Kérte egy barátom, egyszersmind főnököm, hogy amikor úgyszólván komoly emberekkel beszélgetünk, ne azzal fejezzem be a mondataimat, hogy “vagy nem tudom.” Nyilván megígértem, hogy majd megpróbálom, vagy nem tudom. Kilenc éve találkoztam ezzel a férfival először úgy, hogy amikor megláttam, rögtön ráordítottam. Elmondtam mindennek, körülbelül tizenöt percen át kiabáltam mindössze levegővételnyi szüneteket tartva, nem tudott megfékezni, úgyhogy csak hagyta, hadd mondjam, amit akarok. Amikor úgy éreztem, hogy kifogytam a szitkokból, kiléptem a szobából és bevágtam magam mögött az ajtót, ekkor voltunk dél körül, hat órakor még aznap visszamentem hozzá, kérdeztem, hogy most alkalmas-e a neki a beszélgetés. Azt felelte, hogy alkalmas. Kérdeztem, hogy mi bajom van szerinte. Mondta, hogy szerinte semmi, valószínűleg az lehet, hogy amin dolgozom, az mind halad, de tapintható eredménye nincs. Vagyis, érzem, hogy valamelyik dombon túl ott van, amit elképzeltem, de látni még nem látok belőle semmit, és megveszek a bizonytalanságtól. Azt feleltem, hogy ez igaz. Mondta, hogy van egy javaslata: nyugodjak bele, hogy nem lesz meg semmi abból, amit szeretnék.
Keresztesi Judit
Kérdeztem, hogy milyen egy ütődött tanács ez, mondta, hogy higgyem el, hogy jobb lesz, nyugodjak bele. Lehet, hogy ez az én évem, de nehéz feladatok megoldását akkor sem szabad magától értetődőnek venni, az szétszakítja az agyat. Törődjek bele, hogy nem lesz meg minden, nem lesz úgy, ahogy szeretném, nincs elég erőm hozzá, nincs elég időm rá, és aztán csak haladjak ennek ellenére egyszerű kedvtelésből arra, amerre gondolom, s lepődjek meg, amikor mégis megvan minden úgy, ahogyan elképzeltem. Neki nem válaszoltam erre semmit sem, de otthon el kellett ismernem, hogy amit mondott, megkönnyebbülést hozott. Fölvett aztán maga mellé közvetlen munkatársnak. Később a modorom is összehasonlíthatatlanul kellemesebb lett, megnyugtatott engem ez az ember, a temperamentumom egyébként, az egy tragédia még mindig, valamelyik nap azt kérdeztem tőle: „Nem haragszol, hogy üvöltöttem veled?” Ő azt felelte erre, hogy „Egyfelől nem velem üvöltöttél, hanem a hátam mögött, rólam. Ami nagy különbség: nem kellett végighallgatnom. A másik, hogy úgy tudom, közben rájöttél, amire már egy éve akarsz, szóval, win-win.”
Azért meséltem ezt el, mert a Három óriásplakát Ebbing határában egy film, 2017-ben mutatták be, később Golden Globe-díjat nyert legjobb filmdráma és legjobb forgatókönyv kategóriában. Frances McDormand és Sam Rockwell ugyanitt elvitték a legjobb női főszereplőnek és a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat, ők ugyanezért később Oscart is kaptak. A történetben szerepel egy jó ember. És az ő jósága abban áll, hogy realista, érvényessé változtatja az olyan érzelmeket, mint a harag, a bánat, a reménytelenség, a kétségbeesés, amelyeket a külvilág általában érvényteleníteni igyekszik.
Van egy nő, megölik a lányát. A tettest nem találják sehol, a nő önmagát okolja a lány halála miatt. Veszekedtek azon az estén, mindenféléket vágtak egymás fejéhez, a lány elrohant, soha többé nem látták élve. A nőt Mildrednek hívják, azt hiszi, hogy ha bármit másként tesz aznap, a lánya nem halt volna meg, úgy érzi, tartozik annyival a gyerekének, hogy a gyilkost megkeresteti. S amikor elvész a remény, a rendőrség nem nyomoz tovább, Mildred kibérel három plakáthelyet Ebbing határában, ezekre piros alapon óriási fekete betűkkel írja fel a mondatokat: „Miközben haldoklott, megerőszakolták.” „Még mindig nem tartóztattak le senkit?” „Hogy lehet ez, Willoughby rendőrfőnök?” Egy plakát, egy mondat, és nem tudom, van-e elképzelése bárkinek arról, milyen következményekkel jár az igazi életben, ha valaki – bárki – nyilvános támadást intéz egy rendőrfőnök ellen? Ha Willoughby csak egy kicsivel is jobban hisz abban, hogy vele így nem lehet beszélni, akkor kézre esne neki a kis Jason Dixon közrendőr, aki csordultig van haraggal. Dixon alkalmatlan, lusta, a címek megszállottja, nyíltan rasszista, nem fél visszaélni hivatali hatalmával, nőgyűlölő, iszákos. Én azt mondanám, hogy Dixon ösztönösen érez rá, mi mindennel idegesítheti a külvilágot. Szörnyetegnek mutatja magát, a körülötte lévők fájlalják majd, hogy társaságában rosszul érzik magukat, rendre utasítják, kioktatják, ő pedig végre agresszíven válaszolhat, és kiengedhet valamennyit abból a feneketlen haragból, ami feszíti és lényegében halálra kínozza őt. Tehát van egy tahó közrendőrünk, aki az élő fába is kész belekötni, és ő egy sértődékeny rendőrfőnök oltalma alatt, a város felbőszült aprajának és nagyjának részvételével egészen más véget is vethetne ennek az eseménynek Ebbingben. A hangulat feszült, a polgárok egy része egyetért abban, hogy ilyen magas rangú személyt megtámadni nem lehet, mások meg idegesek attól, hogy a többiek idegesek. Megkérdeztem egy lányt, hogy szerinte mi várna Mildredre egy alternatív történetben, és azt mondta ő, hogy egy kevésbé meseszerű valóságban a nő lehet, hogy ki sem merné tenni a plakátokat. De ha ki is tette volna, akkor sem hagyják, hogy ott maradjanak, levetetik őket, a nőt pedig elemészti a tömeg, eltörik őt, aztán a nő megöli magát, vagy belebetegszik a hatástalanságba, az is lehet, hogy inni kezd, de úgy ez csak egy hétköznapi eset volna, naponta láthatunk hasonlót New Jersey-ben.
