INTERJÚ NAGYOVÁ LENKA VÉGZETT HALLGATÓNKKAL
Nagyová Lenka Csehszlovákiában született, az anyanyelve szlovák, de a családjában magyarul is beszélnek. Könyvekből, szótárakból tanult magyarul, és most olyan tökéletesen beszél, mintha egészen kicsi gyerekként sajátította volna el. Az idei évben szakirányú diplomát szerzett a Tomori Pál Főiskola Diplomácia és Nemzetközi szervezetek specialista szakán, jelenleg a Szlovák Nagykövetség fordítója, tolmácsolással és nem utolsó sorban műfordítással foglalkozik. A beszélgetésben arról kérdeztem, mit jelent számára a fordítói munka, és mit adott ehhez a Tomorin végzett szakirányú képzés.
Hogyan tanult meg ilyen tökéletesen magyarul?
Kamaszkoromban íjászkodtam, és ott magyar barátokra tettem szert, nagyon szerettem volna az anyanyelvükön beszélgetni velük, ez volt az indító lökés. Aztán fordító-tolmács képzésre jártam az egyetemen angol -magyar szakra, de Besztercebányán a Magyar Tanszék megszűnt, ezért 2015-ben Magyarországra költöztem, és végül angol-német szakon végeztem az ELTE-n. Innen már egyértelmű volt, hogy a tolmácsolás hivatásszerű lesz számomra.
Miért érezte szükségét, hogy még egy diplomát szerezzen a diplomácia témájában?
A nagykövetségi munka miatt sok protokollrendezvényen vettem részt tolmácsként, mindig is érdekelt a protokoll világa, és egy idő után úgy éreztem, szeretném rendszerezettebben látni a szokásokat, az elvárásokat. A képzés során átláthatóbbá vált a diplomácia és a nemzetközi protokoll világa, a nemzetközi jog és a Magyarországról tanultak is fontosak voltak számomra. A legjobban mindez a szakdolgozatomban mutatkozott meg. Itt Szlovákia és Magyarország kulturális és diplomáciai kapcsolata volt a témám.
Nagyon nagy témának tűnik, de a munkahelyi kötődése, gondolom, irányadó volt?
Igen, feltérképeztem a két ország kulturális diplomáciáját, az irányító szerveit, eszközeit, és valóban, a munkámhoz kapcsolódóan, a kulturális intézetek működését állítottam középpontba. Összehasonlítottam a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet és a budapesti Szlovák Kulturális Intézet működését. Kíváncsi voltam, melyik hatékonyabb, és mennyiben hasonlítanak a stratégiáik. Készítettem egy kérdőívet, amely mindkét intézet működését vizsgálta. Érdekelt, melyek voltak a legnépszerűbb programok az elmúlt öt évben? Milyen intézményekkel működnek együtt? És az is, hogyan hatott a működésükre a Covid? Egy másik kérdéssorban pedig a hétköznapi embereket kérdeztem, hogy hogyan látják a kulturális diplomáciát a saját országukban. A kérdőívnek szlovákiai és magyarországi kitöltői is voltak, összesen 300-an. A válaszok alapján, azt mondhatom, kifejezetten pozitív képet kaptam.
Az összes kérdése nagyon érdekes, mert a kelet-európai országok között a kulturális áramlás egyáltalán nem zökkenőmentes. Nehezen tájékozódunk egymás kortárs írói, művészei között. Hogyan lehet a két ország közötti baráti viszony érdekében a kultúrát népszerűsíteni? Mik a legnépszerűbb, ilyen céllal létrejövő programok?
A Több mint szomszéd program alcíme Magyar Kulturális Hét Pozsonyban, ez kiállításokat, zenei programokat, színházi- és táncelőadásokat takar, de vannak irodalmi és gasztronómiai programok is. A másik kiemelkedő programként lehetne említeni a Bibliotéka Nemzetközi Könyvvásárt Pozsonyban, amelyen 2019-ben Magyarország volt a díszvendég. Itt 200 cég volt jelen, különböző kiadók jöttek, és mivel Magyarország közel van, sok szerző is részt vett, valamint kritikusok, filozófusok és illusztrátorok. Összesen 22 könyv jelent meg szlovák fordításban a díszvendég státusznak köszönhetően. Tolmácsként jelen voltam a rendezvényen, és egy fordításom is megjelent egy antológiában. A rendezvény párdarabja a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol egyébként 2016-ban Szlovákia volt a díszvendég. Ennek a mottója ez volt: “Jó könyv, jó szomszédság – ” Összességében ezeknek a programoknak a tanúsága számomra az volt, hogy a Több mint szomszéd – a sokszínűsége miatt – szélesebb közönséget tud megszólítani, míg a könyvvásárokra csak a kifejezetten az olvasás iránt érdeklődő közönség látogat. A dolgozatomban számos meglátást rögzítettem az összevetés eredményeként. Az egyik ez volt. A másik az intézmények működésének fővárosi kötöttségeire vonatkozott. Békéscsabán Andy Warhol műveket állítottak ki a budapesti Szlovák Intézet szervezésében – ez remek példa arra, hogy az intézetek nem csak a fővárosokban tevékenykednek, és az ilyen programokon keresztül meg tudnak szólítani korábban nem elérhető rétegeket is. Az egyik javaslatom éppen az volt, hogy a népszerűsítés érdekében több vidéki helyszínen kellene programokat kezdeményezni.
