A hírekben napi szinten hallunk az iszlámról, gyakran valamilyen negatív kicsengésű szóösszetételben, mint például „iszlám szélsőségesek”. Itt Közép-Európában azonban, személyes tapasztalat híján, kevéssé ismerjük e vallás történetét, teológiai rendszerét, vallásgyakorlatát, szokásait, és nehezen boldogulunk az egyes irányzatainak a megkülönböztetésével. Süli István művelődéstörténész, író ennek a témának a szakértője, őt kérdeztem.
Süli István, művelődéstörténész, író
Hogyan ébredt fel az arab világ és az iszlám vallás iránti érdeklődésed, hogy kerültél kapcsolatba ezzel a témával? Van ennek magánéleti vonatkozása is, vagy elsősorban tudományos természetű a tudásvágyad?
Kialakulását tekintve az iszlám a nagy vallások közül a legutolsó, a 600-as évek első felében jött létre. Valamennyire dokumentálta a környezete (akkor még senki nem sejtette, hogy pontosan minek is a tanúja), és valamennyire dokumentálta az iszlám is saját magát, jóllehet, még ezen az oldalon sem tudták pontosan, hogy mekkora horderejű dolgok létrehozói éppen. A folyamatnak tehát mindkét oldalon vannak tanúi, őket végigolvasva szerettem volna alaposan belelátni egy vallás kialakulásának „jeleneteibe”, gazdasági, társadalmi, morális változások egymást követő sorába. Az érdeklődésemnek ilyenformán magánéleti vonatkozása tehát nem volt.
Vissza tudsz-e emlékezni az első személyes benyomásodra, amikor iszlám országba utaztál? Mi volt kellemes vagy éppen sokkoló meglepetés az előzetes elképzeléseidhez képest?
Sokkoló meglepetések szerencsére nem értek. Kellemes és erős meglepetés volt több is, az első például nem sokkal az után, hogy az egyetem 6. évére Damaszkuszba érkeztünk. Volt már némi ismeretünk az iszlámról is, Szíriáról is, és ekkor az egyik hétvégén egy Damaszkusz környéki történelmi jelentőségű helyet szerettünk volna megnézni. Nem volt egyértelmű, hogy merre induljunk, melyik buszt válasszuk. Megkérdeztünk egy huszonöt-harminc közötti férfit, aki elmagyarázta, hogy jutunk oda, aztán látva, hogy még mindig bizonytalanok vagyunk, telefonált, hogy később ér haza, és fölszállt velünk a buszra (amikor rájöttünk, hogy mi a szándéka, ki akartuk fizetni a jegyét, de nem engedte). Velünk jött a másfél órás buszútra, közben elmesélte a környék történelmét, helyi legendáit és néhány számunkra addig ismeretlen eseményt, aztán végigmutogatta a várat és környékét, majd visszabuszoztunk Damaszkuszba, ahol is elbúcsúzott tőlünk, megadva a telefonszámát, hogy ha segítségre van szükségünk, nyugodtan hívjuk bármikor.
Európának ezen a felén, ahol mi élünk, mintha több lenne a tévhit és az előítélet az iszlámmal kapcsolatban, mint a valódi, hiteles ismeretanyag. Miért tartod fontosnak, hogy jobban megismerjük ezt a kultúrát és vallást, és te személyesen mit tudsz tenni ezért?
Elsősorban azért fontos ennek a kultúrának az alapos ismerete, mert határosak vagyunk vele. Minden, ami ott történik, a mi határunkon történik. A Samuel P. Huntington által fölvázolt civilizációk összecsapása szerintem erős túlzás és leegyszerűsítés, bár valóban vannak a világban ilyen tendenciák, még ha nem is a világra kiterjedő horderejűek. Európa és az iszlám világ évszázadok óta kölcsönösen úgy képzeli el egymást, hogy jön a másik karddal a fogai között. Ha meg tudunk szabadulni ettől az előítélettől, ha tudunk változtatni a régi berögzüléseken, van esélye egy békésebb világ megteremtésének.
