Az európai és észak-amerikai kultúra az ókori görög kultúrában gyökerezik. Ebből kifolyólag a mai kultúránk szövetében mindenütt felfedezhetjük az ókori görög kultúra nyomait. Így természetes jelenség, hogy a 2,5-3 ezer éves görög mítoszok jelen vannak a XX-XXI. század filmjeiben. A görög mitológia számtalan filmhez szolgáltatott alapot. Herkulessel kapcsolatban több mint 30 film készült, és ez a hős kiérdemelt több filmsorozatot is. Odüsszeusz, a trójai Heléna, az Argonauták, Oidipusz király, Perseus, Theseus és persze az amazonok történeteit is sok-sok filmben láthattuk már feldolgozva. A következőkben arra keressük a választ, hogy ha ilyen sok filmet készítettek a görög mitológia alapján, miért nem ismerünk olyan filmműfajt, hogy mítoszfilm.
Jelen írásunkban elsősorban csak a görög, illetve római mítoszok alapján készült filmekkel foglalkozunk. A bibliai tárgyú filmek tárgyalása szétfeszítené a rendelkezésünkre álló keretet. Az Európán kívüli mítoszok alapján készült filmek pedig túl idegenek és ismeretlenek számunkra. Az egyiptomi és mezopotámiai, valamint az északi-germán mítoszok alapján készült filmek száma pedig nagyon csekély, és feldolgozásuk metódusa szinte teljesen megegyezik a görög mítoszokéval, így ezekre külön nem térünk ki, hanem a következőkben együtt tárgyaljuk őket a görög mítoszokkal.
Napjaink mítoszok alapján készített main stream játékfilmjei
Az elmúlt évtizedekben a mozifilmkészítés eljutott arra a technikai szintre, hogy szinte bármit képesek megjeleníteni a filmvásznon, csak el kell képzelni és megcsinálják. Elénk varázsolták digitálisan előállítva, teljesen valós megjelenésükben a dinoszauruszokat és mindenféle szörnyeket, szellem lényeket, különleges gépeket, űrhajókat, városokat, egész világokat, mindenféle átváltozásokat, robbanásokat, katasztrófákat és sorolhatnánk. Kimondhatjuk, hogy a filmkészítők kezében mára ott van minden technikai eszköz, hogy a mítoszok világát elénk tárják. Meg is teszik, csak valahogy más születik belőle nem pedig mítoszfilm. Így készült az elmúlt 20-25 évben a mítoszokból történelmi film (Trója, 2004;); kalandfilm (Odüsszeusz, 1997; Trója, Háború egy asszony szerelméért, 2003); családi mesefilm (Az aranygyapjú legendája, 2000, Hercules minisorozat, 2005); fantasy film (Titánok harca, 2010; Titánok haragja, 2012; Egyiptom istenei, 2016); szuperhős film (Thor, 2011; Wonderwoman, 2017); horror (Odüsszeusz és az alvilág istennője, 2008; Minotaur, 2006; Thor, Az istenek kalapácsa, 2009); akciófilm (Herkules – a trák háborúk, 2014; Herkules legendája, 2014); akció thriller (Halhatatlanok, 2011); dráma (Herkules – Feltámadás, 2014; Romulus és Remus, 2019); ifjúsági film (Percy Jackson A villámtolvaj, 2010); ifjúsági filmsorozat (Herkules TV-sorozat, 1995; Xena, 1995); animációs film (Herkules, 1997; Atlantisz: az elveszett birodalom, 2001, nem a Disneytől még egy Herkules, 1997); CGI animációs film (Beowulf, 2007), vígjáték (Erik, a viking, 1989, Kezdetek kezdete, 2009) és sorolhatnánk. Csak olyan film nem született, amire azt tudnánk mondani, hogy ez a mítoszfilm. Az előzőekben közölt műfaji besorolás önkényes, mivel általában a filmekre több műfaj sajátosságai is jellemzőek. Ezzel a leszűkítéssel csupán azt kívántuk jelezni, hogy milyen sokféle műfaji sajátosságok jelennek meg a mítoszokból készített filmekben.