Woody Harrelson 2016 májusában Észak-Karolinában Sylva Fő utcáján, a Dixie Mae Vintage Market előtt. Sylva városa volt a Három óriásplakát Ebbing határában című film fő forgatási helyszíne.
A Három óriásplakát Ebbing határában egy olyan dráma, amelyikben mindenki haragszik, Mildred, a polgárok, a város elöljárói, és Dixon közrendőr dühe is csillapíthatatlan, csak a rendőrfőnök nem sértődős alkat. Nagybeteg Willoughby, azt muszáj elmondanom, nem tudjuk ezért, hogy ha jól volna, akkor is ugyanígy cselekedne vajon, de az biztos, hogy most nem gondolkodik úgy, ahogyan egy rendőrfőnök általában szokott. Willoughby levelekbe önti mondanivalóját, őszintén, barátságosan beszél, szavai a címzettek bánatához érnek. Érvényessé teszik indulataikat, és a korábban egy dudálásra is robbanni kész Dixon szívéből elszáll a harag. Willoughby levele nyomán Dixon tartalékai kifogyhatatlanná nőnek, túljut önmagán, és amikor egy Dixon abbahagyja a haragvást, attól szerintem megváltozik a világ.
A Willoughby-levelezés egy allegória, Dixont a való életben egyetlen levél csak még inkább felbőszítené, azt hiszem, a valósághoz az áll közelebb inkább, ahogyan Seherezádé ezer mesével oltja ki Sahrijár király dühét, mindazonáltal a film egy határok nélküli játéktérbe invitálja a nézőt, amelyben a közösségi normák egyikéhez sem igazodnak a szereplők, anarchia azonban így sem keletkezik. A mesének jó vége lesz. Nem úgy, hogy Rose odébbgurul a vízen lebegő ajtón és helyet ad Jacknek, vagy, hogy Lucy kihasználja agykapacitásának száz százalékát, eggyé válik az Univerzummal és pendrive lesz belőle, és az is biztos, hogy senki nem tiszteleg a film végén senkinek. Hanem csak a maga módján minden rendben lesz, megígérem.
A filmet négy éve mutatták be, nem mondanám, hogy naprakész volnék, ajánlhattam volna A nomádok földjét is, amiért most kapott Oscart Frances Mcdormand, s ha már beszélünk, az HBO-tárban fönn van az Olive Kitteridge című minisorozat, azt is mindenképpen érdemes megnézni. Ugyaninnen vettem ki a Három óriásplakátot és mintha itt láttam volna A nomádok földjét is, abban most nem vagyok biztos, viszont nélküle is tető alá hozható egy hétvégi Frances Mcdormand filmmaraton könnyen. A legrosszabb, ami történhet, hogy szombaton délután szólongatják az embert a földszintről: „Gyere már le. Kihűl az étel. Egész nap azt a tablettát nézed. Hát menj már ki a levegőre. A szabad, friss levegőre labdázni. Facebook, Twitter, Insta, bámulás. Belebolondulsz abba a tabletba. Amikor én olyan idős voltam, mint te, én kint voltam az udvaron egész nap. Be se lehetett hívni, még éjszaka se’. Kint fociztam mindig. Kint labdáztam. Mentem mindenhova a világba’. Berohadsz oda. Hát gyere már ki. Menj már ki, ott fogsz megrohadni.” Majdnem szó szerint elhangzik ilyenkor a Bëlga Kamaszdélután című dala, de egy Frances McDormand filmmaraton még így is megéri szerintem.
A kiemelt képen: Mavelus, public domain. Háttér: Missouri autóstérkép by VeeTHis, CC BY-SA 4.0
