdéses, hogy az a tárogató lesz. Szerencsémre itt, Budapesten egy héten belül találtam tanárt is, ennek már 18 éve. Azóta is áldom akkori döntésemet és élvezem azt az utazást, amelyet ennek a hangszernek a szeretete tett lehetővé számomra.
Már gyermekkorban megfigyeltem, hogy azok a családi összejövetelek (névnap, születésnap, disznótor, esküvő, sőt még temetés is) erősítették leginkább az összetartozás élményét, ahol közös éneklés is volt. Mikor komolyabban elkezdtem foglalkozni a népzenével és megismertem a nagy gyűjtők-zenetudósok anyagait, ez a kialakult álláspont csak megerősödött bennem. A közösségek kialakulására és folyamatos működésére pedig mindenkor nagy szükség volt. Ennek fontosságát a politika is megérezte és nem véletlenül ezeket kezdte szétverni akkor, amikor önös érdekeit a közösség jogos érdekei elé akarta helyezni. És nincs ez másképp a jelenben sem. Ezért fontos a népzene, az egyetértés kialakításának legjobb eszköze. Erről fogok beszélni, de csak keveset, hogy a zenének minél nagyobb teret engedhessek…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]
A kiemelt kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás
