Nem sokan tudják, hogy az utcai kandeláberek más galaxisokból származó idegen lények. Dolgozni járnak be hozzánk minden nap kilenctől ötig, mínusz fél óra ebédszünet. Az éjszakai műszak ötkor kezd, hajnal egyig marad, ezt követően indul egy turnus reggel kilencig, aztán kezdődik minden elölről. Munkaidőn kívül a jövevények hirtelen elhatározásból változtathatják a formáikat, olyan alakot ölthetnek, amilyenhez csak kedvük van, az Intergalaktikus Egyezmény annyi ajánlást tesz mindössze, hogy ha nem muszáj, ne legyenek Bart Simpson, mert 1992 nyarán egyszer százhetvenkét Bart Simpsont számoltak össze New Yorkban a Madison Avenue-n. Ahogyan említettem, a lényeket mi többnyire világítótesteknek láthatjuk. Szépek, barátságosak, érdeklődve szemlélnek bennünket, tudományos céllal készítenek feljegyzéseket, az etikai alapelvek figyelembevételével. Lassú, nyugodt feladat az övék.
A képek Iván István hallgatónk fotográfiái.
A Lovas utca négy szám falára erősített lámpa éppen belát egy író ablakán. Esténként az író leveti magát abba a karosszékbe, amelyik a kislánya ágyánál áll, megmasszírozza az orrnyergét és így szól: „Képzeld, úgy írtam ma, mint egy güzü.” Azután eltűnődik ezen a kijelentésén, majd helyesbít: „Nem, egy güzünél azért jobban írtam, bár, ismerek güzüt, amelyik tűrhetően ír. Elmondok egy mesét, jó?” A gyerek gurgulázva nevet, az író pedig mesélni kezd: „Gregory a makákó Új-Delhiben húzta meg magát a Paharganj negyed egyik kicsiny, de kényelmes lakásában. A lakás eredetileg egy vízilóé volt, de ő éppen Európában tartózkodott, kanapék teherbírását ellenőrizte az egyik bútorgyárban. Egy hörcsögtől értesült a munkalehetőségről, akivel véletlenül futott össze egy indiai kocsmában. Gregory mindössze egy hetet szeretett volna Új-Delhiben tölteni, de mivel a víziló szerződését meghosszabbították, és tulajdonképpen örült volna, ha nem áll üresen a lakás, a makákó határozatlan időre ott maradt a Főbazártól egy utcányira eső szoba-konyhában. A lakás falain megannyi kapcsoló volt látható, melyek különböző lámpákat, háztartási gépeket, fűtő- és hűtőberendezéseket indítottak, volt egy köztük azonban, amelyik semmit sem kapcsolt. Gregory minden nap kipróbálta, nézegette a fényeket, tévét, mikrohullámú sütőt, még a szemközti ház előtt álló utcai lámpát is, de úgy tűnt, semmi sincs a kapcsolóra kötve. Tegnap este is a kapcsolót kattintgatta éppen, amikor megszólalt a telefon. A madagaszkári Közvilágítás-üzemeltetési és Karbantartási Főosztályról kereste egy kaméleon. A kaméleon a vonal másik végén csak annyit mondott Gregorynak: „Ezt légy szíves fejezd be, de azonnal.”
A képek Iván István hallgatónk fotográfiái.
Egyébként nem minden földönkívüli ingázik a galaxis és a munkahelye között, vannak olyanok, akik Budapesten bérelnek lakást. Ők legtöbbször emberi alakot öltenek, teniszezni járnak, vagy színházba, néha társaságba is, és ahogyan bárki más, megmagyarázhatatlan okból halálosan szerelmesek lesznek valakibe, akiről onnan számítva még persze sokáig nem lehet megállapítani, hogy milyen valójában. Az egyik nő például a Klauzál tér hétben lakott, a második emeleten, éjjel az előszobában levette a kardigánját és szép, világoskék táskájával együtt a tükör előtti komód tetején hagyta. Aztán elindult a hálószoba felé, az oldalajtót használta, amelyik ott nyílt, ahol a szoba hosszabb és rövidebb fala találkozott. Így a fülke egyik sarkában találta magát, vele szemben egy franciaágy állt, az ágy mellett kétfelől éjjeliszekrények, rajtuk karcsú, magas olvasólámpák. A jobb oldali éjjeliszekrény közelében, a fürdőszoba ajtajában egy férfit pillantott meg, a férfi magas volt, kedves, a nő nagyon jól ismerte. A férfi a mandzsettáját gombolta ki éppen, azt mondta a nőnek, hogy fáradt, szeretne elaludni mihamarabb, közben a franciaágyon tőle távolabb eső párnára pillantott. A nő ekkor kiabálni kezdett a férfival, azt harsogta, hogy nézzen rá. Hogy nem igaz, hogy nem veszi észre a férfi, milyen ő valójában. Kiabálás közben a nő a fejét oldalra fordította, akkor látta, hogy van egy másik feje is: két feje volt a nőnek a két nyakán, melyek a vállából nőttek ki „V” alakban. Aztán lenézett magára a négy szemével, és látta, hogy van néhány keze, de mindössze két lába, viszont a testében volt valamilyen fényforrás, mintha neoncsövek futottak volna benne, amelyek erős, napsárga fénnyel árasztották el a szobát. A nő azt bömbölte a férfinak, hogy ő, a nő egy torzszülött, és hogy nem fog addig elaludni, amíg a férfi nem veszi szemügyre alaposabban, nem akarja hallgatni utólag, hogy nem vette ezt észre, és hogy mondjon valamit a férfi, nem igaz, hogy csak ott áll, és úgy tesz, mintha ez az egész normális volna.
Akkor a férfi azt mondta, hogy várjon, mindjárt visszajön. Eltűnt a fürdőszobában, néhány perc múlva kilépett az ajtón: három feje volt, hatalmas válla, talán valamivel több keze, mint a nőnek, több lába is, és a teste smaragdzölden világított, igazán gyönyörűnek találta őt így a nő. A férfi nem szólt, csak érdeklődőn fölhúzta a szemöldökét és néhány mutatóujjával önmagára mutatott, mintha azt kérdezné: „Kiabálsz tovább, vagy így rendben vagyunk?” A nő hallgatott, odalépett az ágyhoz, a fürdőszobától távolabb eső oldalt foglalta el, és amint a két feje a párnára ért, már el is aludt.
Keresztesi Judit
