2021.09.25.

Filofax

 

Nyolcra érkezett. Pontosan, mint mindig. Elővették a kártyát, és leosztották a lapokat. Az alsó sorban, akik megvannak. A következő sor a legesélyesebbek, és így egymás után.

Minden kártya egy kézzel készített névjegy volt, egy multicég kommunikációs igazgatója. Körülbelül negyven lappal dolgoztak. Nem siettek, tudták, hogy összesen kétszáz van. Leült egy fotelbe. Békén hagyták. Átvette a felmerülő témákat, relaxált, vagyis próbálta elfojtani a feszültségét, mintha egy félig felfújt lufit akart volna megfelelő formájúra nyomkodni. A kudarc fel sem merülhetett, pályafutása alatt két nemet kapott, óriási veszekedés és dühöngés volt a cégnél belőle. A téma nem engedte, hogy bárki nemet mondjon. Kilenc óra. Bement a kiskonyhába, kicsit piszkos volt, hiszen legénylakásé, kék elavult, régi csempe, addig figyelte, amíg látta benne a végtelen óceánt, ahogyan az üvegpalotából kinéz. Látta maga alatt a sziklákat, elnézett jobbra, az öblön túl a messzeségbe. Tárcsázott.

“Halló?” – tülekedett sürgetőn a fejébe egy női hang. Kivárt, próbálta összeegyeztetni az életük ritmusát. Normál tempóban bemutatkozott. “Igen?” – sürgette megint az ismeretlen. Érdeklődött, hogy alkalmas-e az időpont, ugyanis neki nem sietős, tudja hívni később. Szerette a döntéshozókat. Azokat, akik tudtak és szerettek döntéseket hozni. Ők azonnal értették, azonnal döntöttek is, persze nem mondták rögtön, hogy ne tűnjenek megfontolatlannak, de tisztán látták, hogy mit akar, és ami még fontosabb, pontosan tudták, hogy maguk mit akarnak. Nem siettek.

A következő mondatát nagyon-nagyon lassan, összetetten, de nem bonyolultan alakította. Ez megint a másik próbája volt, ha az egóját sérti, majd válaszol nyomban. Vannak azonban, akik végiggondolják. Ekkor áll be a csönd. Ekkor lehet üzletet kötni egy mondattal. A többi már csak technikai részletezés, hogy mennyi időre, hol, van-e költsége, és nagyon örültem, és én is nagyon örültem.

Háromszor futottak neki a cégnek. Akkor az internet maga még új volt, először azt kellett magyarázni, hogy miért is lesz ez jó később, milyen előnye van a nyomtatott sajtóval szemben. Másodszorra az öccse kis tintapatron-üzletének hátsó irodáját használták, függöny volt az elválasztó, nem zavarta, sőt büszke volt rá, hogy a tesója hallja, hogyan kell ezt jól csinálni. De anyagilag még mindig nem ment, működési forrás híján megint bezártak. Visszaigazolás volt, hogy a hatásukra az akkor legnagyobb hazai telekommunikációs cég azonnal csinált egy ilyen osztályt, és az érdemet nem vitatták el tőlük, utána sok nagy cég követte ezt a mintát.

Addigra már annyi munkát fordítottak rá, hogy nem tudta veszni hagyni, utoljára összerántott egy csapatot. Mivel az ötlet eredetileg nem az övé volt, kénytelen volt felhívni a barátját, akivel együtt készültek filozófia szakra, hogy tájékoztassa, tíz százalék jogdíjjal mint ötletgazda ő is benne lesz. Erre a barátja is újult erővel vágott bele, volt a csapatban biológus, informatikus, újságíró és egy filozófia szakos hallgató, aki csak mosolyogni jött, mert dolgozni nem nagyon akart. Elég jól ment. Na, nem anyagilag, úgy mindig veszteségesek voltak.

Az egyik nap találkozott egy ügyvéddel, hogy kft-vé alakuljanak. Csak a presztízs miatt gondolta, hogy ne bt legyenek. Akkoriban ez hárommillióba került, felét kp kellett felmutatni, nem volt egy vasa sem. Az ügyvéd hozta a pénzt is. A várban, a harmadik emeleten volt az iroda, szemben a Hilton alatti bankban a találkozó. Aznap csak az egyik, az újságíró srác jött be, csak beugrott, ment is haza, de előtte hunyorítva adott egy tablettát. Majd elindult haza. Még volt húsz perce. Csak ült, még a gépet sem kapcsolta be. Egy pillanatig nem gondolkodott, bevette. Aztán eszmélt, hogy meg sem kérdezte, mi az, elég nagynak tűnt, lehet, hogy fél óra múlva a bank padlóján fog egyfajta epilepsziás rohamban vergődni?

Telefonált a srácnak, de bringával van, nem veszi fel. Akkor kihányja, sprint a folyosón, hosszú folyosó, kanyar, ismét hosszú folyosó, mosdó. Dugdossa az ujját a torkán, krákog, semmi. Akkor iszik. Ismét fuldokolva nyomkodja az ujjait. Jó, ha nem, nem, akkor csak azért is legyőzi. Szikrázó napsütésben ment át az úttesten, a fények izzanak, szereti az egész világot. Minden vakító és részletgazdag, az időnek súlya van. Mindenki rendkívül kedves és udvarias, és valóban örül mindenki mindenkinek. Magnézium tabletta volt. Placebo.

 

A kiemelt kép Bartha József, a Tomori Pál Főiskola hallgatójának munkája.

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.