Sokan foglalkoznak akár hivatásuk miatt, akár önkéntes elhatározottságból környezetünk védelmével. Ez a gondolkodás napjainkban már az életünk, a társadalmunk szinte minden területét átöleli. Akár vásárlásról, fogyasztási szokásokról, akár közlekedésről, akár a szabadidő eltöltéséről van szó. Azonban a valóságban az emberek, mi magunk, nem egyformán vagyunk elkötelezettek a különféle környezetvédelmi kihívások mellett, inkább saját tudásunk, értékrendünk, lehetőségeink alapján mérlegelünk, így a számunkra kedvesnek tartott környezetvédelmi témák iránt nagyobb fogékonyságot tanúsítunk. Természetesen lehet valaki nagyon elkötelezett vagy kevésbé elkötelezett, mégis azt gondolom, hogy a többségünk valahol félúton jár, ám nem mindegy, hogy mennyire átgondolt lépések vezettek a „félútig”.
Major Györgyi Andrea Élő Mini-Világ Környezetvédelmi Alapítvány, Kuratóriumi Elnök, a Tomori Pál Főiskola hallgatója
Nem mindegy, hogyan döntünk és mennyire komplexen állunk hozzá az életünk minden területén jelen lévő környezetvédelmi dilemmákhoz. Tudom persze, hogy sok tekintetben korlátozottak a lehetőségeink, és ezért időnként akár „felesleges” erőfeszítésnek tűnhet okosan dönteni és kitartani egy döntés mellett. Szeretünk kényelmesen élni, szeretjük élvezni civilizációnk eredményeit, és emellett szeretnénk egy magasabb erkölcsi értékkel bíró életet is magunknak, még ha ezt nem is fogalmazzuk meg minduntalan. A környezetvédelem kérdésével azonban igen gyakran úgy találkozunk, hogy az valamilyen tiltást, korlátozást jelent, és sajnos ez így nem hat ösztönzőleg ránk, ameddig ezt az ellenérzésünket nem oldjuk fel, és nem tesszük életünk, értékrendünk részévé – pozitív részévé – addig ez nem lehet elég hatékony út. Mert az úton járhatunk csak úgy tessék-lássék módon is, amikor a társadalmilag elvárt minimumnak eleget teszünk, és nem szemetelünk az utcán, szelektíven gyűjtjük a szemetet vagy veszünk egy biciklit, de valahol itt el is értük a maximumot. Sajnos azt kell mondanom, nem elég, ha csak érintjük a felszínét a környezetvédelemnek. Sokkal alaposabb és mélyrehatóbb változásra van szükség, hogy elérjünk majd valamikor az ökológiailag fenntartható gazdasághoz, ami biztosítja társadalmaink, családjaink, utódaink fennmaradását. Látjuk, a környezetvédelem elmúlt 50 évéből, hogy milyen nehéz mindez, és ugyanakkor azt is, hogy már mennyi mindent elértünk. A gond az, hogy bár magunkhoz képest, és most a fejlett világra gondolok, jelentősek az eredményeink, mégis közben növeltük a fogyasztásunkat, a jólétünket is, így a beváltott célkitűzések jelentős része el is veszett. Ez a fogyasztás, valójában túlfogyasztás, mégis úgy gondolom, már a mai társadalmi környezetünk és technikai tudásunk mellett is meg vannak azok a feltételek, amelyek lehetővé teszik, hogy fenntarthatóan működtessük a társadalmunkat. Ezért elsőként az újrahasznosítás területéről szeretnék két jó példát bemutatni, amikor is nem dobjuk el a régi eszközeinket, hanem megjavítjuk és modernizáljuk őket.
Saját szakterületemről az első ilyen pozitív megoldás egy Bajorországban végzett autóbusz átépítési projekt, amelyben egy 2004-ben épült diesel Mercedes-Benz C1 Citaro típusú járművet építettek át elektromos üzeművé, így meghosszabbítva a jármű élettartamát, mégpedig úgy, hogy az új tiszta üzem is megteremtődik. A másik példa hazai, itt egy nehéz teherautót, egy kamion vontatót épített át villamos üzeművé egy debreceni vállalkozás. A jármű ezután Győrben fog dolgozni, egy az Audi Hungáriát kiszolgáló logisztikai vállalkozásnál. Itt is egy idős, eredeti formájában már elavult jármű kapott új esélyt és új feladatot, ahol kamatoztatni lehet a villamos vontatás előnyeit. Az említett példákhoz hasonlóan, jelenleg a BKV Zrt. Fehér úti Főműhelye is dolgozik egy Volvo 7000 típusú autóbusz hasonló átépítésén.
Jól látszik, hogy egy jó állapotban lévő idősebb jármű is kedvező alap lehet a megújuláshoz, hiszen így nem kell az egész járművet újra gyártani, ami nagyon jelentős környezeti terheléscsökkentést eredményez, valamint nem képződik olyan gyorsan hulladék sem. Ezekkel a módszerekkel akár meg is lehet duplázni a haszonjárművek élettartamát, és így modern technológiával felújítva még hosszú évekig használhatóak maradhatnak. Ez pedig, az új járműgyártás során keletkező „környezeti lábnyomot” is figyelembe véve, nagyon jelentős eredmény lehet. Ez a fajta gondolkodásmód természetesen nem új keletű, de az elmúlt évtizedekben különféle okok miatt háttérbe szorult. Volt egy társadalmi igény az autóbuszokkal szemben, amely miatt bizonyos konstrukciós adottságú járművek már nem tarthatóak üzemben, a modern eszközök, pedig még túl fiatalok voltak. Hogy mi kell ahhoz, hogy ezek a jó példák folytatódjanak? Ez már igen összetett kérdés, amelyet elsősorban gazdasági okok határoznak meg. Egy ilyen elképzelés továbbviteléhez társadalmi ösztönzők sorára lenne szükség. A folyamat megfigyelhető azonban az életünk számos területén jelen lévő műszaki eszközeinknél is, ám erről, és a lehetséges ösztönzőkről egy következő bejegyzésben olvashatnak majd.
A kiemelt képen: A villamos hajtásrendszerrel átépített, modernizált vontató. Fotó: Bíró Koppány Ajtony – A kép közlése a fotós engedélyével.
