INTERJÚ GYŐRFI ATTILA HALLGATÓNKKAL
A nemrégiben lezajlott intézményi Tudományos Diákköri Konferencia egyik különdíjat nyert hallgatója, Győrfi Attila másodéves Nemzetközi gazdálkodás alapszakon. Tanulmányai mellet táncművész és légtornász egy személyben, ráadásul ez utóbbi minőségében több igencsak rangos bajnokság győztese. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy vajon hogyan kapcsolódnak a tanulmányai és a munkája, a versenyek. Sőt, ha már ennek kapcsán beszélgetni kezdtünk, arról is faggattam, hogy hogyan lehet meghatározni a táncnak és az akrobatikának azt a sajátos keverékét, ami a légtornát jellemzi.
Hogyan kezdett el tánccal foglalkozni, és milyen típusú táncot jelentett ez?
Táncművész tanulmányaimat a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában kezdtem, ahol színházi táncos képesítést kaptam; a képzés során balettet, emeléstechnikát, néptáncot, modern táncot és színpadi táncot tanultam. A végzett tanulók többnyire hazai balett-társulatoknál folytatják pályájukat, bár vannak, akik színházi kartáncosként vagy néptáncosként helyezkednek el. Én a végzést követő évben a Kecskeméti Nemzeti Színházhoz szerződtem, ahol többek között a Magyar Nemzeti Balettal és a Szegedi Kortárs Balettal is együtt dolgoztam. Egy évet töltöttem itt, majd annak érdekében, hogy a szakmámban fejlődni tudjak, más irányba indultam. Úgy éreztem, hogy más ingerekre és új megközelítésekre van szükségem, hogy megtaláljam, amit a táncművészetben keresek: így kerültem kapcsolatba a dél-afrikai Afro Arimba társulattal, akik a Costa Crociere hajótársaság számára készítenek produkciókat. Tudni kell, hogy a hazai táncszakmában a hajós táncosok megítélése nem kifejezetten pozitív, így eleinte hezitáltam, viszont életem legpozitívabb és leghasznosabb döntése volt, hogy elfogadtam az ajánlatot.
Azt hiszem, a tengerjárókon töltött munkás hónapok sokak számára ideális pénzgyűjtési lehetőségnek tűnnek, ahol találkozik a kellemes a hasznossal. Ugyanakkor távol a megszokottól, ráadásul a tengeren, idegenek között – mindez elég nagy kihívásnak tűnik. Hogy élte meg?
Azok számára, akik a családjukhoz erősen kötődnek, ez nagyon megterhelő lehet, és az angol nyelvtudás is befolyásolja, hogy ki hogyan veszi az akadályokat. A hajón, ahol először dolgoztam, nem ismertem senkit, de angolul jól beszéltem, így hatalmas kaland volt az egész, és tulajdonképpen ennek a kalandnak köszönhetem, hogy elkezdtem a légtornát. A szerződés alatt megismerkedtem két spanyol akrobatával, akik légtornával is foglalkoztak – nekik köszönhettem, hogy betekintést nyerhettem ebbe az új és izgalmas világba. Ez az élmény meghatározó erővel bírt, hisz ekkor döntöttem el, hogy ebbe az irányba is fejleszteni szeretném magam. Mivel Magyarországon kevés professzionális légtorna oktató van, így kézenfekvő megoldás volt, hogy külföldi oktatóktól tanuljak – az első ilyen workshopon Leedsben, Angliában vettem részt – ahol a különböző légtorna szerek használatának alapjait sajátítottam el. Nagyjából három évvel ezelőtt költöztem vissza Magyarországra, amikor is barátnőmnek köszönhetően megkaptam életem első, saját légtorna eszközét, a gurtnit (más néven strapst). Röviden a szerről: a gurtni két, nagyjából öt méter hosszúságú kötélből áll, melyek hurokban végződnek. A használatához egy kampót kell a plafonba fúrni, amire a gurtnit karabinerrel kell felszerelni. Bár a szívemhez a straps áll a legközelebb, más légtorna eszközökben is járatos vagyok: rúd, lengőrúd, karika és silks. Tavaly két versenyen vettünk részt a párommal: a Magyar Légtorna Bajnokságon és az AirFesten – mindkét versenyen szóló és duett kategóriákban. A Magyar Légtorna Bajnokságon karika szakágban mindkét kategóriában első helyezést értünk el, így Magyar Bajnokok lettünk, és kvalifikáltuk magunkat az Oroszországban megrendezésre kerülő világbajnokságra. Az AirFesten egyrészt karika, másrészt straps szakágakban csakugyan megnyertük mind a szóló, mind a duett kategóriákat, illetve straps számommal a Legjobb Előadó megtisztelő díját is nekem ítélték.
