2022.07.05.
Tomori világTesztelve!Egy ház Londonban (84 Charing Cross Road) – Filmajánló a szeptemberi cikksorozatunk elé

Egy ház Londonban (84 Charing Cross Road) – Filmajánló a szeptemberi cikksorozatunk elé

angol-amerikai romantikus dráma, 1987, 1 óra 40 perc

Helene a dobozokból éppen kirakott könyvkupacok között bukdácsol frissen berendezett lakásában. Még üresek a polcok, arra várnak, hogy könyvekkel teljenek meg, versekkel, regényekkel, életrajzokkal, prédikációkkal és tanulmányokkal, mindazzal a szellemi táplálékkal, ami számára az elmúlt két évtizedben annyi mindent, mondhatni mindent jelentett. A 84 Charing Cross Road Helene Hanff könyvéből készült filmes adaptáció, az eredeti szövegből, népszerűsége miatt számos más feldolgozás is született. A középpontjában egy new yorki forgatókönyvírónő (Anne Bancroft) olvasmányélményei állnak, és az ő éveken át tartó levelezése a londoni könyvkereskedővel (Anthony Hopkins), akitől az ötvenes-hatvanas években az olvasnivalót rendeli. Bátran állíthatom, hogy a történet az írás és a könyv apoteózisa, egy olyan világból, amelyik ha nem is tűnt el egészen, jócskán átalakult. 

A könyvek antik darabok, a leveleket még írógépen írják, a pénz többnyire borítékba rejtve jut el a vevőtől a kereskedőig. A könyveknek tapintása, szaga, előtörténete, szamárfülei és széljegyzetei vannak, a levelek beisszák a cigarettafüstöt, ha nagyobb a bankjegy a szükségesnél, a következő vásárláshoz írják. Az írásnak teste van, érzékelhető tárgyi léte és tapintható jelentősége. A levélváltás és a könyvek átszövik a szereplők életét, ami a szövegekkel való találkozásaik közötti időben történik, az a szürke hétköznap. Emiatt aztán alaposan kritizálhatnánk is a történetet. A hősök a hétköznapokat mintha nem élnék át, mintha nem lennének olyan fontosak számukra. Helene karaktere azonban nem ezt diktálja, éppoly intenzíven lélegzik kissé eseménytelen élete minden részletével, mint a szövegekkel, amelyeken dolgozik, vagy amelyeket fennhangon olvas. Együttérző természete nem csak a leírt sorok között találja meg a szenvedélyt, hanem minden lendületes lépésben, minden temperamentumos mozdulatban és odavetett élcben vagy gorombaságban. Ha nem volna elképesztő általánosítás, azt mondhatnám, ilyen érzelmesnek kell lennie, hogy felfedezze a szavak és az élet összefüggéseit, pedig tudjuk, ki így, ki úgy fedezi fel. A könyvkereskedő inkább úgy, angolosan.

 

 

Érdekes lenne egyszer összegyűjteni, milyen kontextusban jelenik meg a könyvtár és a könyvkereskedés, az apró könyvesbolt a filmekben. Az általam ismert alkotások alapján valószínűnek tartom, hogy döntően két változat él a filmvásznon. Az egyikben a könyvesbolt az ismerkedés, a fontos barátságok létrejöttének, a romantikus kapcsolatok születésének a helye, a másik  típusban a misztikum, a világok közötti határátlépések tere. A könyv és a könyvtár szimbolikus értelmezésében ez az utóbbi ˗ mondhatnánk ˗ a tradicionális: az írások, mint a kinyilatkoztatás letéteményesei, átjárók a felsőbb hatalmak felé, a megvilágosodás eszközei, vagy a felvilágosodás óta, a tudás gyűjteményei, így a szellemi egyenlőség lehetőségét rejtik magukban. Ez utóbbi felfogás azonban legalább olyan rejtélyes, mint  a vallásos megközelítés, hiszen a könyvtár mint a tudás összessége szédítő, egyetlen ember számára befoghatatlan. Az első változat, az emberi kapcsolatok helyeként értett könyvgyűjtemény a szellemi hasonlósággal, a megértés közösségével áll kapcsolatban. Ez az elképzelés is régtől jelen van az európai gondolkodásban, emlékezzenek csak a szerelembe esett házitanítók és úrhölgyek, így Abélard és Heloïse történetére. Ám ez utóbbi típus alapvetően a szerelem modern felfogásával áll összefüggésben, a párok a gondolatok hasonlósága, a megértés közös élménye közben találnak egymásra.

 

Ki-ki döntse el maga, hogy vajon van-e szerelmi szál a Charing Cross Road történetében, még akkor sem egyértelmű ez, ha romantika bizonyosan. Sőt a szellemi partner, a megértő olvasótárs is csak egy lehetséges interpretáció, hiszen jobbára hétköznapi szellemességek hangzanak el a levelekben, csipkelődés, ha későn érkezik a könyvcsomag, és hivatalnoki udvariasság, hogy pontosan miért késik. A könyv említett tradicionális felfogásához tartozik azonban a forrásához társított szimpátia, az a szimpátia, amelyet a szerző iránt táplálunk, ha tetszett a műve, az a szimpátia, amellyel az alkotást az alkotóval azonosítjuk, bármennyire vitatható is ez a meglátás a posztmodern irodalomkritika szempontjából. A filmbeli Helene Hanff számára az írás és az olvasás a legfontosabb tevékenység, ezért -talán patetikus így fogalmazni, de – a könyvgyűjteménye egyenlő a belső világával. A könyvkereskedés munkatársaival való kapcsolata pedig ugyanennek a belső formálódásnak a része, a kezdeti udvariasság egyre barátibb hangnemet ölt. A könyvesbolt alkalmazottai nem csak kiszolgálják az írónő vásárlói kedvét, nemcsak elképzelik, milyen lehet, hanem leveleik révén belső világa gazdagodásának pótolhatatlan forrásává válnak. Amikor az új lakásban Helene átgondolja az elmúlt éveket, nem csupán az a feladata, hogy rendszerezze a polcokon a könyveit, hanem a lepergett idő lelki folyamatait kell rendbe szednie.

 

 

Korábbi cikkünkben Kissné Budai Rita arról írt, milyen felfedezéseket tett a nyáron, miközben a Tomori Pál Főiskola könyvtárának új darabjait rendezgette. Erre a cikkre érkezett az a hallgatói ötlet, hogy indítsunk sorozatot az oktatók és a hallgatók olvasmányélményeiről. Úgy vélem, a 84 Charing Cross Road méltó indítása a Tesztelve! rovatban szeptemberben kezdődő sorozatnak, amelyet tehát a könyveknek szentelünk, részben a kezdődő tanév okán, részben, mert a Könyvhét ebben az évben kivételesen szeptemberben kerül megrendezésre. Szeretnénk, ha olyan személyes kommentárokkal megírt ajánlókat adhatnánk közre, amelyek 7-10, a szerző életútja szempontjából fontos könyvet mutatnak be. Csatlakozzanak a kezdeményezéshez! Tudják, a régi, mívesen kivitelezett magánkönyvtárakban gyakran építettek titkos ajtót, amit könyvgerincekkel takartak el. Talán merészség, de ha kedvük tartja, kalauzolják a Tomori Világ olvasóit, ha nem is az ajtón túlra, csak legalább a titkos ajtóig.

 

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.