2021.10.27.
Tomori világTesztelve!A Múzeumok Éjszakája apropóján

A Múzeumok Éjszakája apropóján

Emlékeznek a Transzcendens című film (Wally Pfister, 2014) kezdőkockáira? A laptoppal kitámasztott ajtóra, a járdán hányódó mobiltelefonokra? Véget ért a netkorszak – mármint a film narratívája szerint, mert egy végzetes, az ember felett álló uralom lehetőségét hordozta. Január végén nyitotta a Ludwig Múzeum a Transzcendens kérdésfelvetéséhez igencsak hasonlatos Dead Web című kiállítását a disztópiák számos verziójának logikai rendjében: a net halott, az ember túlél, de a világot újra fel kell fedeznie a maga számára. Hát erre a helyzetre használják a jól bevált fordulatot: a sors iróniája. Március közepén ugyanis, a járványhelyzet miatt gyorsan be is zárt a tárlat. Ami maradt – egy virtuális kiállítás a neten, ahol elképzelhetjük, milyen lenne a világ újra internet nélkül, már ha a jelenlegi helyzetben ezt el akarjuk egyáltalán képzelni.

A bezárkózás kezdetén az én fejemben is megindult a teljes összeomlás forgatókönyve, mondjuk, nem szélesvásznon, de azért komor olajfestékes változatban: Vajon milyen mértékű szükséghelyzet okozza a közművek leállását, egy teljes káoszt? És mit jelenthet most, amikor a házunk, gyakorlatilag a bőrünkként értelmeződik, mert ezt érezzük az immunitás legfőbb szervének, ha a világgal való kapcsolattartás eszközét is elveszítjük? A világvége szcenáriók sokasága közepett talán még mindig, és úja az emberi kapcsolatok elvesztésétől való félelem az egyik legerőteljesebb. A találkozásainkat, a megszokott szertartásainkat úgy véljük, online pótolhatjuk. A veszteség egyértelmű, ezt világosan látta már Walter Benjamin, akit a sokszorosíthatóságról írott tanulmánya óta – hiába telt el több mint 80 év – egyre jobban értünk. Kérdés, hogy bánjuk-e még a jelenlét hiányát? Azt hiszem, az elmúlt hetek bizonyossá tették, hogy amilyen otthonossá vált a sokszorozódó kép, akár önmagam monitoron megfigyelhető képe, a virtualitás elvesztését valószínűleg nagyobb kataklizmaként élnénk át, mint azt a hajdanit, a jelenlét összeomlását.

Gyakorlatilag minden művészeti ág az itt és most helyzetből kilépve jelentkezett virtuális közvetítések segítségével az interneten. A kiállítások pótlékaiként megjelenő videók, fotógalériák, virtuális túrák hol jobb, hol gyengébb kivitelben, hol szellemesebb, hol felszínesebb tartalmakat közvetítettek. Az utóbbira példa a műfajt leginkább városi látványosságként kezelő, Szépművészeti – Magyar Nemzeti Galéria által tervezett Magyar táj magyar ecsettel. Némelyiket VR szemüvegben, a fejünk mozgatásával is bejárhattuk. Így biccentgetve látogattam végig a MOME által egészen kiválóan kivitelezett diplomakiállítást is. És a biccentés jogosnak bizonyult, a hallgatók a Marson épülő háztól az alternatív oktatási terekig, az élő zöldképtől a technikai fejlődés okozta frusztráltságig rengeteg elgondolkodtató jövőképet és problémát vázoltak fel.

Lassan nyitnak a galériák, óvatosan újra beengedik a látogatókat a múzeumok, ma éjjel azonban még jórészt online követhetjük a Múzeumok Éjszakája rendhagyó rendezvényeit. Ne hagyják ki a lehetőséget! És közben az irodai székükből, a fotelból, vagy a kanapéról gondolják át, hogy a jelen elvesztése a művészet terén veszteség-e egyáltalán, vagy bölcs beletörődéssel megnyugodhatunk, hogy csupán a művekről alkotott elképzelésünk változik?

 

Megkérdeztük a Tomori Pál Főiskola hallgatóit, mit jelent nekik a Tomori.