Augusztus 20-án, évről évre megemlékezünk Szent István király államalapító és egyházszervező tevékenységéről. A magyar állam ezer éves múltját megelőző évszázadról, a fejedelmek koráról általában jóval kevesebb ismerettel rendelkezünk. Az időbeli távolságot és az életmódbeli különbségeket is figyelembe véve, a kutató régészek számára hangsúlyossá vált a történeti táj elemzése. 10. századi őseink életét ugyanis főként a természeti környezet határozta meg, hiszen nem épületekben és nem helyhez kötött településeken laktak.
Laktos Andor, a Tomori Pál Főiskola docense
A történeti táj vizsgálatához kapcsolható a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár egyik 18. századi térképe, Ruttkay Mihály 1763-as munkája a Duna Pest-Pilis-Solt vármegyei szakaszáról. Az említett vízrajzi térképen ugyanis a Duna fő medre és az attól keletre húzódó mocsarak-vízfolyások nyomvonalán egy hajdani „nagy sziget” körvonalai rajzolódnak ki számunkra, mely a térség kora középkori jelentőségének, „erőterének” egyik fontos jele lehet. Ősi hasonlattal élve: a csodaszarvas legendájában, Hunor és Magor számára hasonló szerepe volt a szarvas segítségével megtalált meotisi mocsarak vidékének, melyet minden oldalról víz vett körül, folyóvizekben, növényekben, erdőben, halban, vadban, madarakban bővelkedett, és az idegenek számára kiismerhetetlen, átjárhatatlan területet jelentett.
Ruttkay Mihály kamarai mérnök 1763-as munkája a kalocsai érseki uradalom térképtárának egyik látványos kivitelű, kiemelkedő darabja. Érdekessége a rajzolt terület keleti határát adó, Ócsától Bajáig terjedő mocsarak és vízfolyások egybeolvadó vízvilága, melyet a Duna ősi, „belső ágának” is nevezhetnénk. A 18. század derekán, képzeletbeli csónakunkkal tehát Ócsától egészen Bajáig evezhetünk az ócsai lápon, Szittyós vizén, Kígyós medrén, Ürjek (Örjeg) mocsarán át egészen Istvánmegye (Bajaszentistván) és a később megszűnt Pandúr település határáig. Az említett vízvonal mellett találjuk Ócsa, Sári, Bugyi, Szabadszállás, Fülöpszállás, Akasztó, Kecel, Császártöltés, Hajós, Nádudvar, Kákony településeket.
A 18. századi, korainak mondható vízrajzi térképek célja éppen a hasonló vizek lecsapolása, s a terület termőre fordítása volt, ezekben a vállalkozásokban szintezési munkájukkal Mikoviny Sámuel és Ruttkay Mihály mérnökök is meghatározó részt vállaltak. A nagyszabású vízszabályozási munkák eredményeként a 19. században gyökeresen átalakult a táj képe. Ruttkay térképe még őrzi a régi, vízben gazdag világ lenyomatát, melynek emléke a következő nemzedékekben halványult, majd fokozatosan kiveszett, s a 20. századi térképeken már természetesen nem észlelhető.
A 18. századi térképen a Duna fő medre és az említett keleti vízhatár közötti, vízfolyásokkal gazdagon tagolt terület egy nagy összefüggő szigetvilág, melynek életét a Duna határozta meg (árvizeivel, öntéstalajával, ártéri erdőivel, mocsaraival, fokokkal és halastavakkal, stb.) Az említett térségben, a Duna mentén haladva találjuk Taksony, Tass, Solt (Zolta) és Fajsz (Falicsi) Árpád-házi fejedelem- és vezérnevekre utaló településeket. Véleményünk szerint mindez megerősíti, jól alátámasztja a vidék 10. századi jelentőségét, melyet egyébként a történeti munkákban is sejtettek-emlegettek. Egy ilyen nagy sziget (valójában szigetvilág, amely több kisebb tájra is osztható, és például a mai Csepel-sziget is része volt) igen fontos, központi szerepet játszott a Kárpát-medence uralmában és irányításában az Árpád-korban, szállásterületként vagy éppen búvóhelyként, vadászatra és halászatra is kiváló lehetőségeket nyújtva (az egykori tájra ma leginkább Gemenc ártéri erdőinek képe emlékeztet).
A nyugati kereszténység felé nyitó nagyfejedelmi, majd királyi hatalom számára ez a vidék az elzárkózó múlt, a sztyeppe világával kapcsolatot tartó fejedelmek emlékét idézte. Szent István valószínűleg ennek az emléknek, s az itt élő népeknek (korábban fejedelmi udvarnépek) adta meg a tiszteletet az egyházszervezés során Kalocsa érsekségével.
S hogy miért volt fontos az említett „tisztelet”, milyen lehetőségekkel járt, vagy mitől mentesült Kalocsa vidéke az érseki székkel? Véleményünk szerint a kezdeményezést rövid távon inkább az motiválhatta, hogy a „régi központ” mentesüljön az „új központnak” történő alárendeltségtől. Az érseki cím ugyan nem jelentette Kalocsa „egyenjogúságát” Esztergommal, de mégis egyfajta kiemelést-kiváltságot biztosított a többi egyházmegyéhez képest, amikor Esztergom metropolita tartományi jogait gyakorolta. Kalocsa érseki rangja másfél évszázadon át vitatott, gyakran megkérdőjelezett dolog volt, hiszen a korabeli szokások szerint a Szent István által alapított tíz egyházmegyéhez elegendő lett volna egy érsekség. De hosszú távon mégis benne volt a lehetőség, hogy tartalommal töltsék meg, ahogy az a következő évszázadokban be is következett a magyar királyság déli terjeszkedésével, Kalocsa teljes jogú, önálló érseki tartományának formájában. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Kalocsa kezdeti viszonyait feltehetően inkább a „rendszerváltós” történelmi helyzetből adódó kompromisszum igénye és az ebből születő „szokásjog” határozta meg, és működése csak a későbbiekben helyeződött az általánosan érvényes kánonjogi alapokra.
A régi fejedelmi szállásterület (nagy sziget) és az új királyi központok (Esztergom, Székesfehérvár) összefűzésének jele lehet viszont a vármegye-szervezet alakítása: a korai időkben ugyanis Kalocsa vidéke Fejér vármegyéhez tartozott, mintegy kapcsolódva a koronázó városhoz és a király környezetéhez. A Duna fő ágának későbbi elválasztó szerepe tehát még nem érvényesült, a határt sokkal inkább a nagy sziget keleti szélén lévő belső ág jelentette, melynek nyomai Ruttkay térképén még jól kivehetők.
További információk a témával kapcsolatban:
Ruttkay Mihály: A Duna Pest megyei szakasza és a környező mocsarak vízrajzi térképe 1763-ban c. térképének leírása, reprint kiadásának információi a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár honlapján: https://archivum.asztrik.hu/?q=content/duna-pest-megyei-szakasza-1763-ban
Lakatos Andor: Kalocsa kora középkori „erőteréről”, egy 18. századi térkép kapcsán. In: LABORATOR ASSIDUUS. A 70 éves Zombori István köszöntése. Szerk.: Somorjai Ádám OSB, Somorjai Gabi. MTA BTK Történettudományi Intézet, MNL-OL, Budapest, 2019. 141-147.o. Az interneten ld. https://archivum.asztrik.hu/?q=content/5066
