A kiégés nagyon alattomos dolog. Már akkor megkezdődik, amikor még minden rendben lévőnek látszik. Ki gondolna arra, hogy nagy léptekkel menetel a kiégésben, amikor megy a szekér és élete legjobbját nyújtja. Ismerősek az alábbi mondatok?
„Egyre jobb vagyok, elismerik a munkám. Egyre komolyabb, felelősségteljesebb feladatokat bíznak rám. Tudják, hogy mindent megteszek. Ha kell, túlórázom, a hétvégére is haza viszem a munkát és a nyaralás alatt is mindig elérhető vagyok. Pörög az élet és vele pörgök én is. Szerencsére megértő a családom, elfogadják, hogy ez most egy ilyen időszak és örülnek a sikereimnek.”
Eglesz Kálmán, a Tomori Pál Főiskola oktatója
A siker egy igazi legális doppingszer. Energiával telít, felturbózza az önbizalmat, az optimizmust és olyan teljesítményekre tesz képessé, amiről talán nem gondoltuk volna, hogy meg tudjuk tenni. Akárhogy is, sikeresnek lenni igazán jó dolog. Azonban vannak veszélyei is. A siker képes arra, hogy elvakítson, vagy beszűkítse a figyelmet. A csőlátás pedig veszélyes, mert nincs rá garancia, hogy az igazán fontos dolgok benne maradnak a látóterünkben, sőt gazából többnyire pont azok kerülnek ki belőle. A siker olyan jó, hogy örökre birtokolni szeretnénk. Ez pedig szükségképpen egyfajta függőséget jelent.
Elkezdünk függni a sikeresség érzésétől, és egy idő után már nem tudjuk elengedni. Mindent alárendelünk annak, hogy megtarthassuk ezt az érzést és fenntarthassuk ezt az állapotot. A minden pedig nem válogat, benne van valóban az összes olyan körülmény, dolog, ember, kapcsolat, akik korábban igazán fontosan voltak. Mostanra megváltoznak a prioritásaink és az „utolsókból lesznek az elsők” elve alapján azok válnak fontossá, amiket korábban hátrébb soroltunk. Ennek az átrendeződésnek következményei lesznek, és ha nem vagyunk éberek, akár drámaiak is lehetnek, teljesen átrajzolhatják az életünket.
Eleinte egyre fáradtabbak leszünk, majd elkezdünk hibákat véteni, de még meg tudjuk nyugtatni magunkat, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Aztán egyre több lesz a hiba. Közben az idővel való zsonglőrködésünk is átalakul folytonos küszködéssé. Egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogyha kétszer 24 óránk lenne, sem lenne elég, hogy mindent megcsináljunk, amit szerintünk kell. Kezdjük elveszteni a lelkesedésünket, egyre inkább muszájból teljesítünk. Az apró kudarcok szaporodnak és csak idő kérdése, mikor következik be egy komolyabb fiaskó. Elkedvetlenedünk és a kollégákkal való jó kapcsolatunk is hanyatlani kezd. Egyre többször kerülünk a depresszió állapotába és egyre jobban utáljuk ezt az egész helyzetet, de képtelenek vagyunk szabadulni belőle. Legszívesebben elköltöznénk egy lakatlan szigetre.
Mindeközben megromlik, majd leépül a családi, baráti kapcsolatrendszerünk. Kikopunk a közösségi élményekből. Igyekszünk elkerülni a stresszt, a csalódásokat, ezért menekülni kezdünk a kockázatosnak látszó helyzetekből. Idővel már kedvesnek lenni is nagyon megterhelő, a semmivel sem indokolható félelmeink eltávolítanak mindenkitől és mindentől. Végül eljutunk a teljes bénultság állapotába és teljesen elszigetelődünk. Vannak, akik pótszerekhez nyúlnak: nikotin, alkohol, gyógyszerek, drog. Kiteljesedik bennünk a totális kilátástalanság, a mindenkivel szemben érzett bizalmatlanság,a depresszió életformává válik. Innen már csak egy lépés, hogy mindennek a fizikai tünetei is megjelenjenek különféle betegségek képében.