Ha az átlagember azt a szót hallja – légtornász, elsőként a cirkusz jut az eszébe, ahol trapézon, kötélen, a magasban, főként ugrásokat hajtanak végre az artisták. Amit csinál, az ettől nagyon különbözik. Hogyan tudná meghatározni az akrobatika és a tánc viszonyát ebben a műfajban?
A légtorna valóban nagyon sokáig kifejezetten csak a cirkusz világához tartozott. Az utóbbi években az tapasztalható, hogy a cirkusz berkeiből kikerülve egyre populárisabbá váltak a különböző akrobatikus és légtorna képzések, így sokkal több emberhez jutott el ez a mozgásforma, mint korábban (mára már több tucat légtornával foglalkozó stúdió létezik Magyarországon). Ezenkívül azt is láthatjuk, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a művészi előadókészség mind a cirkusz, mind az amatőr művelők világában: egy elem elvégzése már nem elegendő, szükséges, hogy művészileg is megtörténjen a közvetítés. Mára már versenyek is léteznek, ahol a légtornászok összemérhetik az erejüket. A versenyeken bemutatandó elemek szabályrendszer szerint kerülnek meghatározásra, melyet évente frissít a Világszövetség. Ez a szabályrendszer rendkívül változó, hisz évről évre nehezebb elemek jelennek meg, így előfordulhat, hogy ami tavaly még maximális pontszámúnak számító elemnek minősült, idén alapelemnek számít. Ebből is látható, hogy egy rendkívül friss és kiforratlan ágról beszélünk. Azon eszközök, melyeket használok, évtizedek óta léteznek a cirkuszokban, viszont ezeknek már rengeteg „mutációja” is megjelent – a legtöbbnek még nincs is hivatalos neve, hisz ezek főként variációk, semmint újdonságok.
Egy egészen új mozgásforma esetében, gondolom még nincsenek iskolák, képzés is kevés, honnan lehet egyáltalán elsajátítani az alapokat, aztán pedig az újabb és újabb elemeket?
A kérdés megválaszolásához kicsit vissza kell utazni az időben. Mint említettem, a táncos pályám Magyarországon kezdtem, itt sajátítottam el a szakma alapjait. Tanáraim tudásuk legjavát adták, amely magyarországi viszonylatban megállja a helyét, viszont mihelyt külföldi társulatokkal kezdtem el dolgozni, rá kellett döbbennem, hogy bizonyos dolgokra nem készítettek fel. Kint tapasztaltam meg, milyen fontos egy táncos számára az akrobatikus elemek ismerete, az erőnlét, illetve férfi táncosok esetében az izmos külső megléte. A kint töltött évek alatt ezt a hátrányt próbáltam behozni és folyamatos edzéssel, erősítéssel és gyakorlással nemzetközi szintre hozni a tudásom, ami mind a mai napig tart. Ehhez kapcsolódott a légtornával való ismerkedés, ami újabb lökést adott ahhoz, hogy fizikailag minél felkészültebb legyek. Jelenleg számos légtornával foglalkozó stúdió létezik Magyarországon (azon belül is főképp Budapesten), viszont a legtöbb csupán az alapokra helyezi a hangsúlyt – tisztelet a kivételnek. Vidéken, azon belül Pécsett, viszont nincs lehetőség oktatótól tanulni. A párommal nagyjából két évvel ezelőtt merültünk el a légtorna világában és mivel nem volt senki, aki tanítson minket, a közösségi médiához fordultunk, és az ott található videók alapján kezdtük el a gyakorlást. A táncos múltam rendkívül jó alapot biztosított ehhez a fajta tanuláshoz, így mondhatni gond nélkül sajátítottuk el a legnehezebb elemeket is.