Nagyon népszerűek a közelmúltra emlékező programok is. 2018-ban a Keleti Pályaudvar mellett helyeztek el egy kültéri kiállítást – annak apropóján, hogy az 1968-ban a varsói szerződés katonai alakulatai beléptek Csehszlovákia területére. Ladislav Bielik fotói szerepeltek a kiállításon.
Hogyan hatott az intézetek működésére a járványhelyzet?
A Covid hatása nagyon rosszul érintette mindkét intézet működését, kénytelenek voltak átállni az online programok szervezésére, ami végül is számos előnnyel járt. A legszembetűnőbb talán, hogy fiatalokat is meg tudtak szólítani, számos Facebook eseményt szerveztek, és pozitív hatása volt annak is, hogy vissza lehetett nézni a programokat. Persze volt olyan program, ami nem tudott megvalósulni. De például a pozsonyiak legnépszerűbb programja, a Több mint szomszéd, ahol Magyarország mutatkozik be, nem maradt el. Ezt a programot eltolták szeptemberre, és az idei júliusban már a megszokott körülmények között pótolták az előzőt. A Szlovák Intézet munkatársai úgy nyilatkoztak, hogy az online programok népszerűsége újabb közönséget vonzott, és arra számítanak, ez látszódik majd az offline programok látogatottságán is. Ők a karantén alatt a Youtubot és az Instagramot is használták, és Spotifyon saját pod casteket is megosztottak.
Végül milyen eredménnyel zárult a két intézetnek az összehasonlítása?
Magyarország kulturális diplomáciája nagyon jól szervezett és nagy hagyománya van, a történelmi viszonyok persze Szlovákia intézetének nem kedveztek. El lehet mondani, hogy a visegrádi országoknak országonként több mint 20 intézetük van szerte a világban, ehhez képest nagyon szembeötlő, hogy Szlovákiának mindössze 8, ami aránytalanul kevés. Mindkét ország esetében elmondható, hogy a pénzügyi támogatás jelenti a legkomolyabb nehézséget. Szlovákia 2020-ban a költségvetésének kevesebb mint 1%-át fordította a kultúrára, ami tényleg nagyon kevés.
Ahogyan a két ország kultúrájának népszerűsítéséről beszél, az komoly hivatástudatot tükröz. Hogyan alakult ez ki?
Számomra mindig az volt az elsődleges, hogy közelebb hozzam a két országot. Volt úgy, hogy Besztercebányán magyarul beszéltem az utcán, és megszóltak emiatt, de Magyarországon is ért hasonló helyzet, amikor megszóltak a származásom miatt. A fordítói feladatnak áthidaló funkciója van a kultúrák között. Pár évvel ezelőtt részt vettem egy távvezeték kiépítésének előkészületeiben fordítóként, egy hatástanulmányt fordítottam. Idén tavasszal pedig átadták az elkészült távvezetéket, és kifejezetten elégedettséget és örömöt éreztem, mert átéltem, hogy a két ország közeledésében részem volt. Mikor Besztercebányára jártam, Erasmus Ösztöndíjjal voltam Egerben egy fél évig. Itt kóstoltam először bele a magyar kulturális közegbe. Tárlatvezetőként dolgoztam az egri várban is. Korábban, már 15-16 évesen elolvastam az Egri csillagok című regényt, ez volt az első magyar irodalmi mű, amivel megismerkedtem, érdekes körülmény, hogy az egri várban én meséltem a különböző származású turistáknak a vár történetéről. Pár héttel ezelőtt pedig megjelent az első önálló könyvfordításom, Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye szlovák nyelven, és most adtam le egy újabb nagy munkát, Karafiáth Orsolya A szirén című elbeszéléskötetét fordítottam szlovákra.
Ha a jövőbeni terveit kellene megfogalmaznia, mi áll az első helyen, a kulturális diplomácia vagy a műfordítás?
Szeretném megtartani azt az egyensúlyt, ami most van az életemben. Egyenlő arányban van lehetőségem a kulturális területtel és a fordítással foglalkoznom. Nemrég megjelent egy versfordításom szlovákról magyarra a Műút folyóiratban, ennek nagyon örültem, mert általában fordítva szokott történni, a fordítók az anyanyelvükre ültetik át az irodalmi műveket. Ez egyfajta visszajelzés volt számomra, hogy jól csinálom azt, amit a hivatásomnak érzek.
A kiemelt képen: Silvester Lavrík, Závada Pál, Nagyová Lenka a BRaK 2021 könyvfesztiválon Pozsonyban, fotó: Nina Pacherová
