Közhely, de igaz, hogy a 2020-as pandémia után nem ugyanolyan lesz a világ, a nemzetközi folyamatok megváltoznak. Míg abban nagyrészt egyetértés uralkodik az elemzők között, hogy egy új korszak köszönt be, az azonban, hogy ez az újfajta nagyhatalmi, nemzetközi konstelláció milyen konkrét változásokban ölt testet, milyen mélyek és kiterjedtek az átalakulások, a világpolitikai erőviszonyok hogyan módosulnak a recesszió után, mind vitatott kérdések az elemzők körében.
Dr. Pál Monika, a Tomori Pál Főiskola oktatója
A pesszimista, eléggé közkeletű vélekedés szerint a protekcionizmus térnyerése várható, a nemzeti bezárkózás politikája az 1930-as évek és a 2008-as gazdasági recesszióhoz hasonlóan a nemzeti válaszok automatizmusát és kizárólagosságra törekvését hozhatja el. A nemzetközi kooperáció visszaesik, a beszállítói láncok megrövidülnek, a kölcsönös bizalmatlanság, a világkereskedelem visszaesésése globális szinten érzékelhető. A nemzeti jövedelmek csökkenése, a munkanélküliség és a költségvetési hiány növekedése a kormányokat prompt nemzetállami válaszokra sarkallja.
A gazdasági visszaesés elmélyíti azon létező, de ezidáig rejtve maradt, felszínre nem törő társadalmi törésvonalakat, mint amilyen a szegények és gazdagok, többségi és kisebbségi csoportok közt meglévő különbségek. Jó példa erre a Black Lives Matter mozgalom az Egyesült Államokban, hisz az évek óta tartó rendőri visszaélések, valamint a koronavírus-járvány a színes bőrű, rosszabb körülmények között lakó, az egészségügyi ellátáshoz nem jutó, évtizedek óta deprivált kisebbségieket aránytalanul súlyosabban érintették. Az Egyesült Államok nem kivétel, Nagy-Britanniában is hasonló adatsorok döbbenthetik rá az olvasót, hogy az intézményes diszkriminináció és szegénység mennyire kéz a kézben jár, illetve ezeknek milyen egészségügyi, politikai következménye lehet.
A vírus okozta válság zárójelbe tette a migrációs-, Brexit-válságot, a politikai napirend aljára sorolta az iráni atomprogram vagy az izmosodó és egyértelműen aktivizálódó észak-koreai politika fenyegetésének ügyét, de átkeretezte az amerikai- kínai szembenállás vagy az Európai Unió tagállamainak együttműködését is. Középtávon szembe kell azzal nézni, hogy ezek a válsággócok nem tűntek el, a konfliktusok csak jegelve vannak, de nem oldódnak meg. A nemzetközi politika ezért különösen nagy leterheltség alatt működik, és ez pontosan a status quo ellenzőinek, a zavarosban halászóknak (pl. terroristák, fake news terjesztői), és a revizionista hatalmaknak adhat lehetőséget.
A negatív szcenárió politikai vetületében a létező autokratikus, illiberális rezsimek erősödnek, az inkumbens vezetők hatalmon maradnak, hisz a válság során az erős kezű, a demokrácia deliberációt, egyeztetést, kooperációt feltételező mechanizmusa könnyen áldozatul eshet a félelemre és kiszámíthatatlanságra válaszul biztonságot, rendet ígérő, gyakran vezérközpontú, az egyén jogait korlátozó politikai rendszernek.
Ez a szörnyű globális járvány egyben utolsó figyelmeztetés, egyfajta ébresztő is lehet, a válságból való kievickélés kreatív gondolkodásra, megújulásra és együttműködésre is sarkallhat, amint azt a német-francia tandem együttműködése által inspirált, az ez idáig példátlan szolidaritás és együttműködés iránti elköteleződés is megmutatja.
Az elemzők, akik azt hangsúlyozták, hogy leegyszerűsítés a globalizációt egységes folyamatként, a világ összes sarkában egyenlő mértékben, mindent átható jelenségként tekinteni, most ugyanezt a megfigyelést transzformálhatják a koronavírusra is: annak időbeli és térbeli variációi, kiterjedtségének eltérései megmutatták, hogy a világ nem homogén egész. Sőt, mélyreható tanulságul szolgálhat az a belátás is, hogy a globalizáció olyan, mint a demokrácia: visszafordítható, leépíthető folyamat, melynek fenntartása erőfeszítést, sőt alkalmazkodást igényel. A globális rend nem feltétlenül hatott kedvezően mindenkire, annak vesztesei, a gazdaságilag, szociálisan lemaradók, a sérülékenyebb csoportok felzárkóztatása, egy igazságosabb és demokratikusabb társadalom kialakítása a politikai stabilitás és béke megmaradása érdekében elodázhatatlan.
A válság nem csupán a nemzetközi intézmények reagáló képességének elégtelenségét mutatta meg, hogy valamiféle közös nemzetközi kultúra, fogalmazhatnánk úgy is, hogy közösen vallott értékrend és elkötelezettség nélkül az intézmények csak üres, technokrata-adminisztratív keretek. 2020 megrázkódtatásai után nem lehet kétséges, hogy újfajta, immár globális társadalmi szerződés szükségeltetik annak érdekében, hogy a vírusjárványhoz hasonló nemzetek feletti pandémiát a világ a jövőben jobban tudja kezelni.
A kiemelt fotó alkotója Bognár Zsigmond. A kép közlése a fotós engedélyével.