Van egy társulata. Ilyen fiatalon, ez azt hiszem, nem kis dolog, felelősséget is jelent. Ez a tudatosság vezetett a közgazdasági tanulmányokhoz is?
Igen, Pécsett van egy tánc- és légtorna társulatom, a Savage Works, jelenleg 12 taggal. Amatőr társulatnak lehet nevezni – bár Magyarországon az „amatőr” szónak igen negatív jelentése van. Mindenesetre a tagok főállásban máshol dolgoznak vagy tanulnak. Van közöttünk építész, egyetemista hallgató és középiskolai diák is. A járvány előtt külsősöknek is tartottunk képzéseket, viszont ezt fel kellett függesztenünk. Rendkívül sok pozitív eredményt tudhat maga mögött a társulat: jelen voltunk a Pécsi Zsolnay Fényfesztiválon, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, illetve számos más eseményen. A Társulat első egész estés bemutatója, a Folding Spaces című darab szeptemberben a budapesti Bethlen Téri Színházban, illetve októberben a Pécsi Kodály Központban kerül bemutatásra. Ezen kívül meghívást kaptam, hogy a Kinizsi, a nép fia című darab koreográfiáját is elkészítsem, melynek bemutatója augusztusban, a siklósi várban lesz. Mondhatjuk, hogy a táncot, mint szakmát nem csak táncosként és koreográfusként, hanem menedzserként és vállalkozóként is látom. Sokszor kérdezik tőlem, hogy mi az összefüggés a tanulmányaim (nemzetközi gazdálkodás) és a tánc- és légtorna között. Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy az ember eredményes vállalkozást vezessen, megfelelő háttértudással kell rendelkezzen és minél több mindenhez kell értenie. Polihisztoréként gondolok magamra, aki mindennel szeret foglalkozni, így ahhoz, hogy sikeres legyek, a lehető legnagyobb tudásra kívánok szert tenni. A művészi vénát sokan egészen különálló szférának tartják, és a gyakorlatiasabb dolgokat, a pénz világát ettől távol állónak érzik. Én ezt nem látom ennyire erősen szétválaszthatónak. Szeretem egészében látni a világot. Minél több mindenhez ért az ember, annál komplexebb módon tud átlátni folyamatokat.
Hogyan látja, milyen a táncosok megítélése Magyarországon? Úgy látom, gyerekkorban kevés fiú kap kedvet ahhoz, hogy kipróbálja. Valahogy el van könyvelve, hogy a tánc nőies terület, pedig hát a legtöbb tánchoz ugyanúgy szükség van a férfiakra is.
Tapasztalataim szerint a férfi táncosok külföldi megítélése egészen más, mint nálunk. Itthon még mindig igaz az a sztereotip elgondolás, miszerint a tánc egy nőies mozgásforma. Sajnos nem hangsúlyozzák eléggé, hogy a férfi táncosok mit is csinálnak pontosan egyrészt a próbateremben, másrészt a színpadon – rendkívül erős fizikai felkészültségre, kidolgozott és dinamikus izomzatra, illetve állóképességre van szükség. Nem véletlen, hogy a táncosokat sokszor hasonlítják olimpiai sportolókhoz. Természetesen ehhez alapvető változásokra lenne szükség egyrészt a szakma marketing részét, másrészt a képzés felépítését illetően. Amíg ez nem változik, úgy gondolom, ott vagyunk, ahol a part szakad.
Van valamilyen célkitűzése, amit ha elér ezen a pályán, akkor az nagy megelégedettséggel tölti majd el?
A légtorna területén a legnagyobb vágyam egy olyan saját egész estés produkció létrehozása, ami, ha elkészül, és visszatekintek rá, elégedettséggel tölt el. Saját magamnak a legnehezebb megfelelni. Természetesen nagyon örülök az eredményeimnek, de mindig látom, hogy mit lehet még fejleszteni. Ezt a mentalitást mindenki, aki előadóként tevékenykedik, magáénak tudhatja, mondhatjuk, hogy ez a szakma velejárója. Elcsépelt gondolat, de mégis: fő célkitűzésem, hogy újat és maradandót alkossak.
