Advent a várakozás, a karácsonyra való felkészülés időszaka, ami számomra minden évben egyfajta lelki ráhangolódást hozott magával – egészen 2020-ig. Idén nem a normál hétköznapokat éljük, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez az ünnep más lesz, mint a többi, nem a megszokott módon fog lezajlani. A vírus uralta világ egy újfajta karácsonyt követel meg tőlünk. Őszinte leszek: nekem nem sikerült átszellemülnöm, ami komoly frusztrációt és lelkiismeret-furdalást okozott bennem. Egyik este arra a döntésre jutottam, hogy „külső” segítséget veszek igénybe és elindítottam a Reszkessetek betörők című film után talán a második legkedveltebb karácsonyi mozit, az Igazából szerelmet (LoveActually).
Kecsmár-Szemenyei Kitti
Ezt a 2003-as angol-amerikai-francia koprodukciót a dramedy műfajába tudnám legmegfelelőbben besorolni, hiszen vicces és drámai pillanatból sincs hiány a 129 perces játékidőben. A történet 5 héttel karácsony előtt kezdődik, az események tíz szálon futnak egyszerre, de idővel kiderül, hogy minden szereplő valamilyen módon kapcsolódik egy másikhoz, aki szintén kapcsolódik egy másikhoz és így tovább. A vásznon találkozunk többek között Anglia miniszterelnökével, egy kiöregedett rocksztárral, egy özvegy férfival, egy csak portugálul beszélő fiatal nővel és folytathatnám a sort. A mozi egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy az író és rendező Richard Curtis minden karaktert egyedinek teremtett. Maguk a történetek átlagosnak is tekinthetők, hiszen szembesülünk viszonzatlan szerelemmel, halállal, megcsalással, házasságkötéssel, a gyermeknevelés nehézségeivel, viszont a szereplők mégis különlegessé varázsolják ezeket az élethelyzeteket. A filmre egy „álomcsapat” szerződött le, a főbb szerepeket Emma Thompson, Laura Linney, Keira Knightley, Hugh Grant, Colin Firth, Liam Neeson, Bill Nighy és Alan Rickman játsszák.
A kivételes színészgárdán kívül muszáj szót ejtenem a magával ragadó, tökéletesen összeválogatott zenei aláfestésről. A teljesség igénye nélkül a néző hallhatja Joni Mitchellt, Didót, a Sugababest, OtisReddinget, Norah Jonest, valamint Hugh Grant ikonikussá vált táncjelenetében a The Pointer Sisters Jump For My Love című számát. A páratlanul megírt és eljátszott figurák és a mindig odaillő zene, valamint a több részre bomló történetmesélés folyamatosan izgalomban tartja a közönséget. Nem éreztem egy percig sem unalmasnak, sem követhetetlennek a cselekményt. A film igazi mondanivalója, hogy a „a szeretet mindenütt jelen van”, már a legelső percekben elhangzik, így mialatt képkockáról képkockára lebilincselt a sztori, mindvégig tisztában voltam azzal, hogy ezt a szempontot kell megtalálnom a szomorú és a boldog, a kínos és a vidám pillanatokban is.
A filmet 2018-ban néztem meg először, 15 évvel a megjelenése után, mégis úgy gondolom, hogy ez az esztendő kellett ahhoz, hogy a mozi valódi értékét is lássam. Az Igazából szerelmet mindenkinek ajánlom, aki nehezen talál rá idén a „karácsony szellemére”, hiszen tényleg igaz: a szeretet körülvesz minket és képes minden akadályt legyőzni. Ennek az időszaknak erről kell szólnia, és pontosan erre emlékeztet minket ez a film.
A kiemelt kép forrása: Alessandro Santarelli, Wikimedia Common
