Azon a kellemes július eleji szombat reggelen, bár először még azt éreztük szívesebben aludnánk tovább, erőt vettünk magunkon és útra keltünk Budapestről Eger felé. Szerencsénk volt, kellemes időjárási viszonyok mellett, kényelmes tempóban értük el a város határában fekvő úticélunk.
Bár nem feltétlen mondanánk rá, hogy ultramodern, elvitathatatlan, hogy a tájba simul az az épületegyüttes, amely a főútról a poros mellékútra kanyarodva a szemünk elé tárul: a szőlőtőkék fölé emelkedő bádogozott tetőkkel köszönti látogatóit az Almagyar – Érseki Szőlőbirtok.
A komplexum 2014-ben valósult meg, a Gereben és Marián építész iroda tervei alapján és az együttes még az évben elnyerte többek között a Média Építészeti díját és a Pro Architectura díjat. A mindenképpen egyedülálló kompozíciót érdemes egy kicsit körüljárni a szó szoros értelmében is. Lélegzetelállító kilátás tárul elénk minden irányban, és míg odafelé azon gondolkodtunk, hogy meg kellene állni egy kanyarban gyönyörködni a tájban, mire visszaindultunk már elteltünk a látvánnyal és friss élményeinkkel gurultunk megállás nélkül hazáig.
A borterasz mellett három kunyhó és egy medence található elvétve a szőlősorok között, a tájban, amelyet a csend, a szellő suhogása, és a távolban felzúgó kombájn halk moraja ural, egyértelmű ellenpontját képezve a Szépasszony völgy ismerete nyomán kialakult „nyüzsgő borospincesor” képzetünknek. Az épületek erőteljesen archaikus megjelenésükkel, kellemes romantikus hatást váltanak ki. Ahogy a tervezők írják honlapjukon: „a lépték és az anyaghasználat előképei a helyi középkori eredetű „lábas” kunyhók: kisméretű, bádog magastetős, vastag monolit földfalaival a szőlősorok közé búvó, abból csupán a tetőkkel kilógó, védelmet nyújtó és megpihenést szolgáló egyszerű építmények”.
Az archaikus megjelenésű házak kapcsán mégsem teljesen idegen dolog (a hétköznapi értelemben vett) modernségről beszélni. Az alkotás tökéletesen beleilleszkedik a 21. századi (kritikai) regionalizmus teoretikai vonulatába. A tektonikán túl a legapróbb részletekig egyedi megoldásokat találunk, az újrahasznosított elemek (tégla, ajtólap) anyaghasználata alapján is az ősi eljárásokat idézi: ma már nem egyértelmű, hogy egy betonfal az adott építkezés során felszínre kerülő kőzet felhasználásával készüljön el. Míg elődeink építkezéseik során értelemszerűen nyúltak a közelben lévő lehetőségekhez, napjainkban ehhez komoly szándékoltság szükséges, és ez nem keveset tesz hozzá az építészeti értékhez. Ezáltal válik – a kortárs elméleti háttér mentén – csúcsmodernné és autentikussá. Így valósulhat meg egyszerre egy korszerű és ugyanakkor a természettel harmóniában álló építészet, amelynek szakralitásáról Hamvas Béla az alábbiakat írta:
„A tájból nőtt a templom, a templomból a szobor, a szoborból a mosoly, a mosolyon át belátni a szoborba, a szobron át a templomba, a templomon át a tájba, a tájon át meglátni a rettenetest, az emberinél magasabb létet, a természetfölöttit.” (Hamvas Béla, Arkhai és más esszék, MEDIO Kiadói Kft, Szentendre, 1994, 53.)
Ennek köszönhetően alakul hiánypótlóvá ez a borterasz, egy olyan világban, amikor a modernség iránti harsány vágyunk látenssé tompítja a természetesség igényét. Az élményért, amit a hely nyújt, de legalábbis az egyedülálló borokért mindenképp érdemes ellátogatni az Almagyar Érseki Szőlőbirtokra.
Fotók: Papp Roland Viktor