Évekkel ezelőtt alapítottam egy egyesületet, Hidak a Kultúrák Között a neve. Célkitűzései között szerepelt az iszlám világ és Magyarország kulturális (irodalmi, zenei, képzőművészeti, filozófiai és egyéb) értékeinek, problémáinak kölcsönös megismertetése; kapcsolatok kiépítése és ápolása a muszlim országokban működő kulturális és szociális társadalmi szervezetekkel; a muszlim országokban élő művészek, művészeti társulatok magyarországi, valamint magyar művészek ottani bemutatkozásának, fellépésének segítése. Hiszek abban, hogy egymás kölcsönös megértése, a kulturális különbözőségek megismerése és elfogadása az egyetlen járható utunk.
Melyek azok a közös pontok, amelyek segíthetnek egy európai kulturális szocializációjú embernek jobban megérteni az iszlám vallást, vagy legalább nyitottabbá válni iránta?
Vallási oldalról nehéz egymást közelíteni, hiszen szinte mindenki tartozik valahova, ahonnan nézve rögtön a különbségek a szembetűnőek. Az előbb említett egyesület éppen ezért művészeteken, elsősorban zenén, majd ezt követően irodalmon keresztül próbálta a másik oldalt bemutatni. A barátaimnak azt mondtam, hogy ha kíváncsiak az iszlámra, első körben hallgassák Madjid Khaladj, Abou Khalil, Naseer Shamma, Omar és Munir Bashir, vagy Nusrat Fateh Ali Khan zenéjét. Magával ragadó ritmus- és zenevilág, segít kicsit eltávolodni a hétköznapi sablonoktól. Aztán jöhet az irodalom, Omar Khajjám, Farid ed-Din Attár, Nagib Mahfúz, Taha Hussein, Kahlil Gibran, ők mindnyájan elérhetők magyarul is. És olvassák természetesen Magyarországon élő barátom, Ahmed Amrán könyveit.
Mennyiben érzed megalapozottnak azt a szorongást, amit az iszlámmal, mint feltételezett veszélyforrással kapcsolatban sokan éreznek ma Európában? Valóban fenyegeti a mi hagyományos európai kultúránkat az iszlám vallású bevándorlók térnyerése?
Nagyjából 45 millió muszlim él jelenleg Európában, ez az itteni lélekszám 6-7 %-a. Riogatásra mindenképp alkalmas, de a kultúránkra nézve pillanatnyilag nem tartom első számú veszélyforrásnak. Sokkal súlyosabb probléma, hogy a saját kultúránkat mi is egyre kevésbé ismerjük és nem is teszünk túl sokat a megismeréséért. Az iszlám fenyegetésről lehet homofób bestsellereket írni, filmeket készíteni, de a valóságban az itt élő muszlimok túlnyomó többsége békésen és nyugodtan él az európai környezetben. Tény azonban, hogy helyenként előfordulnak komoly atrocitások is, amik mögött általában vagy vallási szélsőségesek állnak, vagy súlyos gazdasági problémák és munkanélküliség. Az ilyen túlfűtött közegben pedig nem kell nagy előzmény az indulatok belobbanásához.
Ne menjünk el amellett sem, hogy a filmipar a katasztrófafilmekkel egy időben, nagyjából ötven éve gyártotta le az arab terroristák prototípusait, amivel jó előre sikerült megágyazni a félelemnek.
Milyen skálán mozog az iszlámon belüli különböző csoportok és irányzatok felfogása, gyakorlata? Összehasonlítható-e ez a keresztény felekezetek különbözőségével vagy egészen más mértékű eltéréseket képzeljünk el?
A főirányon túli csoportok az iszlámban sokkal színesebb képet mutatnak, mint a keresztény világban, itt most nincs lehetőség őket összehasonlítani, és valamiféle skálán mérni is nehéz az eltérést. A fő törésvonal az iszlámban a szunnita és a siíta irányzat között húzódik. A muszlim népesség 85-90 %-át a szunniták, 10-15 %-át a siíták teszik ki, tehát ha csak a számokat nézzük, az erősen a szunnitáknak kedvez. Sajnos az eltelt néhány száz évben nem sikerült az álláspontjaikat békés, közös nevezőre hozni. Mielőtt azonban bármit is mondunk róluk, gondoljunk csak például a keresztény felekezetek közötti, Szent Bertalan éjszakája néven elhíresült 1572. augusztus 23-ára és az azt követő néhány napra, amikor is a francia katolikusok nagyjából tízezer református hugenottát mészároltak le. Ezt hogyan értékeljük?