A mitológiai történetek filmen
A fentebb felsorolt filmes feldolgozásokban a történetek jó részének szinte semmi köze sincs az ókori görög mitológiai történetekhez. A mítoszokban szereplő neveken, ókort idéző környezeten és egy-egy történetdarabkán kívül csak a sztereotípiák azok, amik fellelhetők az újrafogalmazott, újra értelmezett, vagy félreértelmezett történetekben. A forgatókönyvírók csak ihletet merítettek a görög mitológiából, hogy egy új, a saját szemszögükből láttatott történetet hozzanak létre, mely valószínűleg nyereséget és sikert produkál. Ebből a hozzáállásból pedig egyértelműen látszik, hogy nem a mítoszból kívánnak filmet készíteni, hanem azért készítenek filmet a mítoszból, hogy legyen egy jó történetük, amiből pénzt és sikert csinálhatnak. Egy-egy ilyen film bemutatását általában nagy várakozások előzik meg és sajnos nagy csalódások követik. A közönség mindig valami rendkívülit várna. Valami különleges filmélményt, de nem ezt kapják. A filmkészítők csak fikcióként képesek értelmezni a mítoszokat és mindent szó szerint értenek. Sajnos nem veszik a fáradtságot, hogy megértsék a mítoszok világát. Az elkészült alkotásokon nagyon is látszik, hogy nem értik a mítoszokat. Nem értik, így velünk sem tudják megértetni, minket sem tudnak ráéreztetni a mítoszok világára. Helyette dobnak valami fantázia szülte történetet az épp futó technikai sablonokkal előállítva és aztán a végeredmény nem sokban különbözik egy kalandfilmtől, vagy fantasy-től. Ezekkel a filmekkel pedig nem tudnak elvarázsolni minket és nem tudnak bennünk megkönnyebbülést (fellélegzést, megvilágosodást) okozni.
A képi megjelenítés
A main stream játékfilmek alkotói mindig az adott kor szellemében és stílusában értelmezik újra a történeteket, és mindig a legújabb filmtechnikai eszközökkel mutatják be nekünk, legyen az mesefilm, fantasy, sci-fi, történelmi film, akciófilm, vagy éppen egy mítoszt feldolgozó alkotás. Kivétel nélkül mindegyikre ugyanazokat az eszközöket alkalmazzák. Ebből adódik, hogy például a különböző szörnyek mindegyik műfajban valamiféle torz, hús-vér állatként vannak elképzelve és ugyanazon technikai eszközökkel, szinte ugyanolyan kinézetre készülnek. Az emberi alakban megjelenő istenek véreznek (!) és ugyanúgy válnak semmivé, porladnak el, mint a vámpírok, vagy a szuperhősök. Mindegyik műfajban ugyanazok az algoritmusok jelenítik meg a kavargó, repülő apró dolgok tömegét. Ugyanazok a CGI (Computer-Generated Imagery, számítógépen létrehozott kép) trükkök és kameramozgások köszönnek vissza, bármelyik filmműfajt nézzük is. Sok dologból adódik ez, de az alapvető ok a mai ember tudata és látásmódja. A mai ember mindent racionális kereteken belül, kézzel foghatóan, valósághűen, a kamerák adta objektív látványnak megfelelően kíván elképzelni és megjeleníteni. Csak olyan képeket képes és hajlandó elfogadni, ami egy kívülálló szemszögéből láttatja a világot. Olyan képi világot mely az asszociációk segítségével bevonja a néző fantáziáját a filmnézésbe a main stream film nem alkalmaz. Minden képet készen kapunk.
Meg kell állapítanunk, hogy a filmipar eddig még nem alkotta meg a mítoszfilmet, mint filmműfajt. Ellenben ha visszaidézzük, hogy a mítosz egy sokrétegű műfaj és az értelmezésétől függ a benne levő tartalom elképzelése és megjelenítése, valamint, hogy a mítoszok valamennyi változatának összessége a mítosz egésze, akkor meg kell állapítanunk, hogy a mítoszfilm egy olyan műfaj, melynek a sajátossága a mitológiai történetek változatos megjelenítésben rejlik. A közös elem azonban az ismert alkotásokban csupán annyi, hogy a mítoszfilmek forgatókönyvében valami megjelenik a mítoszi történetekből, illetve valamilyen formában megjelennek a mitikus alakok (istenek, szörnyek, hősök, csodás események, stb.). A történet átformálását, újra alkotását, újra értelmezését maga a mítosz követeli meg, mert ez örök túlélésének záloga. Azok az alapvető fizikai és mentális törvényszerűségek melyek a mítoszok lényegét alkotják évezredek óta változatlanok, ma is az életünk részei. A mítoszok által elmesélt lényeg változatlan, csak az elbeszélés módja, a forma az, ami örökké változik. Így a történetek megjelenítése sokféle formát ölthet (fantasy, történelmi film, horror, kalandfilm, tragédia, dráma, szórakoztató ifjúsági film, vígjáték, stb.), attól függően, hogy a filmkészítők mit látnak bele az adott mitológiai történetbe. A mítoszokban pedig megtalálhatjuk mindazt, amit bele szeretnénk látni, így azt is, ami a fentebb felsorolt filmműfajokra jellemző. Igaz ezek a műfaji filmek csak egy-egy nézőpontból adnak egy apró betekintést a mítoszok világába.
