2024.04.18.
Tomori világFenntarthatóságFenntarthatóság a hétköznapokban II.

Fenntarthatóság a hétköznapokban II.

 

Ma már nem tudunk szó nélkül elmenni az élővilágot érő folyamatos fenyegetések mellett, melyeket az ember okozott. A fenntarthatóságról szóló előző cikkben nem győztem hangsúlyozni, hogy bár hihetetlennek tűnhet, de a hétköznapi döntéseinkkel lelassíthatjuk ezeket a káros folyamatokat. A hulladékcsökkentésben segítséget nyújt a zerowastet népszerűsítő Bea Johnson 5R-szabálya: Refuse – Elutasítás, Reduce – Csökkentés, Reuse – Újrahasználás, Rot – Komposztálás, Repair – Javítás.

Az előzőekben az első háromról már szó esett. Megnéztük, mi mindenre mondhatnánk nemet, hogyan csökkenthetnénk a fogyasztásunkat, és nem utolsó sorban, hogy mi mindent használhatunk fel újra. A folytatásban a harmadik szabályhoz kapcsolódva kitérünk ismét az újrahasználásra, hiszen ez az öko háztartásvezetés legfontosabb részét fogalja magába.

 

Reuse – A harmadik szabály: az újrahasznosítás/újrafelhasználás

A háztartásunkban nagyon sok mindent le tudunk cserélni környezetbarát, többször használatos és (többnyire) komposztálható eszközökre, Budapesten remek lelőhely a Zöldbolt budai üzlete. A konyhában válthatunk alufólia és folpack helyett élelmiszerbiztos textiltasakokra vagy méhviaszos kendőre, ami ráadásul antibakteriális, így ezekbe csomagolhatunk félbevágott gyümölcsöt vagy szendvicset. A sütőpapírt le tudjuk cserélni mosható szilikonra. A mosogatószivacs könnyedén kiváltható szárított luffa tökből készült szivaccsal vagy fanyeles kókuszrostkefével. Ezekhez dukál egy biológiailag könnyen lebomló mosogatószer, lehetőleg minimális csomagolással: ilyen például a szilárd mosogatószappan. A műszálás dolgokat illetően a konyhában felejtsük el a mikroszálas törlőkendőket, ugyanis a mikroműanyag-szennyezés jelentős problémát jelent az élővilágban. Törlőkendők és papírtörlők helyett találunk kukoricakeményítőből vagy bambuszból készült mosható és komposztálható törlőkendőket, de ne feledkezzünk meg a természetes anyagból készült konyharuháról sem.

A különféle tisztítószerek helyett a legtöbb esetben elég szódabikarbóna vagy ecet, mosáshoz pedig a cserélhető golyócskás EcoEgg, aminek a 720 mosásra elegendő kiszerelésével – nem viccelek – egy mosás ~12 Ft. A fürdőben válthatunk természetes, állati zsír mentes szappanra, fa fogkefére, tégelyes fogkrémre, tégelyes dezodorra, nőként mosható betétre és mosható arctisztító korongra. Egy nő élete során 12.000 betétet/tampont használ. Azonkívül, hogy ezt a számot radikálisan lecsökkentjük sokkal kíméletesebbek a bőrünkhöz, mint a kemikáliákkal teli eldobható társaik. Aki váltana, talál orvosi szilikonból készült menstruációs kelyhet vagy a magyar this is Redy menstruációs bugyit is. Ráadásul nem kell gyakran újakat vásárolnunk, mert mindig lesz otthon elég, igaz ez az arctisztító párnácskákra is. Kicsit meredeknek tűnhetnek a példáim, de könnyen megszokhatóak és megszerethetőek, amolyan visszatérés az eldobható tárgyak előtti időkre. A személyes higiéniához kapcsolódva pedig nem elhanyagolható, hogy a textilzsebkendőket is újra elővehetjük.

 

 

Az újrahasznosításhoz tartozik, hogy használjuk újra a nem szelektálható hulladékot legalább egyszer mielőtt kidobnánk. Például, ha hazakerül egy nejlonzacskó vagy szatyor,  jó lesz a következő bevásárlásnál. Tárolhatunk valamit újra az elmosott ételes dobozban, de ha megvan a fedele, fel is lehet ajánlani civil szervezeteknek ételosztáshoz.