A legrosszabb az egészben annak tudata, hogy amiért ekkora áldozatokat hoztunk, menet közben ugyan úgy tönkre ment. Úgy tűnik teljesen hiábavaló volt minden, mert a siker is elmúlik, az elismertség lesajnálásba fordul és minden küzdelem hibavalónak bizonyulhat. A hiábavalóság tudata pedig romboló.
A kép forrása: Wikimedia Commons
Ez egy nyilvánvalóan sötét, pesszimista forgatókönyv, amit nem szükségszerű megélni. Amiért mégis fontos tudatában lenni ennek az opciónak az egy WHO kutatás eredménye, mely szerint 2030-ra a vezető halálokok tekintetében a kiégés maga mögé fogja utasítani a rákot, a szívinfarktust és feltornázza magát a dobogó legfelső fokára. A jelenlegi nyugati gazdasági és társadalmi értékrendszer újratermeli, illetve fokozza a kockázatokat, ezzel feláldozza az embert a fejlődés és a profit oltárán. És nemcsak a profit oltárán. Ma már egyre nehezebb olyan foglalkozást találni, amelynek művelője nincs kitéve a kiégés kockázatainak. Az életkor sem véd meg tőle. Egyre több fiatalt érint, különösen azokat, akik tanulnak. Az érintetteket kutató szakemberek tapasztalják, hogy már a középiskolában is megjelent, a felsőoktatásban pedig lassan természetes jelenséggé válik, különösen vizsgaidőszakokban. Ez pedig elég ijesztő jövőt jósol. Mit lehet tenni ellene? Számos kezdeményezés igyekszik megoldást találni (Work Life Balance törekvések, Slow mozgalom, egészségtudatos vállalati programok, alternatív munkavégzés, stb.) Az évtizedes próbálkozások eredményei tagadhatatlanok, azonban mindegyikben van egy tényező, ami azonos irányba mutat: a változás csak az egyének szintjéről indulva képes célba érni.
A kiút tehát egyértelműen a tudatos megelőzés. Eldöntheted, teszel érte, vagy elszenveded, ami e nélkül rád vár. Akit már elkapott a gépszíj és nem figyel erre, azt bedarálja a rendszer. Vannak, akik tudatosan élnek, a megelőzés nem alternatíva számukra, az életmódjuk szerves része, ezért nem is így gondolnak rá. Vannak, akiknek útmutatásra van szükségük ehhez, és vannak, akiknek konkrét segítségre. Különféle lehetőségek állnak rendelkezésre, aki támogatást szeretne, kedvére válogathat közülük. Pszichológusok, pszichiáterek nyújtanak szakmai segítséget, sokan közülük a kiégésben lévőknek segítenek talpra állni. Life coachok, trénerek garmadája kínál változatos megoldásokat. Számos, a témával foglalkozó könyv is létezik. Ezek egy része önsegítő jellegű, azaz támogatja, hogy önerőből járjunk a végére saját helyzetünknek és találjuk meg a kiutat. Ezek közül egyet szeretnék kiemelni, ami szerintem a legátfogóbban foglalkozik a kiégéssel és a megelőzéssel. Thomas M. H. Bergner Burnout – A kiégés megelőzése 12 lépésben című könyve komoly segítséget nyújt a kiégés megértéséhez és az önálló megelőzéshez különféle kérdőívek, gyakorlatok, feladatok formájában.
Ha úgy tetszik, ez egy kiáltás, amit érdemes meghallani és magunkba tekinteni: velünk hogy áll a dolog? Sokaknak nem alternatíva a segítségkérés, és sokaknak nincs is feltétlenül szüksége rá. Számos példa mutatja, hogy kellő tudatossággal és odafigyeléssel egyedül is ki lehet mászni a gödörből, át lehet alakítani az életmódunkat. Mindenki maga dönti el, mi a fontos az életében. Van olyan döntés, ami tönkre tesz és van olyan, amelyik a boldogabb élet lehetőségét nyújtja. Kedves Olvasó, te melyiket szeretnéd?
A kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons
