2024.04.19.

Üdvözöljük!

Tisztelt Hallgatók!   Nagy öröm számomra – és úgy gondolom, a Főiskola valamennyi oktatója és dolgozója nevében fogalmazhatok -, hogy a mai, jeles alkalommal személyesen köszönthetem Önöket! Az előző félév sok tekintetben

Tesztelve!

  „Hans már tucatszor benyitott a szalon ajtaján és bekukucskált, hogy minden rendben van-e. A dolgozószobájába

  Az adventi időszak beköszöntével, a meghitt vasárnap délutánokon, a karácsonyi mozik uralják  a képernyőt. Idén

  A történet témája, találós kérdésként megfogalmazva valahogy így hangozna: Egyrészt kapjuk, másrészt választjuk. Lehet kicsi

  A kortárs művészről általánosságban megfogalmazva azt mondhatjuk, hogy olyan alkotó, aki korunk problémaköreit, gondolatait és

  Nagy élvezettel olvastam Budai Rita és Csanádi Szilvia tanárnők beszélgetését a Vágyott szépség című, a

  Az ember a bolygó bármely területén, mindig megteremti a maga kötelékeit, és a mindig más

  Azt nem tudom, hogy miért, azt sem, hogy miért éppen akkor, amikor – de előbb,

  Mióta ismét lehet kiállításokra járni, az ember nehezen választ a rengeteg lehetőség közül. Budai Ritával

Campus

  INTERJÚ A TOMORI TECHNIKUM MEGBÍZOTT IGAZGATÓJÁVAL A Tomori Pál Magyar–Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Technikum közgazdasági

  A Magyar Tudományos Akadémia és a Tomori Pál Főiskola szervezésében idén ősszel is szeretettel várjuk

  A HSzK email-címére számos külső megkeresés érkezik: pályázatok, ösztöndíjak, állásajánlatok, önkéntes munka lehetőségek, felhívás szakmai

  A Tudományos Diákköri munkába minden félévben be tudnak kapcsolódni a hallgatók. Lényegében egy saját kutatás

  Tavasszal készítettünk egy interjút Eglesz Kálmánnal, akkor főként az Önismeret rovat kapcsán beszélt a tréneri

  Ahogyan tavaly októberben, idén is szervez a Bölcsészettudományi Tanszék konferenciát. A téma a tavaly megkezdett

  Gyulaffyné dr. Berényi Mária, a Tomori Pál Főiskola oktatója idén kereken 50 éve tanít pénzügyeket.

  Az idei, meglehetősen szokatlan tanév is befejeződött, bár lassan érezhetjük úgy is, hogy alig valami

alumni

Sokan kezdenek az alapfokú tanulmányaikba munka mellett. Ez a döntés azonban kétség kívül nem egyszerű: a család, a munka és a tanulmányok összeegyeztetése valóságos zsonglőrködés. A jól megválasztott alapszak azonban a munkakör támogatását szolgálja, arról nem is beszélve, hogy új

Végzett hallgatóink közül most, a nemrégiben a diplomadolgozatát sikeresen védő, Kassay Szabolcsot kerestem meg, aki a Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakot fejezte be. Különleges az a pálya, amit Szabolcs eddig befutott, egészen éles váltással, legalábbis a tanulmányai kezdetén. Azt mondják,

Most államvizsgázott Loránd, gratulálok! Milyen érzés túl lenni a szakzáró megpróbáltatásokon? Mi érdekelte, amikor a Nemzetközi tanulmányok alapképzési szakot választotta? A sikeres diploma után nem éreztem azt, mint érettségi után, hogy végre vége, mehet a bulizás, hanem egy talán neutrálisabb érzelmet,

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.