Előbb-utóbb cél lehet, hogy szelektálható hulladékból is egyre kevesebbet, szinte nullát vigyünk haza. A harmadik pont az újrahasznosítás fontosságára hívja fel a figyelmet, de ehhez még annyit hadd fűzzek, hogy bár mára szinte mindenhol megtalálhatók a szelektív hulladékgyűjtők, a legfontosabb mégis, hogy szelektáljunk helyesen! Például a fém italos dobozokat és a betétdíjas üvegeket vissza is válthatjuk, hogy mielőbb újrahasznosítsák. Tudtad? – Egy sörös dobozból 60 napon belül új készülhet a Returpack automatákba dobva.

 

Rot – A negyedik szabály: komposztálás

Fontos pont az ötödik is, tulajdonképpen a legkézenfekvőbb: a komposztálás. Teremtsük meg a lehetőségét, hogy a szerves konyhai hulladék magától lebomoljon, mert ezzel tényleg látványosan csökken a kidobott szemét mennyisége! Fele szemeteszsák – minimum. Aki szeretne komposztálni, az Budapest közepén is megtalálhatja a módját. A ShareWaste alkalmazással meg tudjuk nézni, hogy hol fogadnak komposztanyagot a közelünkben. Egy légmentesen záró edény megfelel a célnak, kibír pár napot a hűtőben, és útközben sem kell aggódnunk, hogy kiborul.

 

Repair – +1 szabály: javítás

A plusz egy pont a tárgyak javításra irányul. Varrjuk meg, ami kilyukadt, szereltessük meg az elromlott készülékeinket! Csak akkor vegyünk újat, ha ezek a javítási munkák már nem járható utak.

A sok lehetőséget figyelembe véve és kipróbálva idővel egyre több témára nyitottabbá válhatunk, így egyre közelebb kerülünk az igazi zerowaste-hez. Ilyen például az adott termék előállításával és a hozzám való eljutásával keletkező környezeti kár felmérése és csökkentése, az etikai kérdésfelvetés olyan termékekkel kapcsolatban, mint például a cruelty-free, vagyis az állatkísérlet-mentes termékekre való váltás, a vegán életmód, vagy a teljes értékű növényi táplálkozás. Ha ez utóbbi mellett döntünk, ellene dolgozunk a húsipar környezetkárosító hatásának is, de ugyanígy fontos lépés a bio és szezonális, helyi termékek felkutatása. Mindez, mondanom sem kell, tudatosságra tanít és takarékosságra, az eredménye pedig, hogy könnyebben mérlegelhetjük, mikre van voltaképpen szükségünk.

Most jön a legjobb rész! Az élet ilyen új tervezése rengeteg kreativitással jár! Az egyszerhasználatos tárgyak újrahasználható textilverzióit csekély varrótudással elkészíthetjük magunk. Egy sminklemosót (egyszerűen csak szőlőmagolaj), dezodort vagy ajakápolót is könnyen megalkothatunk otthon. Ismét kiemelném Zsebibogyóék csatornáját, ahol a saját kozmetikumok összeállításához is segítséget kapunk.

 

 

Sok hasznos tippet és linket találhatunk a zerowaste (vagy legalábbis lowwaste) élethez a Háztartásom hulladék nélkül nevű Facebook csoportban, ami a Dobd ki a szemetest! című könyv szerzőjének, Tóth Andinak az érdeme. Ha mégis újat vásárolnánk valamiből, azzal támogassuk a hazai alkotókat. Igaz ez a taglalt zerowaste termékek és kozmetikumok mellett a kézműves dekorációs termékekre, ékszerekre és  ruhákra is.

A sok szabály után azért hangsúlyoznám azt is, hogy semmi esetre sem érdemes túl szigorúnak lenni magunkhoz az elején. A környezetünkre is nagyobb hatást tudunk gyakorolni, ha békésen propagáljuk ezt a szemléletmódot és kiegyensúlyozott példánkkal mutatjuk be ezeket a régi-új alternatívákat.

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.