Kevin, az egér különleges nagyvárosi egér volt, egy tízemeletes házban lakott a Connecticut állambeli Hartfordban, nem messze a folyótól. Kevin nehezen viselte a tömeget, és egyébként is hajlamos volt túlaggódni mindent, amikor kétéves lett, nyugtalanul vette tudomásul például, hogy az életkora egy év alatt a duplájára nőtt. Rémülten gondolt arra, hogy ha ez így megy tovább, akkor mire négyéves lesz, be fogja tölteni a huszonnégyet. Elment egy napon a pszichiáteréhez, ledőlt a kis kanapéra, amelyet a páciensek számára az ablak mellé helyeztek el, és így szólt, “Doktor úr, mindenki utál engem.” A pszichiáter azt felelte neki, hogy ne gyerekeskedjen, egyszerűen fizikai képtelenség, hogy mindenkivel találkozott volna már a világon. Kevin egy mérnöki irodában dolgozott, ahol felhőkarcolókat terveztek, és nem volt igaza abban, hogy nem kedvelik, a recepciós, a hálózati koordinátor, a főmérnök és a főmérnök titkárnője is nagyon rokonszenvesnek találták őt.
Az egér nem sokkal később megörökölte egy bácsikája vagyonát, csupa limlomot, első ránézésre úgy tűnt legalábbis, de aztán a sok szék, meg párna között Kevin talált két fényképritkaságot és egy poros, réginek tűnő összetekert papírdarabot. A fényképek egyike Houdinit ábrázolta, amint az illuzionista kizárja magát a kocsijából. A másikon Teréz anya éppen nyakon vágott egy gyereket. A tekercset Kevin szépen kihajtogatta, egy rövid szöveget talált rajta, amelyik így szólt: “ Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer egy király. Nagyon jó király volt, kedves, okos, mint a Nap, és gazdag is: övé volt az ég és a föld, övé volt minden tavak és tengerek vize, minden halott és élő lelke belőle származott. Ennek a királynak elég volt csak megszólalnia, vagy csak némán ott állnia ahhoz, hogy a körülötte lévők térdre rogyjanak. Ezt kifejezetten nem szerette a király egyébként, nem tudott mit kezdeni az engedelmességgel, és ilyenkor – jobb ötlet híján – letérdelt ő is. Együtt térdeltek azzal, aki elé lerogyott, és addig maradtak úgy, amíg a másik el nem szánta magát végül arra, hogy fölemelkedik, és akkor mindketten szabadultak a térdelésből végre.
Az ég, a föld és a tavak, tengerek vize mellett a királyé volt továbbá az idő. Minden idő az övé volt az idők kezdetétől azok végezetéig, és szüksége is volt neki erre, mert társaságában röpült az idő, az ő országában az örökkévalóság mindössze egy kurta pillanatnak tűnt. Volt a királynak egy ellenlábasa, nála meg ez pont fordítva zajlott: a tartományban, mely fennhatósága alatt állt, egy perc is úgy hatott, mintha öröktől fogva ülne már ott az ember.”
A szöveg egészen a lap aljáig folytatódott, Kevin figyelmesen elolvasott belőle további hét bekezdést, aztán az apró egér-okostelefonjával fotókat készített a hagyatékról, másnap délután pedig minden darabot beadott egy régiségkereskedő ismerőséhez bizományba. A régiségkereskedő egészen felvillanyozódott a kincsek láttán, megmutatta őket egy műértőnek, aki azután a képeket meg a tekercset elvitte egy aukciós házba, onnan egy nagyobb aukciós házhoz kerültek, és így tovább, végül az egyik árverésen egy ember olyan magas árat adott értük, hogy az egér abból vehetett magának egy szigetet a Karib-tengeren. Azt, amelyik Leonardo DiCaprioé mellett fekszik. Később a színész nagyon megszerette Kevint, jó barátok lettek ők ketten, hol az egyikük, hol a másikuk szigetén töltötték a nyarat, még ma is élnek, Leonardo DiCaprio mindenképpen.
Keresztesi Judit
A képek forrása: Wikimedia Commons
